Most már tényleg "csöngetés után" érkezem! Már második hete az újévi lapok gyártása, megírása és feladása foglalja el időm jó részét. Nade mégis szeretném "leadni" az összefoglalót az elmúlt évről, hogy legalább meglegyen magamnak. És hogy átlássam valamennyire, volt-e benne egy kis vigasztaló...
Igen, volt benne sok jó, többnyire családi vonatkozásban: kezdve azzal, hogy fiam nálam lakott előző novembertől április végéig, míg a gyakorlata tartott az itteni bíróságon. Hétvégenként sietett haza autóval a családhoz, ami közel 500 km-t jelentett a két nap alatt. Mindketten szívesen emlékezünk vissza (főleg az estékre, mert csak 19h30 tájban került haza) ezekre az időkre, sok filmet, meccset néztünk meg együtt, aminek nagyon örült, mert otthon senki nem osztja ezt a kedvtelését, én pedig annak idején G-rel megszoktam és megszerettem ezt a fajta szórakozást. Talán háromszor sikerült elmennünk vacsorázni, ami nem sok, de ő nagyon korán kelt és este fáradtan érkezett haza.
Nyár elején elmentünk 1 hétre Magyarországra fiammal és 2 unokámmal, mialatt anyjuk dolgozott, François viszont a leendő állására várt. Két találkozás hagyott bennem mély nyomot : az egyik volt osztálytársaim egy részével, a másik szeretett orosz tagozatos osztályom néhány diákjával, akik hirtelen össze tudtak jönni ottlétem alkalmából. Ilyenkor mindig óhatatlanul eszembe jut : vajon ez volt-e az utolsó?... S nem vigasztal az sem, hogy "ez az élet rendje"... A családdal találkozás mindig nagyon rövidnek tűnik. Az odautazás pedig egyre fárasztóbb.
Pedig októberben mégegyszer megejtettük fiammal kettesben : munkája még nem kezdődött el (be kellett várnia, hogy minden csoport végezzen a gyakorlati idővel, ami elhúzódott az év végéig.), s így születésnapomra meglepett egy 10 napos hazautazással. Igazán váratlanul - és fáradtan - ért, mert nemrégen előtte fogadtam kedves unokahúgom és férje látogatását nálam. François szintén velünk volt egész idő alatt, és átvette tőlem a sokszáz km levezetését az egy hét alatt. Nagyon jó hangulatban telt az idő, bár akkor még nem tudtuk, hogy 2 hét múlva viszontlátjuk egymást Magyarországon. Fiam imád rögtönözni, ha teheti!
Megemlítem még a kedélyborzoló események között a köztársasági elnök máig sem értett lépését : a parlament feloszlatását és az új választásokat. Azóta se sikerült stabil kormányzást létrehozni...
Két lelkesítő olimpiai hét következett, ami alatt a TV előtt ültem, izgultam, gyönyörködtem, lelkesedtem az egész országgal együtt. Mint 50 évvel ezelőtt Magyarországon.
Családi, baráti találkozások váltogatják egymást, időnként egy-egy társulati összejövetel teszi változatossá az életem. Születésnapok, karácsony színezi a mindennapok szürkeségét. Az utca felújítása (kb 2km hosszan) még javában folyik, ami kissé megmérgezi a hangulatunkat, főleg azoknak, akik már napközben nem járnak el dolgozni otthonról. Megemlítem még szegény autóm barbár betörését májusban, mely 3-4 hétre megfosztott a közlekedéstől. Ha az ember lába gyengül (és fáj!), az autó nélkülözhetetlen a bevásárláshoz, orvosi és egyéb ügyek intézéséhez.
