Jó munkahely volt… napi 8 órás munka, minden második hétvége szabad…
A gyerkőcöm növekedett (akkor áprilisban volt 1 éves)…
Gitározgattam különböző zenekarocskákban… és gyakorolgattam odahaza, a szomszédok nem kis „örömére”…
Rendszeresen olvastam az Ifjúsági Magazint… egyszer csak látom, meghirdettek egy Pol-Beat pályázatot… gondoltam egyet, és három szerzeményt „összetákoltam”… felvettem magnóra… a szalagot meg a kottát postáztam a szerkesztőségbe…
Lejárt a határidő, de az újság csak annyit írt, hogy mivel rengeteg anyag érkezett, ezért az eredményhirdetés csak később lesz… eltelt vagy két hónap…
El is feledkeztem a dologról… amikor a kollégám nevetve dugta az orrom alá a saját újságját…
- Ez csak nem te vagy? – mutogatta a nyertesek névsorát…
Egy pillanatra megkövültem… erre nem számítottam… az első 10 helyezett között szerepelt a nevem és a címem…
Ezután sorban érkeztek a felkérések szereplésre… először még levélben, aztán már telefonon is… kellett írnom még néhány nótát, hogy legyen egy kis műsorom, hiszen ilyen jellegű csak az a három volt, amivel pályáztam… sok felé jártam, sok helyen léptem fel… persze közösen másokkal, hiszen mindannyiunknak rövidke műsora volt…
Akikre emlékszem: Boros Lajos, Rév Tamás, Nyeső Mari, Muszty Bea, Dobay András…
Persze kaptunk működési engedélyt is az OSZK-tól… akkoriban ez kötelező volt, különben nem léphettünk volna színpadra… és még csak vizsgáznunk se kellett, mint az „átlag” zenészeknek…
Persze érkezett pár szerelmes levél is (mivel a címem is megjelent az újságban), volt olyan, hogy matekfüzetből kitépett lapra írták…jókat derültem rajta…
Jártam a KISZ klubokat… de volt szabadtéri fellépés is…
Írtam, ami eszembe jutott… írtam az életről…
Íme egy dalszöveg, ami még ma is aktuális (bár eléggé kezdetleges… de akkoriban elment)…
Emberek vigyázzatok
A kimondott szavakra!
Mert a szóval gyilkolni is lehet…
Ha bármit cselekszel,
Gondolj a másikra,
És add meg a kellő tiszteletet!
Életed során megfigyelheted,
Ha bajban vagy, nem találsz barátot.
Egyedül neked kell megküzdened!
De legközelebb te is elbújsz, ha keresnek!
Van két szó, mely legnehezebb nyelvünknek.
Aki csak teheti, valahol elhagyja…
A kérem, és a köszönöm elmarad…
És pusztán a nyers parancs marad!
Ha megbántottál valakit, aki szeretett téged,
És a végén rájössz, mekkorát hibáztál,
Utoljára még néhányszor jó nagyot rúgsz belé,
Inkább, mint hogy egyszer bocsánatot kérnél!
Emberek vigyázzatok
A kimondott szavakra!
Mert a szóval gyilkolni is lehet…
Ha bármit cselekszel,
Gondolj a másikra,
És add meg a kellő tiszteletet!
Egyre merészebb szövegeket irkáltam… aminek úgy vettem észre, elég nagy sikere volt…
Aztán beütött a ménkű…
A „nagy” ember berendelt a központba… Jászai Mari tér, fehér ház… nagyon morcosan nézett rám… nem szólt, csak bekapcsolta az asztalon lévő magnót… a saját hangomat hallottam… az egyik szerzeményem szólt a szalagról, amit nem rég adtam elő egy KISZ klubban…
Öltönybe bújt vénember
Integet az emelvényről,
Szenilis már… hmmm… de mégis
Ő dönt az életemről!
- Ugye ismerős? – kérdezte a „nagy” ember…
- Igen. – feleltem… tagadni kár lett volna, hiszen volt pár száz tanú, hogy ez bizony elhangzott…
- Ezt az egyik emberünk vette fel a múltkori műsorából! – mondta – Ezennel bevonjuk a
működési engedélyét, többet nem léphet fel sehol nyilvánosan!… Ha mégis, akkor nagyon kemény büntetésre számíthat! És örüljön, hogy ennyivel megúszta!
Éljen a szabad világ!... gondoltam, és szabadon távozhattam…
De nem úsztam meg ennyivel…
Egy hét múlva a postás katonai behívót hozott… pedig régebben azt ígérték, hogy nem fognak bevinni… mivel már van gyerekem…
Szóval elvittek katonának… mint kiderült, az ország egyik leglepusztultabb, és legkeményebb laktanyájába, Kalocsára, a Forradalmi ezredhez… hét kemény hónapot nyomtam le ott (októbertől április végéig)… aztán szerencsémre Pestre kerültem egy tiszti konyhára…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése