1984

Erre a 37-ik születésnapomra sokáig emlékezni fogok. Belgrádban "ünnepeltük", bár a hangulat nem volt igazán ünnepélyesnek mondható...

Második évünket húztuk le Libourne-ban, Bordeaux-hoz 20 km-nyire, a híres borvidék kellős közepén, egy kb. 20 000 lakosú városkában. Hat év után Nyugat-Berlinben, nehéz volt megszokni az új körülményeket. Munkalehetőség nem akadt számomra, az infláció két jegyű volt és egy fizetésből kellett törleszteni 800 km-rel odébbi házunk kölcsönének részleteit, nomeg a libourne-i lakbért is. "Farkánál fogva húztuk az ördögöt" (tirer le diable par la queue) - ahogy találóan mondja egy fancia kifejezés.

Legnehezebb azonban a légüres közeg volt : aki ismeri kicsit is Franciaországot, tudja, milyen nehéz beilleszkedni egy vidék lakosai közé, még ha tősgyökeres francia is valaki. A kapcsolatok megtorpannak a házak küszöbén. Meglehetősen könnyen barátkozó, társasági lény vagyok, de Libourne-ban két év után is szinte teljes volt az egyedüllét.

Ezért is örültem meg augusztus elején a Külügyminisztérium táviratának, miszerint Isztambulban ajánlottak állást Gilbert-nek, a híres Galatasaray gimnáziumban. Azonnal elkezdtük a költözködés szervezését, de október eleje lett, mire útnak indulhattunk, jól megpakolt autóval, hogy az első hónapokat átvészeljük, mire holmink nagy része odeér kamionnal.

Belgrádban szálltunk meg éjszakára, egy nagy szállodában. Október 11-e volt, születésnapom előestéje, melyet már Isztambulban szerettünk volna megülni. A parkőr még a pisztolyát is előhúzta, hogy megnyugtasson bennünket a nagy biztonság felől. Az autót a bejárattal szemben hagytuk, jól látható helyen : ugyanis mindent benne hagytunk, kivéve az éjszakázáshoz szükséges néhány dolgot.

Úgy éjjel kettő tájban az őr dörömbölésére ocsúdtunk fel. Gyér szerb-horvát tudásomat összeszedve, félálomban értettem meg, hogy betörték az autó jobb első ajtajának üvegét és teljesen kiürítették : még 6 éves fiunk iskolatáskáját is ellopták...

A másnap a rendőrségi és biztosítási ügyek utáni talpalással telt. A parkőr szorgalmasan kísérgetett bennünket mindenhova, mintegy igyekezvén elterelni magáról a cinkosság gyanúját, amiben amúgy is biztosak voltunk, de már nem volt időnk és erőnk vele is foglalkozni. Estefelé indultunk tovább Görögországon át Isztambul felé, egy darab fóliával helyettesítva az üveget.

Bevallom, azóta sincs kedvem belgrádi túrára és ha lehetett, nem álltunk meg többé a környékén sem...