2026. november 21., szombat

kedvenc tanáraim

 olyan túl sokan tán mégsisncsenek, de minden iskolatipusban ,életszakaszomban volt egy pár, akik marandóbb nyomot hagytak bennem

ez teljesen egyéni, és sokminden befolyásolhatja kinek - kinek

haladjunk sorba

alsótagozaton még csak egy egy tanitónk volt, és ők mintha kedvencekké is lettek volna...

elsős tantónénim már öregecske lehetett s apró,  Kárpáti néninek hivtuk a férje után (azt hiszem most beugrott Irlanda Margit volt, de mi csak tanitnéniztük


az elsős tantónénim
megtanitott rendre
fegyelemre
irni-olvasni
s számolni
és még valamire
picike volt


nem érte elrajongtam érte. Tökéletesnek láttam. Mindig elegánsnak, kedvesnek - bár szigorúnak. És méltóságteljesnek is. Ami abban az időben (1950-es évek eleje) talán nem volt annyira általános tulajdonság. Az eleganciája nem csak és nem is elsősorban az öltözkédésében nyilvánult meg. Hanem a tartásában, a viselkesésében, ahogy velünk, gyerekekkel is bánt. Tisztelettel, türelemmel, humánummal. Figyelt ránk. Ahogy köszönt, még mindig fülemben cseng ahogy a Szerbuszt mondta, megnyomva kicsit felvive az első szótagot, azt érzékeltetve, hogy figyel, örül - és nem csak formaságból fogadja a köszönést.

 
a krétás kezével
a tábla tetejét
pipiskedve se
odavitt hát
a tábla alá
egy hokedlit
segits magadon
isten is megsegit
üzente mintegy
mellékesen
én ma már
nem tudom
mi mást is tanitott
akkor nekünk
mit is irt fel
a táblára
a hokedlire
felállva
de azt a mellékesen
kisérő mondatát
nem felejtem el
sose
sokszor eszembe jut
csak nincs mindig
hokedli a közelben

    (2016)

másodikban, harmadikban dr Stenszkyné Brommer Mária (néni ) tanitott, rajongtam érte! Komolyan. 

ez a harmadikos csoportképünk, rajta van középen, ugye milyen elegáns? 52 körül

róla is van vers de inkább ezt az emlékező blogbejegyzést rakom ide róla:
...rajongtam érte. Tökéletesnek láttam. Mindig elegánsnak, kedvesnek - bár szigorúnak. És méltóságteljesnek is. Ami abban az időben (1950-es évek eleje) talán nem volt annyira általános tulajdonság. Az eleganciája nem csak és nem is elsősorban az öltözkédésében nyilvánult meg. Hanem a tartásában, a viselkesésében, ahogy velünk, gyerekekkel is bánt. Tisztelettel, türelemmel, humánummal. Figyelt ránk. Ahogy köszönt, még mindig fülemben cseng ahogy a Szerbuszt mondta, megnyomva kicsit felvive az első szótagot, azt érzékeltetve, hogy figyel, örül - és nem csak formaságból fogadja a köszönést.


 


. Az emlékkönyvembe ő irt először, és nagy kitüntetésnek vettem, hogy nem egy sablonmondatot, mint másoknak,  hanem egy teljes oldalt, és "nagyon sok szeretettel"...

 ezeket a szép gondolatokat, tanácsait megjegyeztem, hányszor eszembe  jutott, ha nem is mindig sikerült a napos oldalt megtalálnom.

Mint mostanában is...

De igyekszem...

Csakhogy mi van, ha nincs napos oldal - ha, teljesen be van borulva, vagy a magas falak eltakarják a napot mindkét oldalon....  DE hát most látom, igazán, hogy ott az idézőjel!!! Milyen bölcs is volt az én tanitónénim!, s csak az oktondi diák vesz szószerint mindent - a z a "napos oldal" valószinű bent van és ott mindig süthet a Nap - például az süthetett az ő mosolyában, akkor is ha nem sütött kint..., és hosszú életében ő valóban - a külső nehézségek ellenére is - meg tudhatta teremteni a "harmónikus békét és nyugalmat"...

