Sógornőm írta apjáról

Számomra MEGHATÁROZÓ EMBER
Édesapám

Édesapám Ószentivánon látta meg a napvilágot 1912. január 22-én, katolikus parasztcsalád első gyermekeként, a keresztségben a Péter nevet kapta.
Apját – nagyapámat –, aki napszámos volt, az első világháborúban vesztette el, nem sok emléke maradt róla. Nagymamám (úgy szólítottam, hogy mamuka) egyedül maradt három gyermekével családi házukban, kicsi földdel, közel a jugoszláv és román határhoz, 12 km-re Szegedtől, Ószentivánon a Zentai utcában. Nehéz volt számára a rengeteg mosás és napszámvállalás, de a gyermekeit fel kellett nevelni, tisztességben és becsületben. Sokat segítettek az apai nagyszülők (dédszüleim), akik a gyermekekre vigyáztak, amíg a nagymama dolgozott. Apám sokszor emlegette nagyapját, aki soha nem fogyott ki a mesékből.
Apám a 6 osztályos elemi iskolát szülőhelyén, Ószentivánon végezte.

Apám szüleivel és öccsével 1916-ban

Hatodik elemista korában egy évre a nagyapákéhoz került, ekkor már a kedvenc időtöltése az olvasás volt. Ha tehette, míg a többiek játszani mentek, ő fogta a lópokrócot, ki a kertbe egy könyvvel, amit éppen talált és addig olvasott, amíg nem hívták. Nagyapa látva ezt a nagy olvasási szeretetet, taníttatni akarta az unokáját.
Az akkori Csanád, Arad, Torontál csonka vármegyének ez idő tájt egy “János” nevű országgyűlési képviselője volt, akivel apám nagyapja (aki egyébként községi bíró volt 32 évig) igen jó ismeretségbe került. Az ő segítségével jutott apám 1924-ben Vácra, a Hadiárvák Magyar királyi Bőripari Szakiskolájába, melyet a Népjóléti Minisztérium patronált.
Az Intézetben (átalakított, tönkrement cipőgyár) szállást és ellátást kaptak a növendékek. Az apám helye egy 160 fős második emeleti hálóteremben volt, 13-as számú. A szakmai és középiskolai tanulmányok elsajátítása teljes katonai szigor mellett zajlott. Az intézetben katolikus hit- és erkölcstanoktatás is folyt, apámat ez időben bérmálták a Váci Dómban, Hanauer István váci püspök.
Az intézeti élmények nagy hatással voltak a rendkívüli kíváncsisággal, nagyfokú érdeklődéssel és vállalkozó szellemmel megáldott paraszt kisfiúra. Az iskolai kötelezettségek mellett tagja lett a 40 tagú fiú énekkarnak, mely révén, bár még csak első éves volt, mégis eljutott olyan helyekre, ahová csak a harmadévesek mehettek. Eljutott Budapestre az állatkertbe, angolparkba, Szépművészeti Múzeumba, a királyi várba, a Parlamentbe, és a Népjóléti Minisztériumba, ahol az akkori népjóléti miniszter Vass József fogadta a növedékeket. A 13 éves fiúra nagy hatással volt a sok látnivaló és az egész ceremónia.
A váci intézeti évek alatt szólalt meg Magyarországon a Rádió. A próbaadásokat az országban elsőként Vácott az intézeti színházteremben vételre szerelt rádión hallgathatta a városi elit, így a diákok is részesei lehettek ennek a nem mindennapi eseménynek.
Az intézeti évek 1927-ben fejeződtek be, amikor a bőrdíszműves szakmából és a középiskola 4. osztályában tanultakból jelesre vizsgázott és bőrdíszműves segéd lett. Az akkori rendeletek alapján - az intézeti vizsgák és 3 évi segédidő után - neki csak 1 év önálló gyakorlat kellett volna ahhoz, hogy mestervizsgát tegyen.
Az iskola befejezése után hazajött és Szegeden kezdett el dolgozni az egyetlen bőrdíszműves mesternél, aki a városban volt. A mester elsősorban javításokkal foglalkozott és a segédeit alacsony bérrel foglalkoztatta. Apám a kevés kereset miatt, mivel segíteni kellett az édesanyjának, kénytelen volt megválni a bőrdíszműves mestertől és ezzel a szakmától is.
Az 1928. év elején, egy újszegedi élelmiszerkereskedőhöz nyert felvételt, ahol újabb szakma elsajátítására nyílt lehetőség. Az inasévek eltelte után, 1931-ben már mint kereskedősegéd dolgozott 1934-ig, amikor egy évi katonai szolgálatra vonult be a Szegedi Tizennegyedik Tábori Tüzérosztály Második Ütegéhez.
A katonai szolgálat után a régi helyén, az újszegedi kereskedőnél dolgozott tovább 1938-ig.
Ebben az évben vette feleségül édesanyámat, aki egy szőregi bognár és kovácsmester tizedik gyermeke volt. Péter és Jolán 1938. július 31-én tartották az esküvőjüket. Nagymama házába Ószentivánra költöztek, ahol akkor már csak mamuka lakott egyedül az apámmal.

(A folytatásban szó lesz házasságkötésről, munkáról és munkahelyekről, háborúról, hadifogságről, ötvenes évekről, új szakmáról, kitartásról, családszeretetről, a tevékeny és tartamas életről, ami a múlt század első évtizedében kezdődött és a 21.század kezdetekor ért véget.)