1979. Életrészletek

Miközben itt többeknek épphogy elkezdődött a nagybetűs Élet, én már igencsak a sűrűjében jártam.

Kezdem a gyerekekkel, mert az nekem egy biztos alap, kiindulási pont, általuk eszembe jutnak a történések.

1979-ben kicsifiam 8, kicsilányom 10 éves. Előző évben lezajlott a válás, nem volt barátságos és szép, sőt! Ebben az évben N. még ott lakott velünk együtt, ő az egyik, mi hárman a másik szobában. Fura egy helyzet volt, külön, de mégis összezárva. Kerülgettük egymást, külön főztünk, külön éltük a mindennapjainkat, elvileg nem volt közünk már egymáshoz, de azért 11 év szokásait nem lehetett csak úgy hipp-hopp kitörölni a fejünkből. Az ő fejéből meg pláne nem.

A gyerekek egész jól tűrték az új helyzetet, nem lehetett rajtuk észrevenni, hogy ilyen körülmények között élünk. Annyira nem, hogy amikor lányom ötödikes lett és az osztályfőnöke, az akkoriban elmaradhatatlan családlátogatásra jött, egészen elképedt, hogy jééé..., nahát, nem is gondolta volna, hogy elvált szülők gyereke, hiszen olyan jól tanul és teljesen kiegyensúlyozott a kislány.

Én azért tudtam, hogy ez nem egészen így van, voltak nagyon rossz napjaink, de átvészeltük és 1 év múlva gyermekeim boldogan vették újra birtokukba a saját szobájukat és tértek vissza a megszokott életükhöz. N. távozása csak egy régi, jól ismert és már bevált élethelyzetet jelentett nekünk, hiszen amikor még férj és feleség voltunk, akkor sem sokat tartózkodott otthon. A gyerekek, jó esetben, hétvégén, a vasárnapi ebédnél azért találkoztak vele. Pont ez volt az egyik oka, hogy másodszor is beadtam a válókeresetet. (Igen, volt egy első is, de azt még visszavontam, hogy hátha, mégis..., de tévedtem.)

Új munkahelyem volt, a régit, bármennyire is szerettem, mivel N. is ott dolgozott, jobbnak láttam szépen otthagyni. Egy nagy vállalat műszaki könyvtárában lettem könyvtáros. Nagyon szép, régi bútorokkal berendezett szobában, sok-sok könyv között üldögéltem egy akkora nagy íróasztal mögött, hogy a székre, amin ültem, lexikonokat kellett tennem, hogy kilássak az asztal mögül. Ott tanultam meg a könyvtáros szakma alapjait és meg kell mondjam, hogy az a rengeteg karton, a nyilvántartás nehézkessége nem igazán nyerte el a tetszésem. Napközben gyakran kellett hol itt, hol ott egy-egy könyvet beszereznem, esetleg kikölcsönöznöm, főleg a Műszaki Egyetem könyvtárába jártam, olyankor anyukámékhoz is beugrottam, nem laktak messze. Az egyetemi könyvtár is gyönyörű, minden szép volt, csak ne lett volna az a sok unalmas adminisztráció és talán, ha azok a könyvek nem műszaki, matematikai, kohászati, gépészeti ismeretekkel vannak tele..., akkor tán még most is ott ülök a hatalmas íróasztal mögött. Azóta persze már számítógéppel történik a könyvek nyilvántartása is...

'79, hm. Mi a csuda történt még akkor?

Felszabadultam az anyós-elnyomás alól, aki ismerte, megérti, hogy ez milyen nagy és jó dolog volt számomra. :) Nem kellett hetente sült húst gyártanom, jó pár évig nem is csináltam, mert a gyerekeknek is a könyökükön jött ki, csak N. szerette nagyon. (Állítólag még ma is, ennyi év után sem unta meg. Állandóan kell a hűtőjükben sült oldalasnak lennie – a gyerekek mesélték. ;) Szegény felesége..., áldott jó természetű asszony, de tényleg, őt például kimondottan kedvelem.)

Akkor már én sem voltam egyedül (ebből a sem-ből kiderül, hogy N-nak is volt párja), de nem mondhatnám olyan igazi kapcsolatnak, annak ellenére, hogy még tartott vagy két évig. Rengeteg problémát hozott és okozott, de a válás utáni nehéz időszakon átsegített. A két házasságom között eltelt nyolc év alatt két, hosszabb ideig tartó, ámde nem igazán szerencsés kapcsolatot sikerült viszonylag szerencsésen megszüntetnem. :)