2010. november 28., vasárnap

1970. Száműzetés: VÉGE!

-avagy vége az I. Nagy Levélkorszaknak

Az én 1970-em egy májusi hajnal egyetlen pillanatába is besűríthető. Benne van abban a pillanatban minden várakozás, minden álom, minden eltitkolt könny, levelek rengetegének minden igaz, és minden valóst megszépítő, aggodalmakat eloszlató sora, benne van abban az egyetlen pillanatban az életemet végigkísérő gyermeki öröm, felszabadultság és nevetés, minden szeretet és minden fájdalom. Ott van abban a pillanatban a múltam és a jövőm.
Hogy miért is? A szavak, amikkel egyesek szerint oly’ bőkezűen bánok máskor, most csődöt mondanak. Nem mesélhetem el, nem írhatom le úgysem igazán jól, mert „csak” látom, kitörölhetetlen emlékképként azt a pillanatot.
Azt, amikor megláttam hajnali 3 körül, a kinti zajra felhúzott redőny résein át a két fekete farmeros, nyúlánk fiatal embert, akiket több mint másfél évig nem láthattam. Ők voltak a szüleim, akikhez nem engedtek vissza annyi hónapon át. Akik nélkül, ma úgy gondolok erre vissza, száműzött voltam a saját hazámban… Hiába a féltő nagyanyai gondoskodás, hiába a vidám és cserfes gyermekkor, még a gondtalanság ideje, a sok jó dolog, amit még épp hogy gyerekfejjel abban az időben éltem át, mégis, rettenetesen hosszú volt az az idő, nélkülük….
(Talán ezért ragaszkodom annyira minden velük kapcsolatos emlékhez, talán ezért élem máig a mindennapjaimat úgy, mintha itt lennének?)

Másnap az éjszakai öröm és felfokozott érzelmi állapot persze folytatódott, sőt, otthon maradhattam, nem kellett iskolába mennem, fél délelőtt pizsamában lófráltam és azt sem tudtam, álmodom-e, vagy ez a valóság?! Előkerültek az ajándékok, fogalmam sincs, mik is voltak, csupán a lemezjátszóra emlékszem, egy kis Philipsre, ami csakis az enyém lett, ez akkor óriási dolog volt. Hogy ne mondjam: klassz! :)
A szüleim Algériából Párizson át Kölnig repültek, majd onnan már Frédivel, az új autónkkal utaztak haza, meglepetésként, nem tudtuk, mikor és hogyan érkeznek majd. Rengeteg lemezt is vásároltak útközben, s bár az 1970-es évben alakult a Queen, jött ki az Éjszakai országúton az Omegától, a Koncz Zsuzsa Szerelem, a Let it Be lemezt, és a Creedence Cosmos factory-ját is jópár évvel később hallgattuk „rongyosra", mi azon a májusi délelőttön számlálhatatlanul sokszor hallgattuk meg újra és újra ezt:
http//www.youtube.com/watch?v=8CvqMEI5Ck0
(Olyan szimbóluma annak az évemnek, hogy a dalt hallva még ma is könnyen elsírom magam. Nem mintha nem sírnám el könnyen magam amúgy is :)

Ehhez a nagyon éles emlékhez már csak adalék, hogy év elején sokat korcsolyáztunk a salakos suliudvar jegén; tavasszal versenyekre jártam; végre nem én voltam a legmagasabb az osztályban, a közel 175 cm-rel, mert őszre, mire nyolcadikosok lettünk, Gyuri, Szása és S. Jancsi is jól megnőttek; volt mindenféle karénekes szereplés is; Liszt terembe járás; személyi igazolványt is kaptunk, az elsőt, ünnepélyes átadással, de erre csak azért emlékszem kicsit, mert elmehettünk előbb az iskolából; olvastam sokat, részben titokban, földrajz atlasz borítójába rejtve a könyvet; levágattuk a copfjaim, először életemben volt félhosszú hajam. Meg még ki tudja mennyi lényegtelen és elfeledett eseménye volt annak az évnek.

Körülöttünk nyilván zajlott az élet. Osakában világkiállítás, Apollo 13, Gdanskban tüntetések. Allende Chile elnöke lett, Szolzsenyicin megkapta az irodalmi Nobelt. Meghalt abban az évben Fekete István, Jimi Hendrix, Latabár Kálmán, Váci Mihály, Veres Péter, Janis Joplin, de Gaulle, Nasszer és Erich Maria Remarque is, és én még nem tudtam akkor, mennyiszer olvasom majd el Patrice Hollman, Karl és a három bajtárs történetét... Szolzsenyicin Rákosztályáról és Iván Gyenyiszovicsról nem is szólva.
1970-ben olyan filmek születtek, amelyeket persze évekkel később láttunk, de felejthetetlen hatásúak. A teljesség igénye nélkül egy kis felsorolás: Eper és vér, Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája, Zabriskie point, Love strory, A 22-es csapdája, Kis nagy ember, Szerelmesfilm, Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében.

Ami még fontos és meghatározó, valamikor olyantájt lett az akkori kedvencem az Íme hát megleltem hazámat, került a József Attila kötet a kezem közelébe, s maradt ott a párnám mellett a mai napig is.

10 megjegyzés:

Borka írta...

Az elejét úgy olvastam, hogy nem néztem meg, ki írta, de hamar rájöttem és nem a végén! ;)

s@só írta...

könnycseppentettem...

rhumel írta...

Borka: nem meglepő:)
s@só:jaj, neee:)Nagyon vidám gyerek voltam azért ám! :)

mick írta...

Kb. abban az időben vetítették az angol IF c. filmet (Ha) is, mely nagy hatással volt rám. Benne egy epizód. A Luba-mise sanctusát hallgatják a kollégisták, meg egy Buxtehude darabot. A két srác közül az egyik csak ennyit tud kinyögni: fantastic, fantastic. (A Luba misét előadtuk a Mátyás-tempomban. Az operaénekes Réti József vállalt egy szólót Tardy László felkérésére.)
Egy másik szösszenet. Ha jól tudom, Remarque magyar származású volt, de nevét (Kramer) megfordította, így lett Remarque.
Írásodnak örülök.

mick írta...

PS. A Kramer a Google szerint csak kitaláció. Lehet, hogy a magyar eredet is?
:(

rhumel írta...

Mick: No igen, elolvastam én is,mert eddig nem hallottam Krámer-ként említeni,de Remarque német,a többi állítólagos koholmány.
Az IF óriási,rám is nagy hatással volt.. bár én jópár évvel később láttam a tv-ben.

idamama írta...

Jó volt az emlékeidet olvasni.

flora írta...

Milyen különös, hogy az a néhány év különbség, ami elválaszt bennünket, mennyi változást jelentett akkoriban egy bizonyos "olvadás" felé...
Elékeid tele vannak "émotion"-nal, amit én mindig is csak másodfokon tudtam megosztani...

KapitányG írta...

Ha német, akkor is elég sokat emlegeti a Diadalív-ben a budapesti gesztenyefákat.

mick írta...

Lám, lám...