Régóta kerülgetem a témát képzeletben, olvasgatom, amit a "klubtagok" megírtak. Kb. egy generációba tartozunk, néha pár év eltéréssel. Gyerekkorunk, fiatalságunk a kommunizmus idejére esett, amely tudvalevőleg nagyjából nivellálta az életszínvonalbeli különbségeket. Legfeljebb az okozott eltérést, hogy falun, vagy városon nőtt-e fel valaki.
Talán emiatt, szinte minden hozzászólásból az derült ki, hogy egyikünknek sem voltak falrengető vágyai... "Inkább egyszerűségre törekedtem mindig. Ez megóvott a boldogtalanságtól" -- írja Mick. Legfeljebb egy elérhetetlen zongora, mely felnőttkorig kísért... Vagy egy testvér, lehetőleg fiú... de beérjük egy világos és megfellebbezhetetlen magyarázattal. S azzal zárjuk: mindent elértem, amire vágyhattam: szerető házastárs, szép család, ház, autó (vagy bicikli) esetleg még egy kutya is...
Magam is ezért tétováztam a megírással. Talán olyan kevés lehetőséghez voltunk szoktatva, annyira a mindennapi minimum elérése volt a fontos, hogy fel se emeltük fejünket valami elérhetetlen, csodálatos kívánság, vágy felé! Ha a minimum megvolt, beértük vele, sőt, boldoggá tett bennünket. Részemről ebben a családi hatásnak nagy szerepe volt. Szüleim, nagyszüleim sokat nélkülöztek gyerekkorukban, s a mindennapok biztonsága már nagy előrelépésnek számított.
A 60-as évek végétől, a 70-esek elejétől valamelyest engedett a rendszer szorítása. A választék továbbra is kicentizett, de már volt belőle egy kevés. Örültem egy könyvnek, új ruhának, cipőnek, melyet addig hordtam, míg ki nem nőttem. "Kíméltem" őket, volt ünnepi, hétköznapi, hazatérve azonnal átöltöztünk. A tévére sokáig vágytam, messze eljártunk kis sámlival hónunk alatt a ritka szomszédokhoz, akiknek már volt. Hozzánk csak 1966-ban érkezett meg, eleinte fekete-fehérben. Savaria, Videoton márkákra emlékszem halványan... Ennél nagyobb csoda beteljesülése csak a mosógép volt, eleinte messze nem automata, de már az is felszabadította valamennyire a nőket a számomra legnagyobb házi robot alól!
Külföldi utazásokra nem vágytam, tudtam, hogy lehetetlen. S ez a tudat olyan belátóvá, elfogadóvá, engedelmessé tett, hogy még a vágyakat is elfojtotta, sterilizálta. Az elérhető pedig nagyon is reális, földönjáró volt. Hogy megóvjuk magunkat a boldogtalanságtól?...
Később aztán, amikor már nagyobb lehetőségekkel rendelkezhettem, megmaradt bennem ez a régi reflex : továbbra sem tudtam nagyra méretezni vágyaimat... Talán innen ered bennem az ambíció krónikus hiánya...
Most pedig legtöbbünk vágyainak netovábbja a tűrhető egészség, főleg gyerekeink, unokáink számára, de magunknak is, hogy még élvezhessük pár évig a társaságukat. Sokszor közvetve, rajtuk keresztül éljük át a vágyakat is.
12 megjegyzés:
A hajdúsági (HIM) szögletes keverőtárcsás mosógép (1800 ft) volt a teknős mosás alól felszabadító csoda. Mellé a hengeres centrifuga sokáig forgalomban volt. A Szaratov hűtőszekrény és a tantuszos telefon korában csakugyan szordinált vágyaink voltak/lehettek.
Igen, nálunk is sokáig ez volt az első páros...
A hetvenes évek elején, ha Fr.o-ba akartunk telefonálni, postán kellett ELŐHÍVATNI a számot, majd min. félórás várakozás után bemenni egy fülkébe és onnan beszélni!... Már az is haladás volt, hogy az utcai fülkéből telefonálhassunk, előre gyűjtött 10-20 Ft-os pénzérmékkel. Az egész család gyűjtötte őket nekünk, olyan gyorsan nyelte a gép...
Igy mérjük életünk haladását...
