2010. október 25., hétfő

Emlék



Főiskolás voltam. Az egész csoportunk (kb. 30 fő) vizsgát halasztott, mert Csillebércre kellett mennünk képzésre, hogy később csapatvezetők is lehessünk. (Voltam is). Ezért augusztus végén vizsgáztunk, előtte együtt tanultunk a kollégiumban. Mivel még csak mi tartózkodtunk ott, a portán mi adtuk a telefonügyeletet is.
Egyik alkalommal én voltam a soros. Egy fiatalember hívta fel a kollégiumot, mondván ő is telefonügyeletes, s unatkozik. Kiderült, hogy kiskatona. Nagyon jót beszélgettünk, repült az idő. Szinte mindennap felhívott. Barátságosan elcsevegtünk. Találkozásról nem volt szó, pedig egy városban voltunk.
Utolsó jelentkezésekor elköszönt, s elmondta, hogy Csehszlovákiába mennek, nem tudja, mikor jönnek vissza.
Körülbelül egy év múlva (még mindig főiskolásként) egy társaságban futottunk össze. Odajött hozzám, s rákérdezett, én vagyok-e. Hogy miből gondolta, hogy velem beszélgetett telefonon, nem tudom.

5 megjegyzés:

bluemoon írta...

És a boldog végkifejlet?
Happy end nincs? :)

klaribodo írta...

Azt szeretném megkérdezni én is, hogy aztán hozzámentél feleségül? Hoppá. Lehet, az már nem '68-ban történt.:)

Ági írta...

Igen, én is azt hittem, ez lesz a poén. :)

s@só írta...

...az utolsó mondat kurtán - furcsa.
...hogy miből gondolta???? Szerintem tudta, mert ilyeneket telefonon keresztül is meg lehet tudni :))))

N Zsuzsa írta...

Nagyon aranyosak vagytok! Nem ő lett a férjem. Nem volt ez szerelem, csak egy kedves, izgalmas barátságféle. A férjemről a '84-es bejegyzésben írtam. (Évforduló)