1979 Bánatok éve

1979. január 1. Kibőgött, bedagadt szemmel ébredtem a távollévő kolléganő kölcsön lakásában az egyedül töltött szilveszter után.
A férjemtől 3 hónapja elköltöztem, ő az új barátnőjével, Titkos Szerelmem pedig a családjával töltötte az ünnepet. Egy halom fájdalom voltam, s csak az tartotta bennem a lelket, hogy néhány nap múlva 6 hétre „elvitt a gyorsvonat” – helyett a repülő.

1979. január 6. Hat hetes turnéra utaztam a zenekarral az USA-ba, 14 állam, harminc valahány város, harminc valahány koncert. Soha jobbkor nem jött ez az út, minden perce egy ajándék volt. New Yorkban és környékén kezdtünk (Carnegie Hall), majd Washington (Kennedy Centre), majd délnek vettük az irányt (Virginia, North és South Carolina, Geogia, Florida (január végén 27 fok, fürdés az Atlanti Óceánban, azt hittem álmodom), Tennessee, Kentucky (vissza a hóba), Ohio, Pensylvania, majd ismét New York.
Ott volt a túrán Titkos is, hát mit mondjak, elég nehéz volt titkon tartani a kapcsolatunkat, fülig-nyakig egymásba voltunk habarodva.
Az utolsó koncert NY-tól két órányira volt, már hóesésben indultunk és mikor késő este visszértünk a ny-i szállodába, már látszott, ha nem áll el, akkor baj lesz.. Persze mindenki feldobott hangulatban volt, hat hét után, távol a családtól fáradtak és ingerlékenyek voltak a muzsikusok. Minden szobában buli volt, jó későn feküdt mindenki. Reggel aztán kiderült: 70 centis hó esett a városra, nemhogy repülők nem indulnak, de a szállodát sem lehetett elhagyni, minden út járhatatlan volt. A következő két nap több volt, mint káosz: a szállodában maradhattunk, de csak a fele számú szobát kaptuk vissza, volt aki nem volt hajlandó elhagyni a lobbyt, ott aludt a bőröndjén, remélve, hogy bármelyik percben jön a jelzés, indulunk a repülőtérre. A harmadik éjszakát a reptéren töltöttük, mikor végre a csodával határos módon a száztagú együttes becuccolt és irány haza. Február vége volt.

1979. mácius közepe. Újabb utazás, két hét Angliában. London (Royal Albert Hall), majd déli városok, utána közép és észak, egész Edinburg-ig. A szólista Schiff Andris volt, aki a turné végén közölte, ő marad. Azóta is Londonban él, a világhirével együtt.
Szerelmi életem ezer fokon égett, s a turné után Titkos azt igérte, rendezzük dolgainkat. Már külön élt, de egy lakásban az ex-szel. A kapcsolatunk titkossága inkább a munkahely felé szólt, mivel én vezetőbeosztás-félében voltam, s a főnököm a „pletykák” miatt többször elővett.

1979. április. Kimondták a válásomat P-vel. A házasságunk nem érte meg a három évet sem, pedig jól indult, szerettük egymást, csak nagyon különböző elképzeléseink voltak. Én azt hittem, tudok rajta változtatni, de ez álom volt. Mikor kiderült, beleesett egy új kolléganőjébe, egy világ dőlt bennem össze. Hát ennyit ért a szerelmünk?? Ha jön egy-két nehézség, rögtön megfutamodik? Az USA turné alatt P. irt néhány levelet, ami meglepett, főleg, hogy szerelmes levelek voltak..magyarul vissza akart táncolni. Nekem azonban már késő volt, nemcsak, mert beleestem Titkosba, hanem mert nem biztam többé P-ben.

1979. május. Már kivettük az albérletet és vásároltunk is néhány bútort, mikor Titkos sirva bejelentette, mégsem (vele sirtam és próbáltam megérteni a körülötte lévő zűrzavart, amibe nem akart belekerni...)
És én azt hittem Szilveszterkor voltam padlón.. Ezután már nem volt mérce a mélységekhez.. Kóvályogtam, alig éltem.
Ekkor jött Barna Hangú, egy jóval idősebb férfi az életembe, aki jóbarát, testvér, apám helyett apám lett és megpróbált kirángatni a mélységekből. A barátokkal, barátnőkkel elkezdtem újra eljárni, szinházra, koncertekre, házibulikra, de képtelen voltam új kapcsolatot kezdeni.

1979. augusztus. BHangú tanácsára befizettem egy jugoszláv tengerparti utazásra – egyedül, illetve csoportos út volt. Mindenki maga utazott, aztán a városkában találkozott a csoport. Én a vonatozást választottam. A fülkében ülők között volt egy nálam 2-3 évvel fiatalabb lány, Éva, aki a mamájával jött az útra. Az első öt percben elkezdtünk nevetni és két hétig abba sem hagytuk. Szerencsém volt velük, Rózsi néni nyugdijas balettmester volt (régen persze szólista), Éva pedig, mint a mamája egy jó humorú, vidám teremtés volt, s nekem a 27 éves „komoly” elvált nőnek más sem kellett, mint sok-sok nevetés a napfényes Adria mellett.

1979. október. Egy hetes turné Svájcban, Barna Hangú azt mondta a telefonba, hogy maradjak kint. Azt mondtam hülyéskedik, aztán mit kezdjek ott magammal, egyedül. Persze Titkos is ott volt a turnén, távolságot tartva léteztünk. Csak ne láttam volna a szomorú szemét és én ne zokogtam volna minden éjjel...

1979. december 31. Fogalmam sincs hol töltöttem a Szilvesztert, biztos barátokkal, barátnőkkel,valami zajos helyen.
Hogy mi történt velem és Titkossal, aki nemsokára Legális lett? Elmondom, ha Bikfic egyszer az 1980-as évet választja.