2010. november 30., kedd

1970. - régi képekből - negyven évvel később...

Negyven éve volt, mára már történelem. Az én kis történelmem.
1970 - ben a vasasi általános iskola I.a. osztályába jártam, és ilyenek voltunk....


Már negyven éve... Különös, hogy mennyire halvány foszlányok maradtak csak meg bennem erről az évről. Mígnem valamelyik délután a hétvégén kezembe került ez a régi fénykép. És persze azonnal magam előtt láttam a "Régiiskola" épületét, a 'Kisudvart és Nagyudvart'. A lépcsőket és a folyosókat, a nagy öntöttvas szenes kályhát a terem sarkában. És az olajos padlót....
A régiiskolába, ide a telepi iskolába járt az alsó tagozat, a falunkban élő, akkor még rengeteg kisgyerek. Nyolc alsótagozatos osztály és a "gyogyósok" két osztálya - ahogy a kisegítőseket neveztük, mert akkor, még olyan is volt. Nekik külön tanítók, összevonva az 1.-2. és a 3.-4. -et tanították az írás - olvasás - számolás roppant nehezen elsajátítható rejtemeit.
Az első emeleten, a kultúrotthonra néző ablakokkal volt a termünk, azokkal a régifajta iskolapadokkal telerakva, amiben egybe volt szerelve az asztal - pad, négyen egy- egy padban. És az ablaknak háttal, a katedra mellett egy kettespad - a szamárpad. Hát volt ebben az osztályban ebből jó pár, úgyhogy sohasem állt csak úgy, üresen. Aztán kinek a csemetéit is rakták itt össze, ebbe a csapatba? Vájár és bányamester, lakatos és villanyszerelő, tanító és az evangélikus lelkész, traktorista és "titokzatos helyen dolgozó" szülők gyermekei együtt tanultuk az ABC- t és az 1+1 -et. A Magdi néni tanította nekünk.

Az iskola a valamikori Wiesner - akna gépházából átalakított és az ahhoz időközben hozzáépített hatalmas régi monstrumban volt a régi telep szélén (manapság ez majdnem a falu közepe).  Ezeken a régi képeslapon megmutatom, milyen is volt aknaház korában az iskola, és hol állt a falunkban (az alsó képen fehér téglalap).


Akkorra már megépült (1966 -ban) az új, modern iskola, ahová a felsősök jártak (és negyedikben már én is), ezért nagyon okosan szétválasztották a nagyokat és kicsiket. És én nagyon szerettem idejárni. Amennyire rideg volt ez az épület, olyannyira sok szeretetet kaptunk a tanító nénitől. Pedig volt gondjuk elég ezzel a kis csordával, azért volt pár igencsak megátalkodott is közöttünk. De vigyáztak ránk, és neveltek minket sok jó szóval. Néha szigorral, ha éppen az kellett, sarokba állítással és néha egy - két "anyai taslival". De ezt akkor érdekes módon senki nem vette zokon, sőt..... A kis szünetekben csak az iskola bejárata melletti kisudvarra mehettünk ki, a nagyszünetben engedtek csak le a nagyudvarra, ami azért egy ténylegesen nagy terület volt közepén hatalmas hársfával és az egyik sarkában régi betonbunkerrel, ami a telepi óvóhelyrendszer egyik bejárata volt.

És az a fekete olajos hajópadló a termekben, ahol ha estünk egyet, akkor bizony kaptunk még otthon is érte.

Ez volt az én ezerkilencszázhetvenem....

És 1970. március 28 -a Nagyszombat volt, zord idővel, hatalmas hóviharral jött a Húsvét. Azon a napon született a húgom.

A régi iskolát pedig 1984 -ben lebontották. Egy hatalmas daruval - betongolyóval próbálták ledönteni a falait, és végül csak robbantással sikerült eltörölni a Föld színéről....  Az iskola helyén manapság játszótér van és a "Nagyudvar" -ban bányász emlékparkot építünk.........

11 megjegyzés:

klaribodo írta...

Mennyi mindent eszembe juttattál, Sasó! János bácsit, aki óra közben is vígan bejött, hogy a szenes kályhára rakjon, és tanítás után olajos fűrészporral söpörje föl a hajópadlót, az ugratósokat, ők összevontan végeztek két osztályt egy tanévben.
Itt a faluban van bányászemlékmű, majd egyszer megmutatom.

KapitányG írta...

Nálunk Nagy bácsi etette a kályhákat, Nagy néni meg pedellus volt, ott laktak az iskola telkén egy aprócska épületben. Nagy néni rajta van a nyolcadikos osztályképünkön.
A mi - Ágival közös - általános iskolánk épületével nem tudom, mi van, legutóbbi információm, hogy árulják, valahol írtam is róla, meg mutattam képet is, majd megkeresem. Bár azt hiszem, 1962-ig nem megyünk vissza az emlékezésben...

KapitányG írta...

OFF
Sasó, kijegyzeteltem neked Julianna-Juli ügyben a fél Hajdú Mihályt, te meg rá se nézel... :)

s@só írta...

@Gabi: válaszoltam...
@akimoto: az emberi agyban szunnyadnak ezek a régi képek, aztán jön egy emlékező, és egyszercsak látod magad tíz, húsz, negyven évvel előtt. "Magamat láttam tíz év múlva, ó itt...."
És érdekes, hogy milyen egy osztály volt ez. Sokan megmaradtunk együtt végig, és sosem volt osztálytalálkozónk... és nem is akarja senki :)

rhumel írta...

Sasó, 70. őszén én már nyolcadikos voltam... Mégis. Van egy 7 évvel előbbi, de ugyanilyen osztályképem, egy faluval odébbról :),a régi iskola, a kisudvar, a nagyudvar, az olajos padló (a fehér térdzoknimon a fekete csíkok, jajjaj), és így tovább, a Te emlékeid nagyon-nagyon hasonlatosak az enyéimmmel, még Magdi néni is stimmel:)))
No és ne felejtsük el az iskolai köszönést: Jó szerencsét! Talán Nálatok is így volt?

Ági írta...

Sasó, kérünk szépen kiegészítést: melyik vagy a képen? (az én tippem: a három ülő közül a jobb szélső?) :)

Gabi, már mér' ne mennénk vissza? megyünk majd még visszább is, tartogasd csak az emlékeket! :))
(Eddig is az ifjabbak kedvéért nem választottam régebbi évet, mert ami engem illet, legszívesebben azokról írnék)
Nagy néni a mi osztályképünkön is ott van, középen.

s@só írta...

@Rhumel: Hát persze, hogy Jószerencsét! A bányásztelepüléseken egyformának kellett lennie sok mindennek. Mert a bányásztörténelem hosszú idején az összekötődés nagyon szoros lett. Jóóóóósze -ren - csét! - nyújtottuk így énekelve :)))) Sőt elég sokáig nyújtották, még az én gyermekeim is - sokáig ez volt a köszönés. A mi bányánkat '94- ben zárták be, és a Jószerencsét! köszönést talán 4 - 5 éve törölték el...... Örültem rhumel, hogy ezt írtad :)

@Ági: igen, talált! A jobbszélen ülő - forgós fejű surmó.... Amit pedig Gabinak írtál, ahhoz: Én nagyon örülök, és köszönöm is, hogy ezeket az éveket vetted elő a fiatalabbak kedvéért. Igen, abban biztos vagyok, hogy Te is szeretsz majd az ilyenekről, mint nekem 1970, vagy '68 - írni.
Valahol ezek a megszépült emlékek, valahol ezek az "Emlékszem régen volt, mikor még együtt élt a CSALÁD" évek és színek :))))

s@só írta...

ÉS persze majd elfelejtettem!!!!!
Annak kifejezetten örülök, hogy én írtam ide a 100. Hogy is volt? bejegyzést. (ami pusztán a véletlen műve - tessék elhinni nekem:)

KapitányG írta...

Ó, a Kex!

s@só írta...

Gabi! Méghogy a Kex, az csak egy dolog! Hanem ez a dal.... (képzeld csak el, nekem megvan ez a kislemez, aminek a másik felén elszállt a hajó... És akkor a dalról még. Van itt egy most már Pécsen élő banda, a 30Y (na jó nem kell mindenkinek szeretni, de én nagyon szeretem, amit csinálnak) és ők leporolnak időnként egy régi dalt. Ezt nézd meg mit csinált a BeckZoli + meg a Papa a Családdal.
stúdióban: http://www.youtube.com/watch?v=BU0qteRQuZI és koncerten is tudják: http://www.youtube.com/watch?v=Vh7b8OzpS_w

KapitányG írta...

Jó :) Köszönöm, majd figyelem őket!