Egyszer, és feltehetően soha többé

Korfu szigetén (nyolcvanas évek elején) a szezonra egy család kiadta lakószobáit, ők maguk a nyári konyhában meg egy fészerben húzták meg magukat. A turisták fogadása és nagyon sok olajbogyófa adta a megélhetésüket. Esténként a teraszukra hívtak ouzot inni, hoztak a fügefáról gyümölcsöt, én meg mézes sütivel kínáltam őket, az útra sütöttem. Efi Mama, Kitti, kislányok, ha Magyarországra jönnétek, Pesten ne keressetek. A családi sírboltunk Szegeden van...

 

Görögországból hazajövet néhány nap semmittevést, semmit nézést engedtünk meg magunknak.Thesszalonikiban egy hűvös parkban, kényelmes padon egyedül üldögéltem. Idősebb férfi telepedett mellém, intve, hogy szabad-e a hely. Kisvártatva megszólalt oroszul. Elég jól beszélt, de hallatszott, hogy nem orosz. Megkérdeztem, hol szerezte a nyelvtudását, azt mondta, lágerben volt, sok év múlva jöhetett haza. Beszélgettünk még egy darabig, nagyon barátságosan, örömmel, hogy van kivel szót váltanunk a turisták tört angoljától elhatárolva magunkat. Azt hiszem, mondtam neki, hogy Klára vagyok, de az ő nevére nem emlékszem. Azóta eltelt harminc év. A park pálmafái még biztosan megvannak.

 

Madame Gavalierova Szlovákliában volt szállásadónk egy éjszakára. A szállásfoglalást abban az időben, a hetvenes évek elején utazási irodáknál lehetett megrendelni. Nos, a Madame kissé koszos ágyneművel, nem valami kényelmes ággyal várt bennünket, meleg víz nem volt. Kancsóból lavórban mosakodtunk. Reggel fogmosáshoz langyos vizet kértem. Nyeles edényben, enyhén zavaros vizet kaptunk. A hivatalos beutaló hozzá olyan volt, mint egy repülőjegy. Miért Madame, nem tudom.A papír  rubrikái, színes betűi eleganciát sugalltak, mint a repülőjegy, amit a következő évben kaptam Mongóliába.

 

Ez is a hetvenes években történt. Egyéni útlevéllel, sok egészségügyi pecséttel, több hétre érvényesítve kaptam meg a repülőjegyet Budapest- Moszkva - Omszk -  Irkutszk - Ulanbator útvonalra és vissza Mrs. Karolyna Bodó névre. A jutalomutazás az akkori ifjúsági szervezet jóvoltából jött létre.  Mongol vendéglátóink mindent megmutattak a sivatagtól az Altájon át a fővárosi múzeumok és az ottani vallási vezető - talán főpap -  palotájáig, a Bogdo Gegenig. A nyelvvel semmi bajunk nem volt, mindenki beszélt oroszul. Tolmácsunk is volt, egy Pesten tanuló egyetemista. Mára öreg ember lehet, rólunk nem is szólva. Néhány ott készült fotó meg egy útinapló idézheti föl a jó három hetet meg a plusz egy hetet Irkutszkban. Emberekre név szerint nem emlékszem, de eseményekben bővelkedik ez az utazás. Talán a mongol felszolgálók, sofőrök, más szolgálattevők, muzeológusok közül emlékszik valaki az egykori magyarországi látogatókra. Találkozni, esetleg újra, bármelyikükkel, na, ez nem valószínű.

 

Vállalati üdülőbe soha nem kértünk beutalót. Kocsival Jugóba szívesen mentünk, ott minden európaibb volt, mint nálunk. Ugyancsak utazási irodán keresztül foglaltunk szállást, egyik különösen emlékezetes, Lovran, majd utána Pula, itt megértették az én oroszomat, a horvát meg úgy hangzott, mintha  óorosz előadást hallgatnánk Juhász professzor úr előadásában. Lovranban egy öreg úrinő lakásában kaptunk szobát, délutánonként az ő  árnyas teraszán pihentük ki a strandolás fáradalmait. A néni előkelően beszélgetett velünk, bár a férje "advokat" volt amíg élt, ő csak a megélhetés kedvéért adta ki a szobáit. A fürdőszoba kellemes és tiszta volt, mindig jött meleg víz a csapból. A teraszon télen "borzasztó hideget" kellett elviselnie. Kérdésemre, hogy hová teszi télen a nagy leánedereket, mutatta, hogy beljebb húzza őket a falhoz, és azt mondta: "pjaty gráduszov", miközben megrázkódott és összehúzta kötött kendőjét a vállán. Nem emlékszem a nevére, a helyzet, a látvány jobban megmarad.

*

Pulában egy óriási katedrális várta a nappali órákban a kiváncsiskodókat. Olyan volt, mint egy itthoni  templom, a szentek, oltárok, padok hasonlítottak a nálunk megszokottra. Egy idősebb úr vett minket pártfogásba, horvátul beszélt, két támpont is volt a megértéshez. Az egyik maga a vallás, ugyanolyan szentekről meg korai keresztényekről adott elő a festményekhez és szobrokhoz magyarázatot, amilyeneket  itthonról ismertünk. A nyelv egyházi tematikájából adódott, hogy minden szó érthető volt az egykori nyelvtörténeti tanulmányaink alapján,  engem meg különösen érdekelt is ez az egzotikus hittanóra a hiteles egyházi férfiú előadásában. A híveket a szertartások idejéről, a templom más rendezvényeiről képekkel illusztrált faliújságokon tájékoztatták. Még a horvát szöveg se volt nehéz, sok ismerős szó jött elő  az egyéb szláv nyelvekből. Áhítatos csendben léptünk a díszes kijárathoz, amikor a kapufélfán egy kis harang zsinórját vettük észre. Mellette függött a felirat: 1 dugi 2 dinár.
Fuldokolva rohantunk le a lépcsőn, ki az utcára. Szegény sekrestyés nem értette, mi történt nagy hirtelen.