Vágyakozás egy mosógépre... Amikor Pestre költözünk, legalább egy évig kézzel mostam a heti szennyest. Legalább meleg víz jött a csapból, mert távfűtés és központi vízszolgáltatás volt a házban. Ruhákat is szerettem volna venni, mindent a bizományiból szereztem be. Nehezen éltünk, nem is sorolom. Szeretném elfelejteni, és amit kaptam, megköszönni nagyon hálásan, nagyon sokszor, mindenkinek.
Klári, nagyon is földi vágyaink voltak, szerencsére ma már legtöbben elképzelni se tudják!
Azt hiszem, valamennyire meg is edződtünk a nehézségektől és még jobban tudtunk örülni a lassú jobbulásnak is...
65-ben lett tévénk, nagyim Szaratovja még 20 év után is "ment", pont mint a szögletes hajdú :). A kis centrifuga alatt olyan úszógumi féle izé volt, amiről szerencsétlen gép le-leugrált, körbepattogva a fürdőszobában.
Igen, beértük kevéssel, és ez a kevés a háborút megélt szülők, nagyszülők számára egész más értékeket jelentett.
Beértük a tárgyi dolgokban azzal, ami adatott, amit lehetett kapni, illetve, amire telt...
De egyébként... Nem azt mondom, hogy bezzeg a mi időnkben. Mert kitágult a világ, főleg az utazás csodálatos lehetőségeivel (már aki tud....). De mire vágytam volna gyerekként? a teljesség igénye nélkül csak kiragadom -mikor olyan család vett körül, ahol a költészet, a zene, a szép szó és a tudás volt a lényeg. Rácsodálkozás a természet szépségeire, lesni nyáréjszakán a csillagokat...Gimisként a barátok, a "világmegváltás" és a sok sok beszélgetés, vitázás és együtt nevetés mellett semmi sem hiányzott.🤗
Bevallom, örülök, hogy akkor voltam fiatal, a kor minden sötét foltja ellenére.
rhumel
Ó, a kis NDK-centrifuga az úszógumival, ami elég hamar kilyukadt, attól kezdve egy vastag szivacsot tettünk alá. :) Egyébként a Hajdú centrifugát ma is kapni kb. 60-ezerért.
Rózsa! Örülök, hogy előtted megírtam a saját gondolataimat. Így már bekerülhettem én is az "összegzésedbe" egy gondolat erejéig. Nagyot kacagtam a "kutyán", majd elgondolkoztam. Az én gyerekeimnek az az egy kutya gyermek korukban akkora ajándéknak számított, mint amit nekem okozhatott volna kicsi lányként egy zongora.
Nagy a gyanúm, hogy genetikusan megörököltük a szüleinktől, hogy nagyon örüljünk annak, amit épp elérhettünk. Nagy dolgokra vágyni, elérhetetlen dolgokról álmodni nem is nagyon mertünk.
Én manapság azt sulykolom a gyermekeimbe, hogy szeressék az életet és(magukat is) és merjenek nagyot álmodni.
(Ági! Én megőriztem - viszonylagosan újszerű állapotban - édesanyám Hajdú centrifugáját. Remek szolgálatot tesz, amikor télen egy vastagabb pulóvert szólóban mosok ki.)
Kedves E., az a jó 5 év különbség (minimum!), amennyivel te fiatalabb vagy nálam, már kicsit javított a kor képén és elviselhetőségén, de nagyjából még hasonlított!
"Beértük a tárgyi dolgokban azzal, ami adatott, amit lehetett kapni, illetve, amire telt..." Nagyon igaz!
A családi légkör, a barátok szinte teljesen kárpótolták az anyagi hiányokat, amelyek nem is hiányozhattak annyira, hiszen nem is ismertük a létezésüket!
Ági, én nem ismertem ezt az úszógumis alkatrészt! Anyának Hajdú volt sokáig.
Éva, az én gyerekeim is - szerencsére, de titokban még mindig elcsodálkozom rajta egy kicsit! - jóval magasabbra srófolják álmaik, terveik mértékét, mint én... Nem is kell őket biztatni, ők már ebbe születtek. Én meg nem is tudom már, mertem-e valaha is álmodni... Manapság már biztosan nem...
Vágyak? Legkorábban a szoc M.o-on egyetlen Nettodor nevű stift alkotta a dezodor arzenált. Később többen lettek. A hajdú centrifuga tapadókorongos volt.
Mick, legeleinte semmilyen SEMMILYEN dezodor sem volt, ezért ennek is örültünk, mert VOLT! :))
A Hajdúra jól emlékszem, tapadókorongja ellenére is táncra perdült, ha nem jól tettük bele a vizes ruhát...
Megjegyzés küldése