Vegyes év

Azt a "munkacímet" adtam a 2022-es év-összefoglalómnak: vegyes év. Végül ezt hagyom meg, mert az érzelmeim is nagyon vegyesek. Az írásba is nyögvenyelősen fogtam bele, részben az újévi hullámzó, változó hangulatom miatt, meg a visszatekintés miatti lelkiismeret-furdalásom se segített. De mégis ráhangolódtam, főleg Rózsa friss írása ébresztette fel a kötelességtudatot bennem. 😀

A múlt évben ezernyi jó dolog történt velem, velünk. Utazhattunk, unokázhattunk, csodás heteket tölthettünk együtt a családdal. Tavasszal végre repültünk Londonba, nemsokkal ezután Olaszországba indultunk pár napra, s onnan egy közös pünkösdi hosszú hétvégére Szlovéniába, megünnepelni a legifjabb kisherceg első születésnapját, ha már előző évben a covid miatt nem lehettünk ott velük. Nagyszülők, nagybácsik, testvérek, unokatesók, három ország négy városából futottak össze a szálak, lányomék remekül megszervezett családegyesítése volt ez, a két magyar, a londoni magyar-olasz-brit és az olasz csapat nagy örömére. 😊
És a búcsúzás is elmaradt, egészen július elejéig. Mert hazajöttünk, együtt. Kárpótlása volt ez a majd másfél hónap a szomorú covidos időknek.
A nyár, bár a tavalyi valóban igazán kánikulai volt, nekem további kellemes élményeket hozott. Imádott Balcsim és a szokásos kora reggeli úszások szinte visszafiatalítanak, lélekben biztosan. Az unokák, a két nagy egymás után, egy-egy hétre nálunk voltak, vitorlás illetve horgász-táborozni. Egy hétre kedves kutyavendéget is kaptunk, míg a gyerekek végre meglátták a tengert. De a teljes családdal is sokszor voltunk együtt, hol a Balatonnál, hol náluk. Végül a nyarat egy komáromi kiruccanással fejeztük be, mindannyian vízimádók/vízibolhák lévén három napig úsztunk és úsztunk és pancsoltunk. Szerencsénk volt az idővel is, napfényben, de már nem hőségben telt ez a "tanévelőkészítő".

"Nagyon örülni nem szabad vigyázz.." - mondja József Attila, s tudjuk, tapasztaltuk ezt ugye már rég! A napfényes kék égre - sosem ússza meg az ember - bekúsznak a sötét, baljós felhők. Volt ebben a múlt évben sok szomorúság is, aggódás, betegség. Januárban a fiunk kapta el a vírust (egyébként csoda hogy addig megúszta!), márciusban pedig a londoniak sorban. Viszonylag enyhe lefolyással gyógyultak.(Az első, a 2020-as őszön a többiek, a 3 unoka és az anyukájuk már átestek a covidon). S hogy a bajságokat folytassam, nyáron hirtelen fellépő, de szerencsésen gyógyuló kór betegítette a családfőt, az én nagy-nagy ijedségemre. Hála az égnek ő is hamar rendbe jött. Decemberben pedig a londoniak lettek újra betegek, a kicsi gyorsan, a szülők nehezen gyógyultak ki a járványszerűen fellépő tüszős mandulagyulladásból. Huhh, de sok volt az éjszakai ébrenlét, forgolódás.Közben "Mikulás"-ajándékként egy szemműtéten is átestem, de ez egy vicc a többi izgalomhoz, aggódáshoz képest. Kicsit megnehezítette ugyan a karácsonyi előkészületeket 😂, de szerencsére a sütőm szemmagasságban van, se hajolni, se emelgetni nem kellett, így minden "tradíció" elkészült. Az ünnepek már nyugalomban, csendben teltek, kicsit itthon, kicsit a gyerekeknél. December elején volt csak együtt a teljes nagy család, olyan elő-karácsony félén, idén - több okból is - így tudtuk megszervezni.

M., legidősebb unokánk karácsony után jött velünk, csodás hetünk volt együtt, sok nevetéssel, beszélgetéssel, nagy sétákkal, játszótérrel, játszóparkkal, mozizással. (négyen voltunk összesen, pedig remek filmet láttunk: A tölgy címűt). Az újesztendőt idén kivételesen nem kettesben vártuk, mert jöttek a gyerekek, társasoztunk éjfél utánig. (A legkisebb azért persze kidőlt korábban 😉.) Egyszóval év végére összerendeződtek a dolgok, jó hangulatban, egészségben, örömökkel gazdagodva kezdtük ezt az évet. Na, nem tartott sokáig... Épp csak elbúcsúztunk január másodikán, s délután, mire a gyerekek hazaértek tőlünk, már rázott a hideg és jött a láz, a köhögés, férjem alig maradt le pár órányira tőlem ugyanezekkel a tünetekkel. A tesztünk ugyan negatív. A nemtudommilyen vírusos betegség viszont makacs és hosszan tartó volt, épp csak kilábalóban vagyunk belőle. Mielőbb jó formába kell lendülni, hisz jön a tavasz, alig várom. És előtte még egy újabb szemműtét. De az, mint az előbb is írtam, egy kis semmiség. 😉

