a kis (zöld! előjegyzési naptárnoteszomban tallózok (megint), a diákszinpadom albumában, meg pár versem közt (akkoriban - még- irtam ilyeneket, vagy 18-at. (a csúcs 1975 volt - érzelmileg is)- meg pár fotó is segit emlékezni, arra aki 1977-ben voltam, aki pont fele annyi éves, mint most! Hát ahogy el-elnézem, szivemhez nyugodtan közelithetne a bánat, mert nem tud(hat)tam olyan maradni... (csengenek fülemben a heinei sorok, bár mondjuk "mint egy virág" azért akkor se voltam... de ha mégis, akkor ahhoz képest most igen erősen hervatag.)Mindenesetre, 34 évesen ezt irni!?:
"NINCS?!
"Nincs idő" "nincs idő" "nincs idő"
De valamire mégis csak elmegy
az egész élet
elmegy
ostobaságokra
semmiségekre
amikről csak utólag derül ki
hogy faabatkát se érnek
Elmegy az életünk
oda ahol már
"van idő"
de nem érünk vele semmit
mert életünk nincs már
egy fikarcnyi sem
mert széthullt
a semmiségek macskakövein
mert odalett
mert nincs
mert nincs is már
életünk
- megdöbbent, mert mintha most írtam volna (mikor már kétszer annyit éltem...)... (hiába, a pe
szimizmus se korfüggő, már 20 évesen is irtam hasonlókat- de hogy mégse voltam sose teljesen lemondó és pesszimista, és mégis mindig az életszeretet vagy inkább -féltés, és eltékozlásának ijedeleme- állt mögöttem, azt az bizonyithatja, hogy akkor nem irtam volna annyira szorgalmasan - mindig is - valamilyen formában , s ebből a szempontből mindegy is hogy mit...
szimizmus se korfüggő, már 20 évesen is irtam hasonlókat- de hogy mégse voltam sose teljesen lemondó és pesszimista, és mégis mindig az életszeretet vagy inkább -féltés, és eltékozlásának ijedeleme- állt mögöttem, azt az bizonyithatja, hogy akkor nem irtam volna annyira szorgalmasan - mindig is - valamilyen formában , s ebből a szempontből mindegy is hogy mit...Meg szorgalmas voltam amúgy is. Bár érzelmi (magánéleti szempontból kataklizmákat élhettem át - erről most nem irok - legfeljebb csak egy álmom: amiben XY egy robogó autóban hagyott (jegyzem, én nem tudok vezetni - ébren se) -elsősorban "szorgalmas" tanárként , osztályfőnökként (érettségiző osztályommal), és lelkes diákszinpadvezetőként ténykedtem. A tanitványaim közt jól éreztem magam. Remélem , ők is...
.....
Nagy filmélményem volt a Száll a kakukk fészkére és az Aliz már nem lakik itt és a Ragyogj, ragyogj csillagom, könyvben Herman Wouktól a Hajsza, Somlyó Györgytől az Árnyjáték, Singer: Rabszolga, James Jones: Most és mindörökké, Malamud A lakók, Pilinszky Beszélgetések Sheryl Suttonnal, V. Woolf: Orlando - Ancsel Éva: Töredékek az emberi teljességről
6 megjegyzés:
Mozaikjaiddal közelebb engedtél Magadhoz minket,köszönet érte. Pedig ez nem könnyű. No meg a vers és a sorok között búvó múlt is sokat elmond...
(A Száll a kakukk nagy filmélményem volt nekem is, még úgy is, hogy előbb olvastam a könyvet, viszont A rabszolgát nem 77-ben,tán olyan 34 éves korom körül olvastam:)
én viszont épp 77-ben voltam 34!:)
(már!:( azt hiszem, én később olvastam, a szintén nagy élményt jelentő, felkavaró Száll a kakukkot..., mint a filmet!)
köszönöm soraid - hogy "közel"...? pedig de sokmindent magamba is zártam! - annyira sokminden volt akkoriban bennem, hogy még magam se tudok-merek igazán "közeledni"
mindahhoz talán....
utánanéztem: én is a film előtt olvastam a könyvet!:)ugyanebben az évben; de a Ken Kesey könyvet júniusban olvastam, a Milos Forman filmet októberben láttam.
(mindketten "megérdemlik", hogy leirjam a nevüket:)
Egyetértek, mert tényleg megérdemlik:)
A "közel", bizony igazad van, nagyon is relatív...
Ennyire régi Malamudnak ez a könyve? Olvastam, de mintha tegnap lett volna. A többi régi könyv ismerős, sok kiesett valahogy. Ancsel Évával meg egy fogorvoshoz jártunk. Nagyon halkszavú, visszafogott nő volt, "töredékei" zseniálisak.
...mert hogy ráadásul a TELJESSÉGRŐL szólnak a töredékei... emlékszem a hangjára rádióból és/vagy tévéből, mindig oda kellett rá figyelni,Valahol láttam az emléktábláját, hogy ott lakott... de már nem emlékszem, hol...
Megjegyzés küldése