Nyugodjon is békében. Emléke is azt árasztja nekünk, akik ismerhettük...

és erről a "napos oldalról" emlékezem most már mindig rá...  (2010)

***


negyedikben tantóbácsink volt Nagy Sándor, őszhajú, már elég koros ember, folyton az asztal mögött ült a katedrán, az hiszem már elfáradt, unt mindent (még azt is mikor lehülyézték? ) Jó volt már egy férfi a sok nő közt számomra azt hiszem..ki apa nélkül nőttem... akármilyen is volt...

.tantó bácsi hülye

súgta vissza

K. Judit

negyedikben

tanítóbácsi fülébe

hogy ezt hallotta

egy osztálytársunktól


én is meghallottam

amit mondott


de arra nem emlékszem

ki is volt

aki lehülyézte

tantó bácsit

a háta mögött

de K Juditra

ki beárulta

ma is dühöngök


tantó bácsit meg

ki persze

nem volt hülye

sajnáltam mindig


de ő ezt az egészet

nagy bölcsen

fel se vette

csak legyintett

s nem büntetett meg

senkit


A felső tagozatot azt hiszem kihagyom, két iskolában is voltam, nehéz okból, a másodikban voltak jobbak a tanárok,, de mély nyomot nemigen hagytak

a gimnáziumban a magyar és matematika volt szinte főtárgyam (bár persze mindig mindenből jeles voltam, én balga)
az ofom egyben matek és fizika tanár is, sőt a gimizenekar vezetője, hova promhegednek, már ltalános iskolás koromtól jártam,s ő beszélt rá a szegedi konzi ra is, hova két évig jártam hegedűtanszakra...ott is voltak aranyos tanéraim a szolfézstanár  Aracsi, a hegedús Gábor néni, a zeneszerzés- összhangzattan  Szatmári bácsi -, a zenerirodalom, Nagy István ...(ki engem Pankázott ki tudja miért? :) külön világ...s kicsit egzotikus, a zenétől megnemesitett....

de azt hiszem, az of hagyott legmélyebb nyomot bennem:




" Nagyszerű tanár és ember volt! Remekül, lelkesen és lelkesitve tanított, matematikát! és fizikát... és nem véletlenül nevezték néhányan (a háta mögött persze) "atyus"nak, mert olyan gondoskodó volt, ráadásul még a gimizenekart is ő vezette., (ahol primhegedűs majd koncertmester is  voltam:) (Herkulesfürdői emlék... ha már emlékek:)" (2010 irtam egy kérdőivre...ofról, a kérdőiv első kérdée az volt emlékszel-e osztályfőnököd nevre: ilyetg! hogy lehetne elfelejteni Géza Bácsit, Domokos Gézát...

egyébként ő engem  Juliskázott... (senki más) azt hiszem, azért, mert az anyukáját vagy nagyanyját is igy hivták (modta)

a verskötetembe is bekerült egy 2019es irással, ahol nem ő áll ugyan középpontban, de fontos!

még nem is adtam hálát szerveimnek
hogy szorgosan úgy-ahogy de ellátják
testem fenntartását - valameddig...

hát most köszönöm nekik,
számba se tudva venni őket
ahogy József Attila tette az Ódában

drága gondoskodó osztályfőnököm
távoltartó rosszalását is
matekosan kivíva ezzel

de elnézőn megbocsátottam neki
ezt az értetlen vaskalaposságát
hiszen annyi jót tett velünk

most azt is köszönöm


******************

magyar tanárnőmről (Nelli néniről) már hosszabban (és kritikusabban? ) irtam, in memoriam:2021