 Azt kihagytam, hogy nyáron majdnem leégett a szomszédban keletkezett tűz miatt a kert, a garázs. 8-10 méteres lángok csaptak fel pillanatokon belül a közös kerítésünk vonalában, a tiszafánk lobogó fáklyaként égett a magasban, isteni szerencse, hogy szélcsend volt és a fenyők nem gyulladtak meg mellette, hogy a tűz nem a lakóház felé terjedt, hogy a tűzoltóság egész közel van, s hogy a férjem azonnal hívta őket.(előbb vettük észre, mint a szomszéd, aki aztán pánikba esett, szerencsétlen lefagyott, mesélte utólag, hogy képtelen volt telefonálni) Volt egy kis katasztrófaturizmus az utcában, szombat délután lévén mindenki kitódult. 😂
Hogy a szilveszteri malacsült se pirult meg, mert egy pukkanással befejezte földi pályafutását a beépített sütő (kedves volt tőle, hogy a vaníliás kifliket, kranczlikat és társait még megcsinálta karácsonyra, nem?), és hogy ugyanekkor a fürdőben  szivárgott a víz, ki tudja honnan. (megoldódott mindkét probléma, szerelő és pénzkérdés csupán, igaz közben lázas betegek voltunk, de utólag inkább vicces, mint problémás.)
Azt is kihagytam, hogy az ősszel 4-5 napot az unokákkal töltöttünk, amíg a szüleik egy irdatlanul hosszú autóútra vállalkoztak segítő szándékból, át/keresztül Európán. Szerencsésen oda-vissza megtették az utat, így már könnyen mesélem, hogy egy hatalmas kőszikla gördült le a szívemről, mikor befordultak a házuk udvarába éjjel.
Volt még más izgalom, és esemény? Tulajdonképpen egyforma, szürke hétköznapokból áll az életünk, nagyrészt. Csak a tarka színfoltok kontrasztosítják. 🤣

Jó értelemben vett irigységgel olvasom mindig Rózsa és Aliz kulturális híreit, a beszámolóikat sok érdekes és értékes programról, eseményről, kiállításokról. Magam nem tudok hasonlókról mesélni. Lefoglalnak a napi feladatok, az egyszerű teendőim, ház, kert, főzés. De rengeteget olvasok. Újra. Tavalyi olvasmányélményeim közül most elsőre Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors c. könyve jut eszembe. Az olvasás még mindig, vagyis megint és újra segít, ha fáj a világ. Mert ezért is olyan vegyes a tavalyi év. Tele volt a saját kis életem örömmel és boldogsággal. De kívül...Amire asszociálok, ha pár szóba sűríteném  2022-őt:

"Könnyű emlékek, hová tüntetek?

Nehéz a szívem, majdnem zokogok."

Február 24-e réme, a háború, a menekülők, a napi hírek és a kilátástalanság, a tanácstalanság.
(tudom, itt nem szokásunk politizálni, de engem az április is nyomasztott hosszú ideig).
A gyűlölködés és az agresszív, türelmetlen, zaklatott emberek. Olyan szomorúvá tesz. A döbbent arcok a boltokban, ahogy jól szituáltnak tűnő, csinos hölgyek vissza-visszateszik a sajtot, a gyümölcsöt, látva az árát, ahogy idegenek összenéznek: ez lehetetlen, hogy ennyibe kerüljön egy tejföl. Olvastam a napokban egy cikket. Többdiplomás három gyermekes nő írta, okosan, jó stílusban. Reálisan látva és elemezve az élethelyzetet, amibe épp kerülnek lassacskán. A lecsúszást. Hogy nem nyomorognak ugyan, mint annyian, boldog családban élnek, van munkájuk, otthonuk, jó, jó erről-arról, kultúráról, színházjegyről, baráti találkozókról, utazásról lemondogattak már, de megvannak, jól vannak. Mégis, ijedten kell felismernie, már nem vesznek sajtot, vajat, és ruhát csak ha muszáj és csak a gyerekeknek, mindent át/meggondolnak, mire adnak ki pénzt,. 

Mit éreztem, ahogy olvastam.?!...Szégyent. (Pedig nem nekem kellene szégyellnem magam, mégis) És lelkiismeretfurdalást. Mielőtt nyugdíjba kerültem, évekig hátrányos helyzetűekkel foglalkoztunk. Halmozottan hátrányos helyzetűekkel. Édes istenem, manapság mi lehet velük. Összeszorul a szívem... 

Hogy jövök én ahhoz, hogy éves összefoglalót írok és örömködök. Mert körülöttem, bennem minden jól van, minden és mindenki rendben van. Hogy derűsen nézek előre, a tavaszi időszakra, tervezem a közelgő kerek születésnapokat, ha egészség lesz, a Londonba utazást, a balcsis rendezkedést, nyár-előkészítést.. 
Hogy a szebbnél szebb úti fotóim közül válogatok ide?! 
Napokig őrlődtem ezen. Tudom, a világ minden baját nem kell magunkra venni. Mégis, olyan nehéz....

Képekkel szoktam itt illusztrálni az elmúlt évet. Általában kevés szöveggel. Most túl személyesre, túl hosszúra nyúlt ez az összefoglaló. Jöjjenek a fotók, napfényesek, baljós felhők nélkül.

A Balatonnál télen nyáron, ősszel, tavasszal. Bármikor jó ott lenni.

        

Végezetül egy kis tavaszt idéző csokor: