Visszapillantás 2022-re

    Ideje megírnom a 2022-es év összegzését, mielőtt még jobban belemerülnénk az újba. Ahogy Klári is említette, 2023 a tavalyi év szerves folytatásaként kezdődött : nem tudom, mikor lélegezhetünk fel majd egy kicsit. Talán... Ezt nevezik egyesek félénken reménynek, mások (pl. én) meg se merik nevezni, s csak úgy "fedő alatt" lélegeznek, nehogy észrevegye őket a sors keze s kedvenc szokása szerint ismét lecsapjon rájuk... Igen, bevallom, szorongva élek immár, ha többnyire nem is magamért, hanem életem legfontosabb elemei: gyerekeim, unokáim miatt. Persze, a közeli-távolabbi jövőm, sőt, a világ sorsa se hagy nyugodni. Milyen messze van boldogult fiatalságom, legendás gondtalanságom, pedig objektíven megítélve, sokkal, de sokkal több okom lehetett volna az aggodalomra, mint most. Igaz, átmentem azóta egynéhány éven, melyek alaposan megtépázták született optimizmusomat. 

   A tavalyi évben  -  minden bizonnyal az oltásoknak köszönhetően  -  kezdtünk kilábalni a Covidból, kisebb-nagyobb variánsaiból, s a maszkot is kezdjük felejteni, bár a táskámban mindig lapul belőlük egy borítékban. A rossz előérzetekkel kezdődő új évre a február 24-e nyomta rá a bélyegét : Putyin hadserege lerohanta Ukrajnát. Bár nem sikerült a pár napra tervezett "speciális expedíció az ukrán fasiszták megsemmisitésére", nem számítottak az ország ellenállására a lesajnáló, megvető jelzőkkel illetett (demokratikus úton megválasztott) elnökkel az élen  -  bár a demokrácia fogalmát ugyebár Putyin nem ismeri, nem is várható el tőle a gyakorlása  -  ürügyért pedig nem kell a szomszédba mennie. Még majd egy év után is alaposan benne vagyunk a háborúban, sokba kerül mindenkinek, főleg az ukránoknak, de az oroszoknak is, akik  legalább egy lakást vagy egy szép autót kapnak halott fiukért, férjükért cserébe, s még örülnek is neki a kamerák előtt... Az ő házaikat legalább nem bombázza senki...

   Hogy az elmúlt év néhány kellemes eseményét is megemlítsem : elsősorban persze a családdal, barátokkal kapcsolatosak. Kezdve Lucie unokám 16. születésnapjával, anyák napja, valamint a többi születésnap is sorban, náluk vagy nálam. Na és a Karácsony! Kellenek ezek a családi rituálék, hogy ne csak lakodalomkor vagy temetéskor számláljuk meg magunkat. Nekem nagyon fontosak. Közéjük sorolom unokahúgom és férje 10 napos látogatását július elején,  valamint a mi nem egészen egy hetünket Magyarországon április végén, amely szintén nagyon jólesett. Itt említem meg Porcsalmy Éva (egyetemi csoporttársam volt moszkvai évünk alatt, s azóta nem láttuk egymást) két látogatását Brüsszelből jövet lánya és unokája társaságában. Külöböző fájdalmainkat leszámítva, visszafiatalodtunk huszas éveinbe...

    Néhány kiállítást is megnéztem, ha nem is eleget. Mindjárt év elején a feledhetetlen Morozov-gyűjteményt, két testvér egész életének munkáját, melyre persze a születő szovjet állam azonnal rátette a kezét, s a megmaradt testvér, kiűzve a képek számára épített palotából, kis faházikóban végezte életét. Morozov után egy Goya-kiállítás következett Lille-ben. Augusztusban pedig a közeli Cambrai-ban megnéztük a Marcoville-kiállítást, egy eredeti művész gondolat- és hangulatébresztő munkáit.

   Néha átfut rajtam a gonolat : mi is lennék barátaim nélkül? Valószínűleg nagyon rossz remete. Egy-egy rövidebb-hosszabb összejövetel, még ha egyre nehezebben mozdulok is ki (Covid-hagyaték!), mozi, vacsorával összekötve, irodalmi estek, melyek élni segítenek... Időnként muszáj erőt vennem magamon, míg tehetem. A többit a blogomon olvashatjátok. 

Boldog 2023-as évet kívánok Mindnyájunknak!