Nekem szép a Karácsony!

Az első emlékkép nagyon régi. Nagymamáméknál állunk a fa körül és énekeljük a Mennyből az angyalt... Arra nem emlékszem, hogy mit kaptam, de nem is nagyon kaphattam sok ajándékot, legfeljebb egy szép, fényesre törölgetett piros almát, hiszen a háború után, majdnemhogy titokban ünnepeltük Jézus születését, szegények voltunk, ajándékokra nem nagyon futotta a kevéske fizetésből. A szaloncukrot is nagymama készítette, csomagolta otthon.

Későbbről egy másik kép ugrik be, a konyhában apai nagynéném bontja a halat és én boldogan lépek rá a hólyagra, ami jó nagyot durran... Náluk csodaszép volt a karácsonyfa, nekem úgy tűnt, hogy kristálycukorral beszórt házikók, harangok, templom van rajta és csillogott a sok üveggömb!

Az első karácsony, amikor az ajándékokra is emlékszem 1954-ben volt. Nagyon szépen feldíszített fa várt a nappali szobában, alatta kicsi kávés készlet, egy igazi alvóbaba! - no és mesekönyv. (Addig nekem nem volt, csak rongybabám, a Lencsi baba. Azért Lencsi, mert a szeme két műanyag lap alatt mozgó, lencsére emlékeztető valamiből volt.) Az új baba tőlem a Kati nevet kapta, apukám meg rendszeresen Toncsinak hívta, mert szerinte az ő Toncsi nevű nagynénjére hasonlított. Máig emlegetjük Kati babát, aki valójában Toncsi volt.

Múltak az évek, kinőttem a játékokból és a legnagyobb ajándék számomra a könyv lett. Emlékszem egy karácsonyra, amikor egyszerre öt könyvet is kaptam, rettenetesen örültem, de nem volt meglepetés. Akkor már tudtam, hogy nem a Jézuska hozza az ajándékokat és az ünnep előtt minden lehetséges helyet átkutattam, ahová eldughatták anyukámék amit nekem vettek. Végül megtaláltam a fürdőszobai villanybojler tetején! :) Úgy látszik, ők is rájöttek, hogy már tudom, amit tudok... :) Egyébként, nem is volt rossz, hogy előbb megláttam a könyveket, mert előbb kezdtem nekik örülni és alig vártam a karácsonyestét, hogy végre a kezembe vehessem és olvasgathassam őket.

Mi mindig szigorúan szűk családi körben töltöttük a 24-ikét. Olyankor ünnepi vacsora volt, a hal nem hiányzott sosem az asztalról. Én a mai napig nem rajongok érte, de karácsonykor megeszem. A mamám nagyon finom tortákat tudott sütni, az is volt mindig és a nagy kedvenc, a "fehérkrémes" süti (hókocka), vagy a képviselő fánk sem maradhatott el ilyenkor. Meghitt, csöndes estékre emlékszem azokból az időkből. Nem villanyégők, hanem igazi gyertyák égtek a fán, a csillagszórók szórták a sok csillagot, jellegzetes illatot hagyva maguk után és a szobát fenyő- és süteményillat töltötte be. Énekeltük a karácsonyi énekeket, beszélgettünk..., szép volt. Másnap aztán jöhettek a vendégek...

Felnőttem, más lett a karácsony. Megmaradt Jézus születésének és a szeretet ünnepének, de már nekem kellett gondoskodnom az ünnepi vacsoráról és hetekkel előbb bejárni a várost, hogy olyan ajándékokat vegyek a gyerekeknek, amiknek biztosan örülni fognak.

Nekik soha nem volt ajándék nélküli karácsonyuk, egyetlen alkalomra emlékszem, amikor valami nagyobb beruházás miatt pénzszűkében voltunk és nagyon meg kellett gondolnom, hogy mit veszek. Egész jól megoldottuk a feladatot. N. készített fából egy bábszínházhoz való paravánt, én varrtam rá függönyt, vettem bábokat és ezzel estére meg is volt a játék, hiszen lehetett bábozni, jókat szórakozni. Szinte fillérekért vettem még apróságokat és természetesen mesekönyveket, mert a könyv az nem maradhatott ki (akkoriban nem volt ilyen drága a könyv!), annak mindig lennie kellett az ajándékok között! És milyen az élet?! Ez a karácsony lett a legszebb, legboldogabb, amit ma is emlegetnek a gyerekeim. Nagy igazság, hogy nem az ajándék drágasága, mennyisége, hanem a szeretet számít!

Manapság már az unokákkal töltjük a karácsonyt, velük teljes és szép az ünnep. Lányoméknál még kis műsort is összeállítanak a gyerekek, verset mondanak, báboznak és Kislegény előad valami szép karácsonyi dalt a furulyán...

Aztán már itthon..., van miről beszélgetnünk Apóval, a karácsonyfa égői és az asztalon a gyertyák világítanak csak, sütemények, gyümölcsök az asztalon és boldogság a szívünkben...