 a szemem láttára ment össze

lett királynőből kis manó
(a csigolyaroppanások
következtében)
ő vette észre
mikor még én se
a terhességemet
zsúfolt szobánk fölé
galériát álmodott
anyámmal sokat beszélt
s sokat hallgatott
féltette is olykor
szerethetett minket
a maga módján-
nagyon
legalább is
figyelt ránk
mintaképnek tekintett
tanitványaként
s elégedetlen volt velem
mint gyakorló tanár
(többet várt
pedig félszegségem
belőle fakadt)
ráncolta szemöldökét
csóválta fejét
nem nézett rám
hogy van?
már lányától sem
kérdezhetem
(szive vitte el
mikor nagyanya lett -
s ő posthumus
dédike)
Hiányzik ő is
az életemben...
nekrológot irtam róla
egy felkérésre...
(hogy elutasitsam
meg se fordult a
fejemben -
s csak a szépre
emlékeztem)
mikor felolvasták
belőle
a múzeumban
tévesen az idézetét
imádott József Attilánkról -
nekem tulajdonították
de mindegy is...
egyre megy
régi tanár
régi emlékek
a gimnáziumból

vége
felejtsük el

őt is
meg engemet (?)

**

s ó, az egyetem, épp most a 60 éves találkozónkon illetve gyémántdiploma átvételkor kérdezte meg régi csoportársam, ki vol t a kedvenc tanárom

kettőt mondtam: a magyarról Szaudert

Szauder profnak különösen egy mondatát jegyeztem meg egy életre, ami jóslónak tűnt (tán sorsbeteljesitónek)

azt mondta, hogy 3 dolog miatt nem fogok érvényesülni a tehetségemnek megfelelően:
a lustaságom miatt, az ingerlékenységem (és/vagy túlérzékenységem) miatt, nomeg a félszegségem (v gátlásosságom?) miatt. (Na tessék!)


az oroszról SZőké , bonyolultabb úgy, de kétségtelen ő viszi a pálmát valamennyi tanárom közt - tán

rengeteget tanultam tőle irodalmat, pszichológiát...és el is ismert a maga módján "irodalmi érzékemet" (eső után inkább csak :)

elég bonyolult volt/ lett a kapcsolatunk, még a lányomra s kiterjedt :)

vannak irásos lenyomataim versek, levelek vele kapcsolatban, sőt egy rajz is...

egyet kiválasztok majd....

az egyszerűség miatt:

legyen ez az összefoglaló nekrológ féle:


