Unoka

1984 május.

Sok-sok zűr, probléma után ekkor került hozzánk nevelésre az első unokám, aki a három lány után a papa örömére fiúnak született. Imádtuk a két éves és egy hónapos apróságot, csak éppen a felügyeletét volt nehéz megoldani. Még dolgoztunk ezerrel, egyik műszak a munkahely, másik a háztáji gazdaság.
A gyerek viszont szeptemberig nem mehetett óvodába, még így is szerencse volt, hogy két és fél évesen felvették. Mozgósítva voltak a mamák délelőtti felügyeletre, délutánonként az iskolás lányok vigyázta rá.
Délben rohantam haza, szerencsére öt percre volt az iroda, ahol dolgoztam, megebédeltünk és lefektettem. Áldott jó gyerek volt, percek alatt elaludt. Mire felébredt megjött az egyik-vagy a másik lány. Közben a két házzal feljebb lakó mama leszaladt megnézni alszik e.
Hát nehéz hónapok voltak így vissza gondolva is - nagyon nehezek. Kis falu a mienk, folyt a pletyka miért van itt a gyerek, hol az anyja stb.stb. Erről csak annyit, a körülmények miatt nálunk volt jó helyen.
Ezen a nyáron vezettük be a központi fűtést. Fúrt-faragott, ajzatot bontott a mester. Egyetlen szoba volt használható állapotban, oda húzódtunk be aludni éjszakára. A kisfiú a gyerekágyban mellettem.
Egyik este mesemondás után megszólalt: "Mama- leszel a barátom? " - én sírva válaszoltam: leszek, vagyok kicsim: a barátod, a mamád, az anyád és az apád is. Minden vagyok, mert nagyon szeretlek téged.
Ma már felnőtt férfi az a kicsi gyerek, s bár nyolc évesen visszakerült az anyjához , akit a történtek ellenére nagyon szeret, azért a mi kapcsolatunk valahogy más, mint a nagyi-unoka kapcsolat. Olyan, mintha egy kicsit a fiam lenne.