1999 - költözés izgalmakkal - és a mai következményei

1999-ben már sok éve éve laktunk egy 74 nm-es lakásban. Eleinte nem is volt semmi probléma, csak azután elromlott a környék. Sorban nyíltak a diszkók, valamint egy éjjel-nappal nyitvatartó közért is lett a szomszédban. Éjszakánként képtelenség volt pihenni, aludni. Láttuk, hogy a helyzet nem lesz jobb, csak rosszabb, ezért úgy döntöttünk, elköltözünk, keresünk egy hasonló méretű lakást egy nyugalmasabb utcában. Azt hittük, nehéz lesz eladni a lakásunkat, de a legnagyobb meglepetésünkre hamar elkelt. Elég hosszú határidőt kötöttünk ki a szerződésnél. Gondoltuk, addig mindenképpen mi is megtaláljuk a nekünk megfelelőt. Sokat megnéztünk, azután találtunk is egy jót. A tulajdonos egy nagyon kedves nő volt, már szinte úgy jártunk hozzá, mint haza. Ezután már nem is nézegettünk más lakásokat, hiszen ezt fixnek vettük. És akkor hirtelen történt valami. Váratlanul megszakadt a lánc. Ahová ez a nő ment volna, annak a lakásnak a tulajdonosa egyszercsak kiszállt a dologból. A nő tartotta még nekünk a lakását, de mondta, keresni kell neki sürgősen valamit, ahová ő elköltözhet. De nem talált helyette másikat. Így azután az ő lakása elúszott számunkra. Az idő ment, december volt már. Szörnyű napok következtek. Hová menjünk? Amikor már teljesen kétségbeestünk, váratlanul bejött egy lakás. Igaz, nem ilyet kerestünk, mert ez kb. 20-25 nm-rel nagyobb volt, mint amilyet szerettünk volna, és nagyon le volt robbanva. De kényszerhelyzet volt. Vagy megvesszük, vagy megyünk az utcára, hiszen hamarosan lejár a határidőnk a vevőnkkel szemben. Megvettük a nagy lakást, és 2000. januárjában beköltöztünk. Tudtuk, hogy egy nagyon szép lakást lehet belőle csinálni, csak idő és pénz kell hozzá. Néhányan megjegyzéseket tettek, azt hitték, nagyzási hóbortunk van, pedig csak kényszerből vettünk ekkorát. Akkor valaki azzal vigasztalt engem, hogy nem olyan nagy baj, hogy ilyen nagy, hiszen amíg ketten vagyunk, nem lesz gond a fenntartásával, utána meg el lehet adni. Egy nagy lakás mindig jól jön, azt jól el lehet adni - mondta az illető. Az évek során tényleg szépen felújítottunk mindent, a lakás nagyon szép lett, és nagyon megszerettük. Megszoktuk azt is, hogy nagy.

Tavaly októberben, váratlanul, infarktusban meghalt az anyu, és én ittmaradtam egyedül, ebben a nagy lakásban. Rögtön tudtam, hogy el kell adnom. Most ezen fáradozom. És sokszor eszembe jut, amit a kedves ismerősünk mondott annak idején: Egy nagy lakást mindig jól el lehet adni. Szegény, jószándékúan gondolta akkor. Nem tudhatta, hogy 11 év múlva, amikor majd ilyen helyzetbe kerülök, éppen akkor lesz nagyon nehéz eladni egy nagy lakást. Most hirdetem mindenfelé. Szurkoljatok nekem, hogy sikerüljön eladni! (Ha esetleg tudtok valakiről, aki szeretne egy 102 nm-es, szép lakást, szóljatok, és e-mailben elküldöm a paramétereket.)

(És még valami: Ha akkor nem úszott volna el a kedves nő lakása, akkor most nem kellene elköltöznöm, mert az nem volt olyan nagy, egyedül is ottmaradhattam volna. De! Nincsenek véletlenek! Most, nemrég mesélte nekem valaki, hogy abban a házban lakik egy ismerőse. Állítólag egy építkezés miatt megrepedtek a ház falai. Ugye, hogy sosem lehet tudni, mi mire jó? Sokszor csak évek múlva derül ki.)