Szegeddel ismerkedem...

Előző évben kezdtem el az egyetemet, francia-orosz szakon. Az első 2 évben albérletben laktam az Anna-kútnál, így kényelmesen közlekedhettem villamossal a Bölcsészkar felé. Szállásadónőm, Joli néni, egy özvegy nő, izgalmas regényalakká is válhatott volna... A nála töltött másfél év alatt minden részletében megismerhettem a család le- és felmenő generációinak legintimebb történetét is. A valamikor jobb sorsot látott szép polgárlány az anyagi gondok elől a házasságba menekült: a férj, aki apja lehetett volna, sok jó tulajdonsággal rendelkezett, csak a szerelem hiányzott. Sőt, talán nem is hiányzott végül is annyira... Ráadásul aránylag hamar visszaadta Joli néni szabadságát, aki még fiatalon, megkönnyebbült méltósággal viselte az özvegyi fátyolt, s nevelte két szép gyermekét, egy fiút és egy lányt. Olyannyira belenyugodott az érdekházasság előnyeibe, hogy lánya, Éva számára is ő választott férjet: a vő idősebb, csúnyácska férfi volt, de egyetemi tanár! S ez a szempont rendkívül fontos volt Joli mama szemében! A szép Éva nekem sírta el boldogtalanságát és a férj elkerülhetetlen megcsalásának bűntudatos terveit... A lakás Joli mama tulajdona volt. A legszebb szobát, a hajdani nappalit nekem és egy másik diáklánynak adta ki, a lánya férjestül és a 3 éves kislánnyal a hálóban szorongtak, míg Joli néni az ebédlőben húzta meg magát, s nekünk az ő "szobáján" át kellett közlekedni... Két év után nagyon fullasztóvá vált, hogy én töltöttem be a külön bizalmas szerepét a család minden tagja számára, s elhatároztam, hogy kiköltözöm az újszegedi Móra kollégiumba. Szüleimnek is kisebb lett az anyagi teher, amin még magánórákkal is igyekeztem könnyíteni. Igaz, a bejárás ezentúl nagy időveszteséggel járt, de a légkör sokkal kellemesebb lett! S még csak 20 éves voltam! Kérészéletű kis flörtök kísérték az anyai szem alóli emancipációt, néhány "koleszbuli", mozi, randevú, séta... Joli néni majd meghalt a kíváncsiságtól és igyekezett összeboronálni egy helyes kis matematikussal, "akinek az apja is..." - egyszóval, jó partinak ígérkezett a szemében. Én hirtelen véget vetettem az idillnek a múzeumkert egyik padján, mert teljes mértékben átéreztem a helyzet groteszk voltát: miközben vakmerően átfogta a vállam, én csak arra gondoltam, hogy nem ér földet a lábam a padról és hogy ez a nevetséges szituáció csak rossz előjel lehet...