Az év, melyben a rivalda fénye megcsapott

1960 első felében hatodikos voltam és valamikor farsang idején az iskolai rendezvényen az osztályunk is szerepelt, mindenekelőtt előadtuk a Hófehérkét énekkel-szöveggel, tokkal-vonóval. Zsike néni, az énektanárnő rengeteget kínlódott velünk, míg betanította a dalokat és amikor már nagyon szorított az idő, egy délután még a lakására is elvitt gyakorolni néhányunkat. Bár mindig is szerettem énekelni, de ezeken a próbákon valahogy nehezemre esett kiereszteni a hangomat, zavart a nyilvánosság, a helyzet különbözött az otthoni danászástól, meg az énekkarban való énekléstől is. Ja, hogy mi voltam a darabban? Hát kérem, lányiskolában egy ilyen lakli mi lehetett volna más: a királyfit játsztam nagy mérsékelt átéléssel. :-)
Hófehérkének és a királyfinak is volt szép lassú, lírai dala, amit elég nehezen oldottunk meg. K. Bori, a címszereplő még csak-csak, ő egyébként is amolyan tűzrőlpattant, firgő-forgó, magát illegető, élénk leányzó volt, tudott "színészkedni" civilben is, de én eléggé szenvedtem. A jelmezeinket kölcsönzőből hozták, az én ruhám valami kékes árnyalatú fényes anyagból készült, ugyanilyen volt a kalapom is. Akkor még félhosszú frizurát hordtam, (csak a következő évben vágattam rövidre, amikor Audrey Hepburn-ös frufrut akartam), de megnyugtattak, hogy a középkorban is olyan volt a fiúk hajviselete (ezek szerint a Hófehérke a középkorban játszódik? na mindegy). Hófehérke a jól ismert fehér ruhát, fekete mellénykét kapta, sőt gyöngyös pártája is volt, de nem irigyeltem tőle, szerettem fiú lenni, csak szerelmes pillantásokat nem tudtam vetni Borira, mint ahogy egy királyfitól elvárták volna. Egyébként is két háznyira laktunk egymástól, rendszerint együtt mentünk haza és ha némely napokon kicsit elcsavarogtunk, azért is együtt vittük el a balhét, úgyhogy csak röhögtünk azon, hogy szerelmespárt kell játszanunk. A törpéknek mindenük volt, még csákányuk és lámpájuk is, valamint voltak még balettruhás nem tudom kik, tán tündérek, akik időnként táncot lejtettek.

Majd pedig mikor túlestünk a hófehérkézésen, előadtunk még valami néptáncos számot is, ennek részleteire már egyáltalán nem emlékszem, például azt sem tudom, Pici barátnőm mit játszott benne, mert annak valami oka lehetett, hogy egyedül rajta volt zakó, sőt ahogy látom, csizma is. Az biztos, hogy én abban a műsorszámban is legényt domborítottam, ami természetes volt, mert úgyse találtunk volna hozzám illő párt.

Íme bizonyságul a képek, melyek már a műsorszámok után készültek. Jól látszik, hogy ki voltunk rúzsozva, valamint, hogy nagyon vígan voltunk.