A régi, óbudai általános iskolám(saját kép)
A Teleki Blanka Gimnázium épülete(saját kép)
Az 1970-es év nagy változást hozott az életemben, ugyanis akkor fejeztem be az általános iskolát és kezdtem el a gimnáziumot. A régi Óbudán nőttem fel, ott jártam az általános iskolába. Az óbudai gimibe szerettem volna menni, de abban az évben ott nem indítottak német tagozatos osztályt, márpedig én mindenképpen német tagozatra szerettem volna járni. Így azután másfelé kellett körülnézni. Két fő szempont volt az iskola kiválasztásánál: a német tagozat és a jó közlekedés. Így kerültem teljesen véletlenül a Teleki Blanka Gimnáziumba. Akkor még nem tudtam, hogy "életem nagy szerelme" lesz az az iskola. Az első héten iszonyúan féltem, otthon már komolyan aggódtak, hogy mi lesz így velem. Ennek a túlzott félelmemnek az volt az oka, hogy nyolcadikban az egyik tanárnő agyon ijesztgetett minket, hogy a gimnázium milyen szigorú iskola. Mindenre azt mondta, hogy: "A gimnáziumban erre egyest adnak, a gimnáziumban nem várnak, hanem rögtön beírják az intőt." stb. Sohasem értettem, hogy mire volt jó ez az ijesztgetés, pláne, hogy az osztályból sokkal kevesebben mentünk különböző gimnáziumokba, mint ahányan másféle iskolákba (szakközépiskola, szakmunkásképző) jelentkeztek, mégis folyton ezt kellett hallgatni. Szóval engem sikerült jól megijesztenie, pedig sohasem nekem címezte ezeket a mondókákat a tanárnő, hanem csak úgy általában, "felkészített" minket a jövőre. Szerencsére az első hét után már láttam a gimiben, hogy azért ott sem esznek diákot. Az is rossz volt, hogy senkit sem ismertem, hiszen az általános iskolánkból egyedül én mentem abba a gimibe, és irigyeltem azokat az osztálytársnőimet, akik egy iskolából jöttek és évek óta ismerték egymást. Nekik sokkal könnyebb volt a beilleszkedés az új életbe. De reménykedtem, hogy majd csak kialakul a helyzet számomra is. És valóban így lett! Nemcsak megszoktam az új iskolámat, hanem nagyon meg is szerettem. Annyira, hogy harmadikban már félévkor azon gyászoltam, hogy majd másfél év múlva el kell mennem onnan. És akkor jött egy ötletem: Visszamenőleg, az első évtől sorban mindent leírtam, ami ott történt velem a négy év alatt. Másfél évig tartott, amíg kész lett az irományom. Kézzel írtam, 439 oldal lett. (Azóta már beírtam a számítógépbe.) Csodálatos volt az a négy év! Az osztálytársnőim akkoriban nevettek rajtam, hogy mit lehet ennyire szeretni egy iskolán. Ma már nem nevetnek, hanem örülnek, ha küldök nekik e-mailen régi képeket, dokumentumokat azokból az évekből. Most már ők is szívesen nosztalgiáznak. Számomra pedig még ma is szívügy a Teleki.
(Két megjegyzés:
1. Később nagyon örültem, hogy nem az óbudai gimibe kerültem, mivel egy év múlva, 1971. októberében lebontották a házunkat és a város másik végére kerültünk. Onnan nem tudtam volna Óbudára visszajárni iskolába, így viszont nem kellett iskolát váltanom.
2. Nemcsak a mi házunkat, hanem sajnos az általános iskolámat is lebontották 1972-ben, két évvel azután, hogy befejeztem az ottani tanulmányaimat.)
6 megjegyzés:
Szeretettel üdvözöllek a többiek nevében is abból az alkalomból, hogy beszálltál az emlékezők táborába. Kérdésem: Tudja a T. Blanka, hogy az ő történetükhöz is illeszkedő hatalmas anyagod van?
Mi Zuglóban laktunk, sógornőm volt Blankás, meg az öcsém, Antal, de 3-ból két lányunk is odajárt később immár Óbudáról.
Köszi az üdvözlést! Eddig azért nem írtam ide bejegyzést, mert olyan évek voltak soron, amelyekről nem volt mit írnom.
Igen, most már tudják az iskolában, hogy van egy ilyen irományom. 35 évig nem tudta senki, még az egykori osztálytársaim sem. Ők már kaptak néhány rövid részletet belőle tavaly, a 35 éves érettségi találkozó alkalmából.
Mick, a rokonaid mely években jártak a Telekibe?
Sógornőm (már nem elhunyt)1946-os születésű, öcsém (Antal)1950-es, Lányaim (Éva)1973 és Zsuzsa 1975-ösek. Egykük sem volt évvesztes.
Éva kedvenc töritanárának a neve ugrik még be: Töttössy, Zsuzsa ofőnője meg Ringwald névre hallgatott.
Ez ilyen nap. Az előző kommentemből a harmadik szó kihúzandó.
Igen, rájöttem. :-))
Megjegyzés küldése