Életem legrémesebb időszaka köszöntött rám, amikor megszűnt a cég, ahol húsz évig szerkesztő voltam. Idő előtt nyugdíjaztak, még meg is kellett köszönnöm, mert a korkedvezmény öt évre szólt, és a cég fizette ki a nyugdíjintézetnek a különbözetet. Ilyen nem történik meg sokszor az életben. A cégtől elbocsátottak kábé százötven dolgozót, a szakszervezet harcolta ki a kedvezményt mindössze két legrégebbi munkaerő részére. Ennyire futotta a tervgazdálkodásban megfáradt szerkesztőség megtakarított forintjaiból. Akinek nem jutott, persze haragudott, ahogy az egész rendszerváltozás sem alakult az össznépi akarat szerint.
2001-ben szűnt meg a munkaviszonyom, a kapcsolataim kihűltek, új életre kellett berendezkedni. Eleinte külsőztem az újonnan alakult lapoknál, egy évig olvasószerkesztő voltam ugyancsak új lapnál, amikor kiléptem, hirdető cédulákat ragasztottam ki a környéken, hogy vasalást vállalok, el is jártam magánházakhoz dolgozni. Később árultam a piacon nagybani kereskedőknél beszerzett kisgyerek ruhákat, még később kitaláltam, hogy helybe viszem óvodába az árut, beengedtek, amikor jöttek a szülők este a gyerekekért, vásároltak is. Divat lett egyszerre a féldrágakő ékszer. Ezeket is el tudtam adni, főként megrendelésre, még vidékre is utaztam gyárakba. Ebédidő alatt az irodai dolgozók mindig érdeklődéssel várták az új kollekciót. Jó forrásom volt, egy régi kolléga, aki szintén nem tudott megélni a tanult szakmájából. Mindenfélével keresni próbáltam, hogy pótoljam a kieső pénzt, mivel a kegyből kapott nyugdíjam fele annyi volt, mint az addigi fizetésem. Ugye, a munka se volt ugyanaz, amit addig csináltam, de ez nem zavart.
Két fontos forrása volt még a nyugdíjkiegészítő mutatványaimnak: egyik a könyvkiadó, amit a férjemmel együtt hoztunk létre. Az én dolgom volt a kész könyvek értékesítése, hamar jó kapcsolatom lett néhány könyvesbolttal, megrendeléseiket hozzánk adták le, az újonnan beszerezhető informatikai könyvekkel elég jól lehetett keresni. Saját kiadásaink is voltak. A másik forrásunk a nyaraló volt. Dolgoztam a kertben, a termést esténként néhány éjjel-nappal működő boltba vittük megrendelésre, több mázsa almánkkal a piacon szobroztam, fogyókúrára szoruló hölgyeket szólítottam le az ajánlattal, diétás almát árulok, vegyen belőle!
Úgy éreztem, majd megmutatom, hogy velem nem lehet csak úgy elbánni. Hát, nem is lehetett, mind a mai napig. Igaz, a Stali húgom közölte, hogy Klárika te hülye vagy. Nem voltam az. Kihasználtam az élet minden percét, az tán csak nem baj? Mióta falura költöztünk, lelassult az élet. A háztartás nem a kedvencem, főleg takarítani utálok. Járni se tudok rendesen, sokszor gondolok rá, mikor mehetek már nyugdíjba? Akkor aludni fogok, és csak délben fogok fölkelni.
13 megjegyzés:
Egészen tiszteletre méltó szerintem a mód, ahogyan mozgósítottad sok rejtett tehetségedet, hogy pótolhasd a jövedelem kiesést a "kényszer"nyugdíjazásod miatt. A munka nem szégyen - tartja a közmondás is. Nem értek egyet Stali húgod akkori kijelentésével. Inkább érdemeltél volna tőle elismerő szavakat. Én csak csodálni tudom, aki több területen is aktiválni tudja rejtett tartalékait.
Tapasztalatból tudom, hogy igazi szabadságot a nyugdíjas létben csak akkor élhet meg az ember, ha egyedül van, de ennek is megvannak a maga nehézségei.
Az én volt szeretett párom reggel 7 órakor már kellően hangosan "tett-vett" a konyhában ahhoz, hogy tudhassam a fal túlsó oldalán, hogy eljött az idő, amikor már fel kell kelnem:))) (Mindezt mosollyal nyugtázom 7 év távlatából, akkor nem találtam annyira "viccesnek". Most úgy gondolom, szívesen kelnék fel 7 órakor, ha még most is élhetne.
Ugyanakkor biztatlak Klári, vívd ki a későbbi kelés jogát, hisz ha pihenten ébredsz, a napi feladataidat nagyobb erővel tudnád végezni
Éva, ez nehéz kérdés a spórolós télen. Kapok meleget gázfűtéssel reggel, de csak másfél óráig. Ez idő alatt kellene összeszedni magam, vagy este rászánni ugyanennyit, hogy ne lépjük túl a minimum-keretet. Szegény párom a saját lenti fürdőszobájában fűtés nélkül zuhanyoz, majd átrohan a hideg előszobán a cserépkályha elé melegedni, száradni. Lenn nincs más fűtés, csak a kályha.Ő hoz áldozatot, nem én.
Stali arra gondolt, miért nem megyek tanítani esti iskolába, hiszen hívtak is. De én rabláncon éreztem magam az iskolában, inkább pendliztem mindenhova. Érdekesebb volt, mozgalmasabb. Köszönöm, hogy figyeltél rám!
