1980

még Berlinben (akkor még Nyugat-Berlin volt a neve annak a felének, amiben mi laktunk) talált bennünket immár negyedik éve. Fiunk a harmadik évét taposta - november végi, az apja születésnapjának estéjén kopogtatott, de csak másnap érkezett meg - szeptembertől ovodás lett.

Az ovoda az egyik, francia katona családok lakta "cité"-ben volt, ahová reggelente egy nagy kék busz szedte össze a gyerekeket a többi "cité"-ből. Az első alkalommal nagyon szívfájdító volt a buszra "feltoloncolni", megkapaszkodott és torka szakadtából sírt, miközben a kísérő húzta, én meg toltam felfelé... annak ellenére, hogy kis indiai kebelbarátai, akikkel már két éve együtt játszottak nap mint nap, szintén a buszon utaztak. Eleinte csak fél napra ment, otthon evett, aludt délután pár hónapon keresztül, három éves koráig. Azért a sírás 2-3 nap múlva megszűnt és a hónap végén már hiányzott az ovoda, ha véletlen megbetegedett.

Én akkor már második éve eljártam vizsgázni repülővel Párizsba az "Institut des Langues et Civilisations Orientales" nevű, meglehetősen nagy presztizzsel bíró intézetbe, hogy orosz nyelvi egyetemi diplomámat hasznosíthassam. Két évét ismertek el belőle... Pedig, mint később tapasztalhattam, a szegedi egyetem orosz tanszékének oktatási színvonala sokkal alaposabb képzéshez juttatott, nem beszélve a másfél éves szovjetúnióbeli tartózkodásunktól! Majd tíz év után is jól megéltem a "maradékból", pedig az előadások anyagát is úgy kellett ismeretlen csoporttársaktól postán kéregetni, nem beszélve a gyakorlati foglalkozásoktól, melyeken sosem vehettem részt... Néha a vizsga anyagának csak a címét ismertem, a tétel lutri volt... Másik, előre nem látott probléma az orosz mint idegen nyelv szemlélete volt : a francia nyelv szemszögéből csoportosítva pl. a nyelvészeti témákat! Nehéz, de tanulságos tanulmány volt, mintha egy könyvet "kitekert nyakkal" kellene olvasni... A ragozások nem léteznek, az igeszemlélet is teljesen más mint az oroszban, de akár a magyarban is! Volt kétfajta írásbeli fordításból : "thème" : idegen nyelvből anyanyelv felé és a "version" : anyanyelvből az idegen felé. Az első számít nyilván nehezebbnek. Mondanom se kell, hogy számomra mindkettő a "thème" kategóriájához közeledett, sőt anyanyelvem teljesen kizáródott... Azért, hála az alapos szegedi és SzU-beli éveknek, a vizsgákon a legrosszabb jegyem 12/20-ad volt, a legjobb meg 18/20, ami felér egy ötössel... Mindez tíz olyan év után, amelyekből az orosz igencsak kimaradt, sőt intenzív francia lépett a helyébe.

Imádtam Párizsba menni, még vizsgázni is. Egy még Berlinből ismert barátunk szállásolt el, a Quartier Latin-ben lakott, ideális helyen. Nehéz volt napközben vizsgára készülni... Ági még élénken emlékezhet rá Szegedről, milyen nehezen tudtam ellenállni bármilyen csábításnak, legyen az beszélgtés, séta, esetleg egy kis mozi... Párizsban is főleg éjjel ismételtem, miután nappal kisétáltam magamat két vizsga között! Ráadásul szállásadóm, Michel a parlamentben dolgozott, ő vette fel a sajtó számára az ülések anyagát. Hogy állhattam volna ellent meghívásának egy éjszakai ülésre (pont egy vizsga előestéjén!), ahol meghallgathattam Aimé Césaire martinique-i képviselő, mellékesen nagy író és költő, Senghor barátjának csodálatos felszólalását...

A 33. születésnapomat is ott töltöttem, két vizsga között, 1980-ban. Csak fiacskám hiányzott főképpen, akire addig Franciaországból odarepült sógornőm vigyázott...