IN MEMORIAM SZ. GY. 2009 FEBR 17

őzike őzik-e , ezzel a rímes-játékos feladvánnyal tréfált meg először, megszeppent  "gólyát" -avagy inkább"őzikét"(?)- aki bizony őzött a kisvárosból az ugyancsak (bár rejtetten) őző nyelvjárású de nagyobb, egyetemi városba kerülvén, még eleinte. Kiszólított a táblához, s mondta írjam fel: őzike, őzike... értetlenül néztem körbe, s leírtam kétszer ugyanazt a szót, hiszen ugyanazt hallottam- nem tagolta szét, nem könnyítette meg a dolgom. A többiek már kézzel-lábbal magyarázták a jó megoldást, de én értetlen maradtam. A padban nekem is könnyebb lett volna okosnak lennem, de egy őzike, ha kiszólítják, megriad. Hát még ha őzik is! - Meglepetésekben később se volt hiány, tőle tanultunk másképp látni, sablont törni, formát bontani. Meglátni, hogy mi van, mi minden az irodalmi alkotások mélyén, mi játszódik a mélyben , mi mozgatja az irodalmi hősöket valójában ,s mi mozgathat bennünket - hús-vér embereket . Nem is volt sokkal idősebb nálunk. Talán 8 évvel. De hozzánk képest - mindentudónak tűnt. Mondjuk éreztette is a korkülönbséget; velem egyszer közölte is, hogy mélyen, de hibásan gondolkodom - mint általában a 20évesek - mondta, pedig még ő se lépte át a 30-as határt. Amúgy se szórta a dícséreteket; vagy ha mondott is valami elismerőt, mindig kapcsolt hozzá valami ellenkezőirányba mutatót - vagy fordítva. Ügyelt az egyensúlyra. Egyszer, koratavasszal, a 8-as teremben, üresen hagyva az első padsorokat, odaültünk páran lányok, ahova épp besütött a Nap, hosszú , de még nem is igazán elmúló, csak szünetelő tél után; napszemüvegben,  rövidujjú pulloverben. Szolzsenyicin akkor felfedezett művéről az Ivan Gyenyiszovics egy napjáról beszélt , olvasott részletet. S mikor megkérdezte, kire emlékeztet a stílusa, csak úgy kijött belőlem: Hemingway-re (az egyszerűsége, kifejezőereje)- meglepődött, ő is erre gondolt, holott akkoriban mindenki Alekszej Tolsztojhoz hasonlította. De csak ennyit mondott óra végén: "Nem kell bedőlni ennek a marhaságnak "- intett ki, utalván a még csalóka Napra, s hozzátette: "de tény, hogy J. fején találta a szöget.".... dehát nem is magamról kéne írni, nem arról, hogy ő mit mondott rólam, hanem nekem  róla ... de nem megy. Meg ő amúgy is annyira az "emberek között" létezett. Nagyon megrendített ez a halálhír. Ma az És - ből olvastam egy nekrológot, olyan színesek, élményszerűek és könnyedek ezek  az emlélezések, szinte megidézik, a mi időnkben még csak pszichologizáló, de később pszichológussá is lett, egyáltalán nem "professzoros" professzor alakját, akiben mindig maradt valami gyermeki, játékos. (nem is hiába volt mindig is József Attila a kedvence, meg Kosztolányi)- az se lehet véletlen , hogy felfigyeltlyányom gyerekkori (vers)kötetére, s el is küldte neki az ő - saját gyerekkorában írt - verseit... kár, hogy a felajánlott személyes találkozás elmaradt... és most már nem lehet pótolni. Nem is az idő múlik,  mi változunk... A 40 éves (eddigi első) egyetemi találkozónkra nem jött el, másfél éve, talán már akkor is beteg volt, csak nem is figyeltünk igazán oda. Volt egy felemás (Visszhang) utáni levélváltás(unk) az ÉSben egy József Attiláról szóló írással kapcsolatban. Persze, hogy neki volt igaza! és nem a makaiak legendájának...(akik lokálpatriotizmusa a makói Fried Ármin fogorvost olvasták bele az "egy zsidó orvostól kapott kabátot" -sorba...) már mindegy. Ez is. Meg annyi minden... milyen nehéz beszélni. És milyen nehéz hallgatni. (s..."a többi néma csend"?)

Legyenek hát itt és most ezek a már idézett  József Attila sorok - a "Tanítások"-ból, a tanításokért  - epilógusként vagy inkább prológusként:

"Bölcs, vén könyvekben áll, hogy por vagyunk. / De én, aki a füvek beszédjét / S a kométák dübörgését delelőtökre terelem, / Tudom, hogy nemcsak por vagyunk: / Por és Istenpor vagyunk. // Visszahullván / A por a porral elkeveredik, / Visszahullván / Igy keveredik el Istennel a lélek." 


****

irhatnék még kedvenc nem iskolai tanáraimról is

pl Erdélyi festőművészről, akihez rajzszakkörre jártam. (kiállitásra vitte rajzaimat!)  egyszer már egyetemistaként összetalálkoztunk Szegeden egy villamosban, összecsapta a kezét s mondta: hol lennék már azóta, ha nem hagytam volna abba...

az egyik hegedűtanárom, akivel mikor már nem tanitott, felnőttkémt, kamarazenéztünk, emlékszem, egyszer Bach kettős versenyét játszottuk szinpadon... nagyon szerettem, és örülök neki hogy a fiától ezt hallottam, hogy "Édesapám szeretettel beszélt rólad."...


***

szomorú, hogy minden tanárom (egy kivégellel)... oda.......

igyekszem őrizni emléküket....(amig...)

ez is egyfajta "árvaság"....








Nincsenek megjegyzések: