Minden jöhet: életkor – saját, vagy a másoké, az életkorhoz való viszonyod régen és a korod előrehaladtával, illetve életkor mint olyan. De lehet egy történelmi kor, korszak, mellyel valamiféle rokonságot érzel – tehát mint mindig, a választék bőséges, tessék válogatni! 😀
5 megjegyzés:
Ági, látod, csak te tudod ezt a közös blogot "moderálni"! Ismét milyen érdekes téma!
Igaz, hogy engem pillanatnyilag kiskanállal kell összekaparni, de mihelyt feltámadok egy kicsit, örömmel elgondolkodok rajta (bár csak látszólag egyszerű!...)
Rózsa, sosem véletlen, hogy milyen témát találok ki. Általában olyat, amiről én is gondolkodom, és tudnék írnék róla - aztán előfordul, hogy végül mégsem írok, de addigra már ti, többiek jól kiírjátok magatokból a gondolataitokat, ezért máris megérte. Hát így születnek a témák. :))
Engem megrendített a témaválasztásod. Még nem éreztem magam öregnek, csak mostanában.
De hát a kor nem jelent öregséget🤗. A lelkünkben pedig mindig, akárhány évesen is lehetünk fiatalok🤭
Klári, engem a korom rendít meg, konkrétan a 70 óta egyfolytában.
Rhumel, eddig én is ezt vallottam, mostanában kezdek meginogni ezen hitemben.
Megjegyzés küldése