Víz alatti kertek

 Hosszasan utazunk, megy velünk a busz, fojtogató kánikula odakint, bent vacogtató hideg. Miért gondolják a bennszülöttek, hogy az érkező  lenge öltözetű fehér bőrű a kinti 42 fok után a benti 18 fokot szereti. Lassan megértik, hogy legyen az csak 27 fok, azon azért jól elműködünk mi havas jeges időjárást megélt európaiak is.

Aztán megékezünk. A busz ajtó kinyitása után orrba vág a perzselő hőség és a félreérthetetlen trópusi szag; a kicsit csatornaszagú, kicsit erjedt, szúrós, állati kipárolgással telített levegő. A gyilkos erejű napsugarak visszaverődnek a forró, kietlen homokról. Ameddig szem ellát semmi más, csak homok, laposan,  felette remegő levegő, mintha tó lenne, de csak káprázat, sivatagi délibáb...közelben néhány kókadozó pálma az út szélén.  Sehol egy árva fűszál, egy bokor egy levélnyi zöld. 

Mindannyian a buszból előkerült  nagy, jellegzetes táskáinkat magunk után húzva iszkolunk be a szálloda halljába, a csupa márvány, csupa hűvösségbe, ahol a tálcákon a jeges karkadé - a hibiszkusz virágból készített, jégbe hűtött édes tea -vár bennünket  a virágillatú szállodában.

Először vagyok Afrikában, először látom a sivatagot - ahol nincs semmi, csak forróság meg homok. Ez azonban csak a szálloda vonaláig tart. A szálloda túloldalán buja trópusi kert, olyan tömött zöld pázsit, mint a legjobb minőségű perzsaszőnyeg,  sohasem látott virágok, délceg pálmafák,  márvány medencékben csobogó szökőkutak, színes napernyők, bronzbarnára sült nyaralók. 

Mi mégsem a kertben heverészni jöttünk. Alig várjuk, hogy a kertet elhagyva ismét a sivár  homokos részhez érjünk, ahol kezdődik a tenger. A Vörös tenger.  Ami nem vörös- hanem kék.  Még ugyancsak kék! Szemkápráztatóan, hívogatóan,  csodás hűsölést ígérően kék. Mi azonban éppen felöltözünk, felvesszük a neoprén ruhánkat, hátunkra vesszük a sűrített levegős palackunkat, zsebeinkbe ólomkockákat teszünk, hónunk alá vesszük az uszonyainkat és ezzel a fejenként kb húsz többletkiló súllyal elindulunk a vízhez. Ott felöltjük a maszkunkat, ellenőrizzük, hogy a palackból megfelelően jön-e a levegő, felcsatoljuk az uszonyokat  ellenőrízzük a magunk és társunk felszerelésének megfelelőségét, felfújjuk a palackból a mellényüket,  kézjellel leokézzuk az előkészületet arcunkra szorítjuk  a maszkot és a légzőautomatát és a móló végén  egy óráslépéssel az alattunk kéklő mélységbe  lépünk. A víz összecsap a fejünk a felett, de a mellény a felszínre visz. Még egyszer végigtapogatjuk, hogy minden cuccunk megvan-e,  nem ereszt-e a palack, a mellény, jön-e a megfelelően a levegő, jól áll-e a maszkunk, összenézünk a társunkkal és kézjellel indulunk merülni. Most már szép lassan, méterről métere süllyedünk az aljzat felé. Most már ráérünk nézelődni is. Óh, és van is mit látni! A nap szépen besüt a víz alá, táncol a napsugár a vízben és lila, sárga, piros, kék, tarka, csíkos, pöttyös halak tucatjai néznek bennünket, hogy miért csapunk akkora zajt a kilégzett buborékjainkkal? Lejjebb aztán feltárul a korall-kert. Színpompás, ágas-bogas, kerek, legyező alakú nyíló virág-szerű, karfiol formájú,  oszlopnyira nőtt, vagy csak kis bokornyi koralltelepek, ezernyi körömhegynyi csodás kék halacska felhőjében, a másik helyen ugyanekkora de sárga, a harmadik bokornál zöld halacskák felhője veszi körül Ott egy arasznyi, sárga-fehér csíkos kis bohóchal család lakik a saját tengeri rózsájában, ott egy kék színű titán íjhal őrzi a területet, ahová az ikráit lerakta- őt jó, ha tisztes távolságból elkerülöd, mert félelem nélkül megtámad és elűz a környékről is. Nem mintha a kis bohóchal félne tőled, olyan kitartóan és kérlelhetetlenül ront neked, hogyha nagyobb lenne, akkor bizony nagyon félelmetes lenne. De így,  tisztes távolból szemlélve  a családja lakhelyét, csak játszunk vele egy kicsit.  Majd jön egy óriási, egy méteres napóleon hal, aki kerek szemeit forgatva lesi minden mozdulatodat, és konstatálja, hogy kölcsönösen tiszteletben tartjuk egymást. Ott meg egy lavór nagyságú teknős falatozik a korallkertben, majd unottan elevez melletted, míg mi csak nézzük, hogy milyen fennségesen mozog a víz alatt.

A korallok  ezek az apró helyhez kötött kicsiny virágállatok, amiknek közel hétezer faját jegyezték fel mészvázzal kapcsolódnak össze és telepeket hoznak léte, amik évente körülbelül egy centit növekszenek -olyan hatalmassá tudnak lenni, mint az ausztráliai Nagy Korallzátony, ami még az űrből is látszik.

Ezek  a hétezer fajhoz tartozó különböző kis élőlények a víz alatt virágoskerteket alkotnak. Úgy is hívnak egy-egy ilyen színpompás merülőhelyet, hogy Corall-garden.

Szóval a sivatagból az élet leköltözött a víz alá, ahol a természet a maga buja színpompájával kárpótol a fenti kietlen forró homoktengerért.