Új lakcímen

Ez az év még ott talált, ahonnan majdhogynem menekülve akartam szabadulni.
Aztán februárban vevő jött a kacsalábon forgó, ám kicsit sem családi fészekre, akinek az volt fontos, én menjek a két kiskorúval haladéktalanul. A gyerekek apja akkor már régen csak váratlanul betoppanó tulajdonos volt a házban és az életünkben. A sokszinteltolásos ház értéke lehetővé tette, hogy mindketten találjunk megoldást a saját lakásra. Az élet fintora, hogy a mindig is családi házra vágyó került panelbe, s én a két gyerekkel kertes családi házba.
Amiért 1984 nagyon is emlékezetes: március 13-án este a költöztetés befejezéseként az aznap vidéken dolgozó új fiúm is befutott a kisteherautóval.
A Nagy, aki addig nem szivesen vette tudomásul, hogy anyjának társa van, aki nem azonos az ő apukájukkal, megkérdezte: hány emberre ágyazzak?
És ettől kezdve négyesben éltük azt az életet, amit családinak lehetett nevezni.
A családi házas környék így fogadott el minket, és mi is, immár mind a négyen ezt tekintettük a szűk családnak.
Ebben az évben mentünk először együtt nyaralni, és ebben az évben volt plafonig érő karácsonyfánk. (Többet ilyet nem tettünk a lakással, de ennek más okai is voltak.)
Ez az év nekem ezt hozta - a szabadságot, a szeretet teljességét, az összetartozást, immár minden napra, hogy minden nap ünnep lehessen.