Hogy is volt?

1975 Utazásaim kezdete

A 70-es évek élénken élnek bennem, fene tudja miért, talán mert egyetem, meg izgalmas munkahely, jó és rossz párkapcsolatok, majd házasság sajna válással befejezve, valamint sok utazás.

75-ben már javában dolgoztam a Rádióban (nem is igaz, hogy javában, mert csak 74 közepén kerültem oda) – némi szerencsével, mert elég volt egy ismerős, meg egy-két elejtett mondat, majd felhivtam az illetékes embert, aki behivott beszélgetésre. Hol volt akkor még a manapság (meg új országomban szokásos) komoly munkahelyi interjú. P. elvtárs inkább csak beszélgetett velem, majd tesztelt is (zeneszerző neveket diktált, amiket hibátlanul leirtam, dehát miért is ne sikerült volna.. bár később jókat vihogtunk, mikor egy új adminisztrátot lány állitólag ezen a teszten Chopint- Schoppen-nek irta.. mégis bekerült..).

Valójában nem is volt számomra állás, de felvettek, mert (ahogy ők mondták, előre gondolkodtak) a zenekari irodát vezető hölgy egyre inkább nyugdijba menéssel riogatta őket, s gondolták majd kitanulom a dolgokat néhány év alatt, aztán Elza mehet (sajnos ment is elég hamar, de nem nyugdijba, hanem kórházba és súlyos betegségben elhunyt két évvel később). Óriási kedvvel inditottam, mert nemcsak a munka sokrétűsége tetszett, muzsikusokkal, (kórus) énekesekkel foglalkozás, hanem a kilátásba helyezett külföldi utazások lehetősége is.

Aztán kora-ősszel be is dobtak félig a mélyvizbe, mert Elza szárnyai alatt mehettem Cseszkóba: Brno-ba és Prágába a kórussal és zenekarral. Megállás nélkül dolgoztunk, mert minden a mi nyakunkban volt, hangszerek-, fellépőruha ládák vámolása, útlevelek intézése (szoc. ország lévén aránylag ez könnyű volt, a nyugati utaknál már húzósabb, mert vizum kellett Európa-szerte), aztán beosztók készitése a busz-ülésrendtől a szállodai szobákig stb. Ha jól emlékszem busszokkal mentünk, majd vonattal és hazafelé meg repültünk (én életemben először, valami TU száz valahányas propelleres szerkezettel). Dög fáradtan értem haza, mert alig aludtam az egy hét alatt – ugyanis Elzával laktam, aki borzasztóan horkolt, pedig szuper szállásaink voltak, Prágában az Intercontinental, szuper szoba, még szuperebb fürdőszobával.. Soha nem laktam előtt szállodában, és az még luxus is volt... Később mikor már magam utaztam az együttesekkel sem voltam egyágyasban. Először egy csellista-, majd a hárfás kolleginával laktam, szerencsére ők csendben aludtak. A 80-as évek elejétől pedig J-vel laktam a turnék alatt, mivel a férjem lett.

Nagy meglepetésemre még ugyanebben az évben még egyszer utazhattam „tanulni” - december 18-22-ig mentünk Grazba, talán három koncertre. Kérem az az 1975-ös graz-i karácsonyi hangulat teljesen elbűvölt, én voltam Aliz csodaországban:o).

Graz tündöklött, mint egy mesevilág, a főtéren a hatalmas feldiszitett, kivilágitott fenyőfa, az üzletek, áruházak szintén karácsonyi pompában. Mindenhol halk zene szólt, jól öltözött emberek igyekeztek, hangulatos vendéglőkben vidám emberek ittak-ettek. A koncertközönség nagyon elegáns és jószagú volt:o...) (később mindenfelé utazva is meg kellett állapitanom, hogy az osztrákok a legjobban öltözöttek, még a németeknél is jobbak! A legnagyobb negativ meglepetés New Yorkban ért néhány évvel később: a Carnegie Hall-ban a karmester feleségével egyetemben estélyi ruhában jelentünk meg – a közönség pedig pulóverben, farmerban...).

A kollégák okitottak, hol és mit érdemes venni Grazban, pláne a központban laktunk, igaz nem luxus szállodában az a nyugati turnékon nem dukált. Kevés napidij volt és én még akkor nem tudtam a trükköket (pl. feketén vett valutát kivinni, de nem is nagyon csináltam később sem, mert eléggé kutatgattak ám a vámosok, aztán én mint a turné-vezetőnek elég rizikós volt.)

Igy csak apróságokat vettem, nemcsak a családomnak (két hetes asszony voltam, P-vel december 2-án esküdtünk), de a benti kollégáknak is, mert illő vinni – csokit, szappant. Évekkel később egy német ismerős értetlenül kérdezte miért veszek ajándékba ilyeneket, talán nem lehet nálunk kapni? Hát tényleg nem lehetett akkor még, s a svájci csoki, a Lux, meg az alma szappan valóban ajándéknak számitott.

A disszidálásunk évéig 1987-ig utazgattam az együttesekkel. Sokfelé jártam, sok élményben volt részem, bár néha ki sem jutottam a városba, ahol épp koncerteztünk, csak a szálloda és a koncertterem között ingáztam, de azért izgalmas és változatos munka volt nemcsak a turnézás alatt, hanem előtte és utána is.