Hogy is volt?

1992 „csúcs év”

Sajnos lecsúsztam a múltkori témáról (Mi lett volna, ha?).. El is mélázgattam a dolgon, aztán mire leirtam volna, már újabb évszám köré irjuk a történeket.. Nem volt rossz ötlet egy ilyen évszám nélküli tűnődés, de ebben kategóriában nekem jobban tetszik a „ha valaki azt mondta volna xy évvel ezelőtt (ide jöhet bármilyen szám), hogy én most...., akkor biztos hülyének nézem az illetőt (vagy ilyesmi...)

Nézzük ebből a szemszögből 1992-őt...

Szóval ha valaki nekem azt mondja öt évvel korábban, 1987-ben (mellesleg a disszidálásunk éve, ami szeptemberben volt) mondjuk januárban:

hogy én 1992-ben már négy éve Melbourne-ben élek J-vel; van egy 3 éves kislányunk és én várandós vagyok a második gyerekünkkel aki kisfiú lesz és augusztusban születik (visszagondolva régi önmagamra maximum egy gyerek „lebegett” a terveimben, kettő eszembe sem jutott:o)... ; J. tanárként dolgozik egy fiú magániskolában (otthon szimfonikus zenekari muzsikus volt); én pedig az ausztrál nemzetiségi rádió magyar szekciójában rádiózom (heti két óra élő adás); kapunk egy kis állami családi házacskát (aminek a lakbére sokkal kevesebb a magánúton kiadott ingatlanokénál és gyakorlatilag örök bérlésre szól); lesz saját autóm (mindig azt hittem, képtelen leszek jogsit szerezni.. otthon nem érdekelt, hisz mindenhova el lehetett jutni tömegközlekedéssel, meg kicsit trémáztam is a vezetéstől.. itt meg muszáj volt letennem a vizsgát és vettünk is nekem egy tizenéves járgányt, pirosat, bézs ülésekkel és én úgy örültem neki, mint egy kisgyerek, hisz soha nem hittem, nekem lesz egy ilyen...); új barátokra lelek, akiket ha nem kerülünk ide, valószinűleg soha az életben nem ismernék (a régi barátok viszont nagyon-nagyon hiányoznak!!!); a család gyakorlatilag soha nem heveri ki az eljövetelünket és hosszú évek telnek el, mig valaki kijön meglátogatni minket…..

akkor biztos azt hinném az illetőnek elment az esze….

Mellesleg ebben az évben töltöttem a negyvenet.. Mig az első babámmal majdnem egy napig vajúdtam, addig a második 5 óra alatt megszületett, pedig 4 kilós volt a drága. Emlékszem, a szülés után mikor kettesben maradtam a fiammal, aki békésen szuszogott (olyan dundi volt, hogy alig sirt születéskor is, aztán mérés után beverte a szunyát..), teljes csúcsformában éreztem magamat. Negyven éves voltam tehát (Dani 12 nappal a szülinapom után született) és egyáltalán nem éreztem magam annyinak. Egészséges voltam, két kicsi gyerek mamája és annyi minden volt mögöttünk a disszidálás óta, olyan jól alakultak a dolgaink...

Ha akkor ott a szülőszobában valaki azt mondja nekem: hogy két év múlva találok egy csomót a mellemben, ami rosszindulatú.... akkor biztos az illető torkának ugrom (de ugye senki nem mondott semmit, mert az életben semmit nem tudunk előre.. Ettől olyan „érdekes”...)