Gyerekkori figyelmem, azt hiszem, eléggé szétszórt lehetett, mert édesapámnak gyakori megjegyzése volt, hogy „Fiam, mint a majom…”. Ez azt jelentette, hogyha valamivel éppen foglalkoztam (játszottam), de közben megjelent valami újabb, akkor én már arra figyeltem, azt vittem tovább. Hogy ez a helyzet az évtizedek múltával mennyiben változott, azt nem tudom felmérni (van, aki szerint alig-alig :), de megnyugtató, hogy lett már egy sokkal elegánsabb elnevezése: megosztott figyelem. Ebben benne van az is, hogy a háttérben még fut a figyelem eredeti tárgya, de már az új az, ami a fókuszban van. Személyes tapasztalatom, hogy bár nem a legszerencsésebb állapot, de lehet így működni, néha ugyan vannak veszteségek…
Az azonban biztos, hogy nem jó autóvezető lett volna belőlem. A jogosítványt megszereztem (ez, mai szóval, talán kihívás volt számomra), de az oktatás során felismertem, hogy ez nekem nem való, soha nem is próbálkoztam meg vele.
Ami viszont a szó valódi jelentése szerinti megosztott figyelem, arra – kényszerítő körülmények között – szert lehet tenni, és képes rutinszerűen működni, nagy segítséget nyújtva ezzel. Ilyen körülmény lehet az, ha tanítasz. Amikor az órán egyszerre kell figyelned arra, hogy a drága gyermek mit művel csöndben, magában (mert, mint tudjuk, bármire képesek), arra, hogy mennyi időd van még hátra, hogy az anyaggal eljuss addig, ahová akartál (ebben remek partner a falióra, amire csak rápillantasz, és nem a karórádat nézegeted zavarón), továbbá, hogy mindeközben folyamatosan és értelmesen beszélj, és ura legyél a helyzetnek. És akkor még nem is történt semmi, csak egy nyugodt óra…
Van még talán egy harmadik vetülete is ennek a témának: amit szeretek, ami fontos, amit magamban végezhetek, arra nagyon oda tudok figyelni (pl. képszerkesztés vagy hivatali feladatok).
Köszönöm a figyelmét a kedves olvasóknak! :)
4 megjegyzés:
Hosszan töprengtem, mi vezérelhette kedves Édesapádat ezzel a gorombán lekezelő megjegyzéssel. Csoda, hogy nem borultál ki tőle és megőrizted az önbizalmadat. Igy szoktunk meghajolni a felsőbbség, ez esetben a szülői vélemény előtt.( Hát, sajnos, én nem. Feleseltem és zokogtam.) Te jó gyerek , jó felnőtt lettél.
Klári, édesapámnak ez a megjegyzése csupán arról szólt, hogy a közvélekedés szerint a majomnak mindig az a fontos, amit éppen meglát, rögtön azzal kezd foglalkozni. Nem éreztem én ebben akkor semmi bántót, gorombát, ma sem érzem annak.
Akkor ő gyengéd humorral, simogató hangnemben mondta. Nálunk ugyanez másképpen hangzott volna. És, én éppen az otthonit hallottam ki belőle. Elnézést!
Igen, így volt, ez inkább mosolygós hangsúllyal hangzott.
Sajnálom, hogy rossz emlékeket ébresztett benned.
Megjegyzés küldése