11 évesen sem történtek világot rengető dolgok az életemben.
Éltünk, mint annyi mások, nem is nagyon rosszul, talán ebben az évben vásároltak a szüleim egy Wartburgot, és elkezdődött a minden-hét-végén-kirándulunk időszaka.
Szombaton reggel, ahogy "pitymalvást csetvészi a lajbit" elindultunk, és mentünk fel a hegyekbe.
Tiszafürednél a piacon megálltunk friss sült halat enni, és reggelre már ott is voltunk az apám által kiválasztott bükki tisztáson, rendszerint egy csörgedező patak partján, és egész napunkat ott töltöttük a friss, hűvös erdő szélén, mezítláb sétálgatva a patak jéghideg vizében, ahol egy kis öböllé kialakított részben hűlt a görögdinnye, a tűzrakó helyen megsült a hamuban a krumpli, meg a kukorica, a szalonna zsírját friss karaj kenyérre csepegtettük, és zöldpaprikával paradicsommal "kétpofára" faltuk. Meg az alumínium étdobozból előkerült előző este kisütött rántott csirke, vagy fasírozott, hogy ne csak zsíros kenyér legyen az ebéd...
Ebben az évben vették fel a nővéremet az orvosi egyetemre. Ősztől hét közben egyke gyerek lettem. Mit mondjak, nekem tetszett a dolog. Amikor a karácsonyi vizsgaidőszakra haza cuccolt a nőverem, és a kocsi csomagtartója tele volt a könyveivel, és a garázsból ketten apámmal három fordulóval hordtuk be a lakásba a tanulni valót, megvolt a pályaválasztásom első fordulója. Közöltem, hogy orvos, biztosan nem leszek, mert megemelni sem tudom ezt a rengeteg tanulni valót, nemhogy megtanulni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése