'73 nekem is a boldog diákévek időszaka volt, a második osztályt fejeztem be a gimnáziumban. Arra emlékszem, hogy abban a tanévben egyetlen napot se hiányoztam az iskolából, nem volt ilyen év több, se előtte, se utána.
A nyár pedig egy szokatlan programmal kecsegtetett: madártáborba mentünk! A Pilisi Parkerdő akkori vezetője szintén a mi iskolánk egykori diákja volt, és mi sem volt természetesebb számára, minthogy az első ilyen tábort a volt alma materének tanulóival szervezi meg. Zömében, mi, másodikosok (azaz már harmadikosok) mehettünk tán egy tucatnyian, kísérőtanárként pedig a biológia-földrajz tanárunk jött velünk. Nagyon élveztük a tábort. Vándortábor volt, kétnaponta mentünk új helyre (mi mentünk, a holmit teherautó vitte, szóval, luxustábor), Gizella-majorra emlékszem, az Apátkúti-völgyre, meg valami forrásnál is sátraztunk, megvolt ott minden romantika, ami egy tizenévesnek kellett. Elsősorban madarakat gyűrűztünk, megfigyeltük őket, de tisztítottunk forrást is, pihenésképpen turistajelzéseket festettünk, csináltuk mindazokat a zöld-ségeket, amikre ma már százféle mozgalom és tábor létezik, de akkor még a fogalom is alig volt a köztudatban. Mindezek közben pedig rengeteget tanultunk erdőről-mezőről, élővilágról. Volt is kiktől tanulnunk, mert a tábor szakmai vezetője két, már akkor is jónevű, de igazán csak a későbbi években ismertté váló zoológus-ornitológus fiatalember volt, közvetlenek, szerények, nagytudásúak. Fölnéztünk rájuk, de mégis közénkvalóknak éreztük őket. Nemcsak annak a nyárnak az élménye volt a tábor, ma is kedves emlék.
Eddig a szívmelengető emlékezés, és most jön a lelkizés és a döbbenet. Ti nem vagytok úgy, hogy amikor itt visszaidézzük a múltat, akkor mi is fiatalok vagyunk benne, és azok is, akik körülöttünk voltak? Ez valahogy így él bennünk és így is maradt.
Ahogy ez az írás összeállt a fejemben, közben ránéztem a keresőre, hátha találok hozzá valamit. Találtam is: Schmidt Egon, az egyik ornitológus fiatalember idén 80 éves!
De, ugye, mi nem öregszünk? :)
15 megjegyzés:
Á, dehogy, Vackor, mi aztán nem öregszünk!:)
...Csak röpülgetünk itt vissza az időben, és megint fiatalok vagyunk. Lélekben meg úgyis, nem?:)
Dehogy öregszünk! Azért jó ez az emlékező blog, mert így mindig fiatalok maradunk! - Legalább lélekben, amíg ezeket írjuk és olvassuk. :-)))
Nem is tudtam, hogy Schmidt Egon már 80 éves. Szoktam olvasni a cikkeit. Nagyon élvezetesek.
Érdekes lehetett az a tábor!
Nem is tudom... nekem azért 16-17 éves koromban a negyvenen fölüli férfiak valahogy nem tűntek igazán fiatalembernek...
20 évesen, egy akkor 40 éves ismerősöm társaságában meglehetősen rosszul érintett, amikor hozzám hasonló korú fiúk hangosan megjegyezték: mi az, kislány, elhoztad a nagypapádat?
Én is így vagyok, ahogy Te, Vackor. Találkozom egy régi ismerőssel, osztálytárssal, látom, hogy öreg és csúnya, (ő is ezt látja rajtam), mégis az az arc jön elém, aki régen volt. Egyébként a tanítványokkal is így vagyok. Rögtön látom a huncut, csibész, aranyos, kedves gyerekarcukat.
(Persze én nem vagyok se öreg, se csúnya - csak a tükör rossz)
„Egon bácsi” - ahogyan unokánk emlegette - dedikálta neki egy szép madárfotókkal teli könyvét. Amennyire tudom, 80 ide vagy oda, a legújabb időkben is rótta a madárélőhelyekben gazdag környékünket, az Óbudai szigetet, stb. Van, aki kortalanul megy át az életen, teli ambícióval, mert fel kíván mutatni valamiféle értéket. Schmidt Egont is ilyennek gondolom.
Nem olyan régen a Duna tévében valami aszott múmiaarcú öreg hallatlanul eleven és lenyűgöző előadást tartott Munkácsy képeiről. A férjem felismerte, ki volt az. Én nem. Pedig jó harminc évvel ezelőtt napi munkakapcsolatban voltunk.
Fogásznál ül egy nő. Bevillan neki, hogy gimiben egy ilyennevű szőke srácba bele volt esve. Ráismer az aszott arcú kopasz fogorvosban ifjúkori kedvencére. Kemény csalódást jelentett a szembesülés mostani kinézetével.
Sorra kerül. Említi a dokinak: Magára emlékszem! Egy gimibe jártunk. Mire a doki:
És mit tetszett tanítani nekünk?
:)
Ja, már értem! Ő sem ismert volna meg engem. Nem baj. A Nap rám is süt, amikor éppen süt.:))
A poén nem rólad szól, hanem egy általános tapasztalatot kíván megjeleníteni.
Egyébként azt hiszem, régi vicc. Apropó.
Úgy hallottam, holnap már süt a Nap.
Üdv:
aszott arcú, kopasz fogorvos
Gabinak: igen, én is pont azon döbbentem meg, amikor most az életkorát láttem, hogy akkor mennyi idős volt, pedig fiatalnak maradt meg fakult emlékeimban.
Jaj, hát nem úgy értettem, Mick. A jó hírt köszönöm. :)
akimoto: persze, persze.
De ha már megint hozzászóltam Vackor Madárvártán írásához, hadd hívjam fel mindenki figyelmét egy fotósblogger képeire. A bloggyár fotosainak egyike: „vasutag” gyönyörű röpképeket, egyáltalán madárfotókat hoz huzamosabb idők óta. És kedves történetei is vannak, melyek így fotózásai alkalmával estek meg vele. Érdemes rákukkantani.
:)))
Vasuta G. oldalától nem lehet megválni. Először a cikkeket olvastam el, aztán jöttek az emlősök, a baglyok, a kosborfélék, az emberek stb. Nézzétek meg mindannyian!
A képei nagyon szépek, a világ meg kicsi.
stali: hogy érted, hogy kicsi a világ?
Megjegyzés küldése