Ebben az évben történt életem első munkahelyváltoztatása. 1978-ban végeztem a főiskolán vendéglátóipari és idegenforgalmi üzemgazdászként. A vendéglátó csak a muszáj-szak volt, bár a tanulmányok és az üzemi gyakorlat szintjén megszerettem, de tudtam, hogy abban én soha, alkalmatlan lennék rá. Az idegenforgalom viszont érdekelt, azért is választottam.
Mint kezdőt, gyakornoknak vettek föl szeptember elsejével a Cooptourist Utazási Irodához (Van ki e nevet nem ismeri? Ma meg sehol sincs már.) Az egy év letelte előtt, 79 nyarán, kölcsönösen úgy éreztük, az Iroda és én is, hogy nem találtuk meg egymásban az igazit, ezért elkezdtem új munkahelyet keresni. Talán első vagy második állomásként állítottam be a Budapest Tourist (újabb híres, ma már nem létező név a palettán!) személyzeti osztályára, hónom alatt egy életrajzzal, amit még nem CV-nek hívtak akkoriban, és szép, kerek mondatokban kellett írni, onnan kezdve, hogy édesapám..., édesanyám.... A személyzetis elolvasta, hümmögött kicsit, de behívott egy éppen embert kereső főnököt, akivel pár szót váltottunk (ezt ma állásinterjúnak mondanánk és másfél órát tartana), aztán egymás kezébe csaptunk, és talán egyikünk se gondolta, hogy ezzel egy több, mint egy évtizedes közös munka veszi kezdetét, ahonnan majd csak a rendszerváltás lendülete ragad el világot megváltani.
Szerettem ott dolgozni, többféle munkakörben is megfordultam az évek során. A vállalat központja a Gresham-palotában volt, ami akkori elhanyagolt, lepusztult állapotában is bámulatos munkahelynek számított. A lépcsőházban még - ha töredékesen is - de megvoltak Róth Miksa üvegablakai, a míves korlátok, a szép, kétszárnyú ajtók, a passage kovácsoltvas, pávás nagykapui, a panorámát pedig még csak tönkretenni se tudták. (Amikor évekkel ezelőtt, a szálloda nyitásakor, nyílt napot tartottak, hogy az érdeklődők megnézhessék a helyreállított épületet, rohantam oda. A körbevezető kísérő mondta, hogy nagyon sokan jöttek azok közül, akik valamikor ott dolgoztak.)
Jó sorom volt ott, szépen ívelt a karrierem is, egészen az osztályvezetőségig. Bizonyára lehetett volna följebb is, ha hallgatok az okos szóra, amikor a személyzetis - akiről akkorra már én is tudtam, hogy egykor Rákosi vonatának büfésnője volt - elmondta hümmögésének okát: azt tanácsolta, soha többé ne írjam be az életrajzomba, hogy hol érettségiztem (egyházi középiskolában). Még szerencse, hogy mire legközelebb életrajzot kellett írnom, már idejét múlta a tanács :)
Ui. Félreértések elkerülése végett a képen nem én vagyok 79-ből! :)))
A baba sokkal korábbi évből való, róla majd akkor, de megvan még! A trikó pedig muzeális kincs és bizonyíték, hogy nem mese ez, gyermek :)
3 megjegyzés:
Vackor, már hogy lehetne egy kis mackó baba?! :) Persze babamackó is lehetnél, de akkor nem itt írogatnál a régmúltról. :))
Sok analógia fedezhető fel a „retro” anyagok között. Pl. én a ker. főisk. után a Népművészeti Szöv. Váll.-hoz kerültem, egy szép palotában dolgoztam a Régiposta és Váci u. sarkán, majd következő alkalommal a Klotild-palotában, onnan kerültem a Vasérthez, az Ulrich-házba, hogy némi közjték után az Országházban kössek ki. Utóbb pedig egy pasaréti villában szerkesztettem a jezsuiták lapját, s jöttem nyudgíjba. Örömmel olvasom írásodat.
Én is dolgoztam ott másfél évig (persze másik osztályon, mint Vackor), de nekem az egész nagyon pechesen indult, később sem lett valami túl jó, úgyhogy azután szépen elmentem onnan. Vackor 1979-ben jött, én meg 1980 elején mentem el onnan.
Megjegyzés küldése