Összeszorult szívvel olvastam, hogy mennyit kellett dolgoznod, hogy kiegészítsd a nyugdíjadat, és te hősiesen megtetted ezt. Minden elismerésem a tied. Nem tudom, hogy volt-e benne élvezet is, talán volt az is némelyikben, nem csak a kényszer. Írtad a kommentedben, hogy érdekesebb izgalmasabb volt, mint az iskola.
Ha nyugdíj mellett dolgoznom is kellene, akkor én sem mennék vissza iskolába vagy kollégiumba. A végén már nagyon nehéz volt a gyerekekkel foglalkoznom, inkább valamilyen más munkát keresnék.
Tudjátok, már "ezer éve" ismerjük egymást, és mégis, mennyi mindent nem tudunk egymásról. Döbbenten olvastam Klári, életed ezen részéről. Micsoda energia, új irányok és kitartás. Én nem hinném, hogy képes lettem volna erre...
Őszinte csodálatom. Nem először. 🥰
rhumel
Rhumel, ez csak játék volt. Miért ne próbálnám ki magam, ha úgyis muszáj valamit csinálni. A férjem nem foglalkozott a megürült időmmel, a sógornőm hitetlenül kérdezősködött, hogy "nem hiszöm, hogy rá vagytok szorúva", anyukám: miért végeztem tanárként, ha nem akarom a tudásomat használni, volt, aki rám hagyta, hadd csináljam, amire rátaláltam.
Évának mondom: élvezettel és szórakoztató tudásvággyal ismertem meg a drágaköveket, ásványokat, velük az indiai hiedelmeket. Ha érdeklődtek a vevők, elmondtam, amit tudtam az ásványok rezgéseiről. hogy gyógyítanak, amikor akarjuk. Az emberek figyelmét így is meg lehet nyerni.
Az első fotó a csakra hét kőből álló karkötőt mutatja, lenn egy aventurin kulcstartó. Jót tesz a csontoknak. :D
Hát Klári, én is csodálkozva és teljes elismeréssel olvastam, hogy milyen aktívan és sokoldalúan töltötted, vagy töltöd most is a nyugdíjas éveidet. Hihetetlen energiáid vannak! Stali nagyon aranyos véleményét megmosolyogtam. :)
Én (jó, eleve betegen mentem nyugdíjba 30 éve) képtelen voltam így kihasználni az időt. Nekem akkor lett nagyon értékes a nyugdíj adta szabadidő, amikor megszülettek az unokáim.
Borka, még dolgoztam, amikor megszülettek az unokáim. Sokszor volt, hogy nálunk aludtak, a kisebbik sokszor betegeskedett, csak én tudtam rábeszélni a diétás ebédre. (Főtt krumpliszeletek, főtt répaszeletekkel. Ez volt a kalapos krumpli, és minden falat tudott valamit vagy a macskáról, vagy egy madárról, vagy valami könyvről, amiből kibújt, de visszaugrott, nehogy bekapják. Ezért kellett ugye bekapni, hogy ne sikerüljön a terve. Stb.) Annyi mesét találtam ki, még a sarokban lakó pókról is, hogy kérték, még legyen vele valami.
Az unokákkal töltött idő felejthetetlen!
Klári, ilyen mesénk nekünk is volt. :D
A lányom nem akart húst enni, ma is inkább a zöldséget szereti. Nálunk a husikák elbújtak a nokedlik között, nehogy megegyék őket. Ki kellett keresni és hamm, bekapni.
Borka, csodálatos ez a gyerekkori egyetértés köztetek. (Meg közünk is a gyerekekkel:)
Klári, beállok én is őszinte csodálóid táborába! (eddig is volt mit, de vállalkozó kedved mindent felülmúl!)
Kedves tanárom írta friss nyugdíjas korában (a gimnázium igazgatói székéből került nyugdíjba), hogy sokáig "dobozolnia" kellett az első időkben... Nem értettem a szót: elmagyarázta, hogy milyen munkára szorult a család s a mégoly ragyogó elme is, mint ő...
Csodálatom a te akaraterődé s főleg azé a vállalkozó szellemé, miszerint semmilyen munka nem szégyen, méltóságon aluli: méltóságunkat magunkban hordjuk.
Rózsa, köszönöm elismerő szavaidat, bár nem érdemlem meg. Láthattad, hogy csak olyat vállaltam, amiben megtaláltam a játékot vagy érdekes tanmesét, mert ember- és világismeretből nem adnak osztályzatokat. Szegény jó tanárodnak kenyérre kellett, mint jó szüléimnek,jaj, szégyellem, mikkel nem dicsekszem. Bocsánat. :(
Klári, de ha 2001-ben "küldtek" (elő)nyugdijba , az nem is volt annyira korai, mikor 55 év volt a nyugdijkorhatár!!!! Nem? Vagy rosszul számolok? Valami nem stimmel....
Julika, miért nem stimmel? 55 év volt a korhatár, kifizettek előre nem egészen öt évet, mert a szeptemberi születésnapomig még dolgozni kellett. Mégis, így számolom, olyan rossz volt tudni, hogy vége.És nem nekem adták, hanem a nyugdíjintézetnek, ott még szórakoztak kicsit a ledolgozott évekkel, a gyerek után, meg az egyetemi évek után kaptam valami könnyítést, szóval, ha nem stimmel, nyeljék le.
Megjegyzés küldése