Büszke…?

Büszkeség: a birtokolt vagy ismert érték feletti öröm, amely magatartásban, szóban, gesztusban fejeződik ki. Belülről feltörő érzés. Átcsaphat dicsekvésbe, hiúságba, gőgbe.
Amikor valaki büszkélkedik, két dolog jut eszembe.
Az egyik: írva van: Mid van, amit nem kaptál?
A másikat (a győztes sportolóra szokták alkalmazni): Arra vagy büszke, hogy legyőzted a gyengébbet?   
E kettő előhívott belőlem egy harmadikat is. „Most kell visszafogottnak lennünk, mert most van mire szerénynek lenni”.
Büszkeség és szerénység. A tanú c. filmben mit is mond Bástya et, aki roppant büszke saját magára?
„Virág et. szerénység! Ha valamit szeretek magamban, az a szerénység.”
Visszatérve az eredeti meghatározáshoz a büszkeség és visszafogottságra jó példa Papp László. Ellenfeleiről mindig tisztelet hangján beszélt. És ez így van jól.
Bibliai példa is akad. Pl. Dávidé, aki a fennhéjázó Góliátot okosságával leteríti.
Milyen hasonlóság! Toldi Miklós párviadala a csehvel. Neki is van mire szerénynek lennie. Az is. Noha a büszkeség majd szétveti a mellét.   
A büszkeség és a hála összetartozhatnak. Ismét idézem:
„Miklós pedig monda: »Nem megjövendőltem,
Hogy előbb vagy utóbb bajnok lesz belőlem?
De nem köszönöm azt magam erejének:
Köszönöm az Isten gazdag kegyelmének.«”
Az önérzetes ember büszke azok miatt az eredmények miatt, amelyekért megdolgozott, amelyeket saját verejtéke árán szerzett meg.
Ha magamba nézek, mikre is vagyok büszke? Mostanság leginkább azokra az eredményekre, amelyeket utódaim értek el.
Akik nyilvánosság előtt rendszeresen szerepelnek,
akik tízévesen eltrombitálják Charpentier Te Deumát,
akik örökölték a család humorát.
Akik rendkívül szépek.
Akik nyelvzseniknek mutatkoznak.
Akik valamilyen formában többek lettek nálam.
Akik…
Nekem meg nem kell megtagadnom íráskészségemet, noha egy regényt sem tákoltam össze. Lám, már megint utolért a grafománia. Az tette, hogy ilyen hamar reagálok közös témánkra. Bocs.