A másik szemem is átesett a műtéten; talán ezt veszem legjobban igénybe érzékszerveim közül. Órákat tudok a képernyők előtt ülni, olvasni, írni, anélkül, hogy észrevenném az idő múlását. Tudom, hogy egészségemre káros, de jó, hogy van. Tudom, hogy életem vége felé közeledek : minek is takarékoskodjak azzal a kevés örömmel, ami még kijár nekem? Másik kedvtelésem a beszélgetés, szerencsére van egynéhány jó partnerem ebben. Néha mozi, a szinház is két lépésre, de az utóbbi időben azt várom, hogy új igazgató jöjjön kicsit frissebb, jobb műsorral (ízlésem szerint legalábbis).
Ez lenne dióhéjban az egész év története. Hogy el ne felejtsem az év utolsó előtti estéjét és a sürgősségin töltött éjszaka egy részét - de a részleteket a blogomon már úgyis megírtam!...
6 megjegyzés:
Rád bukkantam itt... örömmel olvastam soraidat. Valami ismeretlen okból nálad a napokban nem tudtam "orcámmal" írni neked.
Rózsa, de jó hogy tudtál erre is időt szakítani a lapok megírása mellett! Örömmel olvastam reggel a beszámolódat. (ahogy felkelek, iszom a narancslevet a konyhapultra ülve, és telefonomon olvasom az új bejegyzéseket, és közben a fészekrakó galambot figyelem😉)
Mennyi minden történt Veled - is- tavaly. Jó is, rossz is persze, de sok kellemes, meglepetéses élményben volt részed.
Még mondják, hogy a nyugdíjasoknak unalmas, csupa egyforma napból áll az élete. 😂
Olvasás közben arra gondoltam, kis visszatekintéssel, újraolvasással a mi kis blogos csapatunk egymás évértékelőjét is meg tudná írni. Már akinek blogja van és FB profilja is, őket egész évben figyelhetjük, olvashatjuk, megismerjük a velük történteket. Alíz és Te a kulturális események, történések tárházát mesélitek el, Nálad a családi, baráti összejöveleteken "vehetünk részt", -legalábbis virtuálisan- az év folyamán.
Egyszóval, azt hiszem nyugodtan kijelenthetjük: ismerjük egymást. És ez olyan örömteli érzés, nem? Tartozni egy kis közösséghez, ahová mindig örömmel betérhetünk. (Ági most csuklik, mert most - és egyébként is sűrűn - hálával gondolok a remek ötletére!)
rhumel
Rhumel mondataival, gondolataival mélyen egyetértek. Így összegezve az elmúlt évedet tűnik csak ki, hogy milyen tartalmas is volt, mind a franciaországi, mind a magyarországi vonatkozásaiban. Bármennyire is fárasztó egy hazaút, szerintem utolsókig be fogod vállalni, mert akármilyen is a "honi helyzet", mégis ezer szállal kapcsolódsz az itthoni rokonsághoz és a helyszíneidhez is. Sok mindent ki tudnék emelni, de csak annyit írok zárásképp, hogy nagyon jó volt olvasni mindent:)))
Kedves E., én is örömmel és hálával nyugtázom Ági remek ötletét, valahányszor megnyitom ezeket az oldalakat!
Igen, többé-kevésbé ugyanahhoz a generációhoz tartozunk és kb tudjuk, mit gondol, mit érez a másik... A blogokon pedig a részleteket is követhetjük. Igy lehetünk közeli ismerősök, barátok az "éteren át", anélkül, hogy a valóságban is találkoztunk volna (amit viszont sokszor hiányolok...)
Márta, friss a "megjelenésem" : reggel 4 és 6 között írtam meg!...
Kedves Éva, kommented beékelődött E-nek adott válaszom közé, mert éppen neki írtam, mielőtt a tiéd befutott. Ráadásul az Internet megszakadt a délelőtti útjavítások alatt, szerencsére most elmentek ebédelni és visszaállították 1 órácskára, így gyorsan válaszolok.
Igen, végül is kiderül egy ilyen összegzéskor (ha nincs is benne minden részlet), hogy mégiscsak éltünk, tettünk egy keveset, akkor is, ha általános hangulatunk inkább elégedetlen... Csak éljen tovább az írogatók csoportja, mindnyájunk örömére!
Megjegyzés küldése