Nem akartam, de akkor elkezdem.
Mándy Iván tárcákat írt egyes dolgokról, amelyek körülvették
őt, vagy amelyekhez valamiféle érzelmi kötődése volt. Fekete István
vissza-visszatért Göllére, gyerekkorának falujába, hogy beszámoljon egykori
élményeiről. Vagy felment a padlásra, hogy benyomásait elmesélje. Én meg
valamikor végigvettem a 29-es autóbusz útvonalát, mert évekig naponta azzal a
járattal mentem munkába, s tértem haza. Később a Fehérvári úton villamosozva
leírtam a megállókhoz kötődő élményeimet. A helyi lap le is hozta annak idején.
Ezek adták az ötletet, hogy ha nem merül fel valamilyen aktuális napi téma,
amelynek a megírása kikívánkozik belőlem, sorra veszem azokat a helyeket,
utcákat, amelyekhez közöm volt, amelyek életem egy-egy szakaszát kísérték.
Úgy illenék, hogy a kelenföldi Albert utcával kezdjem a sort, mivel abban
laktunk életem első tíz évében. A ház, amelybe a 2. világháború után költöztek
szüleim és apám öccse, ebben az utcában leledzett. Egy nagyobbacska lakásba
költöztek tehát eleink, a két testvér a feleségükkel, gyerekükkel. Ide
születtem magam is. Az utca a Kondorosi útig húzódott a Keserű ér (a patak) irányában,
a másik irányban a Sárbogárdi útig, a vasúti töltésig. Utóbb Petzvál József
névre keresztelték, majd még később visszakapta eredeti nevét. Utcánk hol
poros, hol sáros, hol fagyos földes út volt, tele kátyúkkal. Zivatarok után
mezítláb mártóztunk meg az ideiglenes apró tavacskákban. Leggyakrabban egy
szemetes kocsi dagasztotta az út sarát, mert lovaskocsi szállította el a bűzlő
szemetet. Az utcán fű nőtt, a gyalogösvény és az „úttest” között. Megettük a
papsajtot, amikor termést hozott. De a kerítésekre futó vadsóskát is
csipegettük, ha olyan kedvünk kerekedett.
Dénes szomszédunk kapott egy rugdosós pléhautót, s azzal közlekedett az utcán.
Az idősebb Gyula egy alkalommal felkapta a vasautót, és belevágta egy
tekintélyes méretű pocsolya közepébe, mondván, hogy alvázmosás, innen kellett
kimenekítenie tulajdonosának.
Guszti és Sanyi kis kétkerekű biciklit tulajdonoltak, ritkán kölcsönadták
egy-egy körre. Itt tanultam meg biciklizni. Sokat játszottunk, fociztunk,
fogócskáztunk az utcán. Mások is fociztak. Mi meg bámultuk őket. Egy alkalommal
úgy szemen találtak, hogy a szemészeten kötöttem ki.
Gyakran lementünk a patakhoz, és a partjai között futkároztunk. A föl- leszaladgálás
érdekesebbé tette a fogócskát. Egy alkalommal a már említett Dénes, aki iskolába
járt, amikor én még nem, a patak fahídján állt, és arra invitált, hogy kísérjem
el az iskoláig, hogy ne kelljen egyedül mennie. Akkor valamiért engem
Kazittyónak hívott (máig nem tudom, hogy miért). Állt a hídon, és így szólt: „Kazittyó,
jössz vagy sem?” Én nem mutattam erre hajlandóságot. Ő mérgében általvetette szíjon
lógó iskolatáskáját a vállán, hogy egyedül induljon, de az nem állt meg, hanem …
a patakban kötött ki. Eláztak a könyvei, füzetei. A továbbiakban nem
foglalkozott velem.
Más alkalommal Danesz békát pecázott, s falhoz csapkodta
őket, majd vitte be, hogy rántsák ki neki a békacombot. (Folyt. köv. a
végtelenségig)
7 megjegyzés:
Papsajt -igazi finom csemege volt! Talán 15-20 évvel ezelőtt megláttam és gyorsan szedtem, ettem...Hát...Annyira már nem is volt finom:) Hiányzott hozzá a gyerekkor.
:)
PS. A poszt nincs lezárva, inkább csak félbehagyva. Most lezárom, noha százoldalakat lehetne írni róla. Mi elköltöztünk, később minden lakos is, mert a kertes házakat ledózerolták, a pataknak ezt a szakaszát betongyűrűkbe kényszerítették, föld alá rejtették. Ahol az utcánk húzódott, ott ma panelházak sorakoznak, lakótelep épült a helyén.
A fakerítések, a konyhakertek, a gyümölcsfák, a házak lakói pusztán emlékeinkben élnek, bár zömük már elhunyt.
Kedves Mick, jó, hogy leírtad. Én már csak új korában jártam arra, de jól el lehet képzelni, milyen volt a külvárosi miliő a te gyermekkorodban. (Elindult az emlékpatak nálam is. Köszönet!)
Örülök soraidnak. Arra gondoltam, hogy azokról az utcákról írok blogomban, amelyekbe életem során költöztünk.
További utcák, ahol laktam még, saját weblapomon.
Akkor te is vándormadár lettél, Mick.
Nagyon ismerős korai gyerekkoromból az utcabeli gyerkek együtt játszása... Soha nem unatkoztunk, pedig TV se volt!
Megjegyzés küldése