Határkő

A hétvégén ballagáson voltam, nem rokoni, de nagyon közeli baráti szálakkal kötődünk a ballagó családjához. Miközben hallgattam az igazgatónő formabontó, minden sablontól mentes beszédét -tetszett, mert ugyan kicsit tudatosan, de igazán modern, mai és eredeti volt. Facebook, youtube és efféle szavak nem nagyon szoktak iskolai ünnepi beszédekben szerepelni :) - végig képes voltam figyelni a szépen, szabatosan fogalmazott, gördülékeny szövegre. Bezzeg annó... Fogalmam sincs, hogy is zajlott le a mi ünnepségünk?! Vannak persze emlékeim, pl. egy óriási csokor piros és sárga tulipánról, ami otthon várt a szobámban, szüleim barátai szedték nekem a kertjükben. De hogy ünnepi ebéd, ajándék volt-e, és mi? Hogy vajon kik jöttek el a suliba Anyán, Apán kívül? A nagymamáim. Meg tényleg, talán Zs-ék is, meg a D. házaspár.Na de hogy zajlott az egész? A vonulás, éneklés, stb. ezekről semmi, de semmi emlékem nincs. Amit tudok, hogy meghatódásról szó se volt. Sőt. Alig bírtam elfojtani a kacarászást. Fergeteges jókedvünkben nyoma sem volt bennünk az izgalomnak, fáradtságnak, ez elég hihetetlen, hisz' a csütörtöki (péntek hajnali ötig tartó!) szerenád után jött a bolondballagás. Mentségem, tavaly volt a 35. érettségi találkozónk, nem is emlékezhetek már nagyon sok mindenre :) A fizika-kémia tagozatos osztályunkban 22 fiú és 17 lány érettségizett. Hármasával " meneteltünk", ezt azért tudom. Én (a közel 180 centimmel) persze két magas fiúba karoltam, valahol hátul. Egyikük volt az én naaagy szerelmem. Máig az...

Talán ennyi is lehetne az én kis visszatekintésem. Lehetne sokat írni persze még, összehasonlítgatni a régi búcsúzást a gyerekeimével meg az épp megélt ezévi friss élményekkel. Lehetne filozofálgatni, merengeni, bölcs következtetéseket levonni. Nem élek ezzel, inkább, mert hely van bőven, ideírom, amit találtam. Az egyik egy kerek, nagy, mosolygó betűkkel papírra vetett iromány, alig-margókkal, döbbenetesen harmonikus írásképpel, valamikor a ballagás előtt "készült". Ebből csak kiragadok pár mondatot. Tudtam, hogy írtam valamit a ballagásról, megkerestem ma, mert kíváncsi voltam, mi áll benne. Találtam egy "verset" is közben, erre meg egyáltalán nem emlékeztem :) Bocsánat érte, de ha már előkerült, nem menekültök...


1.Tehát a szöveg:

Ballagunk? (A "Kakukkfűre")

...Azt hiszem tipegő léptekkel indulunk majd, mint valamikor az első anyánk-apánk karjába repítő méterek meghódításakor. Talán ugyanúgy elragad minket a szabadság, az út ismeretlen öröme, talán ugyanúgy megmámorosodunk, mint hajdani, csöppnyi önmagunk az először megtett léptektől?
Nem, ezt nem hiszem.
Miért akarják, hogy újból, újra egy új világba lépjünk? Egy másikba, mikor végre megértettük ezt, ezt a gyerekálomból, szeretetből, egymásból s magunkból épített világot, a mienket.
... Már tudjuk, hogy utáljuk a parazita erkölcsöket, a közönybe fulladt kispolgáriságot, hogy utáljuk és gyűlöljük az öldöklést, pénzt és fegyvert.
... De hiába akarnánk átlopni álmainkat és szabadságunkat abba a másik világba, ...nem mi formálnánk, hanem az, saját képére minket. Mi ennek a világnak örülünk, mi megtaláltuk egymást, s tán tiszták is maradtunk. Mi nem akarunk elmenni.
...Milyen tipegő lépések lesznek ezek?
...Igazán, azt mondjátok, hogy ballagunk?

Határkő

Dalaink íze még a számon,
úgy lépek idegen földekre.
Még bennem sajdul minden emlék,
a közös sírások és nevetések zenéje,
még megremeg a hangom, ha
cinkossá avató varázsszavainkat kimondom.

Még én vagyok én, gyermek maradtam.
Nem felejtettem el az alföldi
hajnalok vöröslő napkorongját,
a szőlőleveleken gyöngyöző harmat hidegét,
a fáradt, verejtékes arcokat.

És nem felejtem el ezeket az arcokat soha,
ahogy nevetnek, énekelnek.
Nem felejtem el a csillogó szemeket,
ha könnytől fénylenek, örömtől izzanak.
Hisz
együtt éltük át az első szerelmek
csodáit és keserűségét.
Minden képsor, kocka, mozaik-öröm
velem van, örökre.

Az összekoccanó poharak,
a kirobbanó nevetések hangja,
a tábortüzek parazsa mellett
átvirrasztott éjszakák titkai,
a bebarangolt erdők csöndje,
a szívünket összekötő, áradó orgonaszó,
álmaink és a hétköznapok,
a mindennapi együttlét bizonyossága

Igen,
a hétköznapok,
a régi, új és új emlékeket idéző
boldog ifjúság napjai.

Nélkülük nehéz a kaptafára húzott élet,
az idegen földek ritmusa.