Kreativitás - alkotóképesség

 Irgum-burgum! - olvasom Micktől és Ágitól. Köszönöm a biztatást, meghozta az íráskedvemet, még akkor is, ha tudom, hogy Mick után mindig nehéz újat írnom egy adott témáról. 

Ez a téma viszont évtizedek óta hallatlanul fogva tartja a lelkem. Valószínű, hogy egészen kicsi gyermekkorom óta. Már arra sem emlékszem, hanyadikos lehettem, amikor rajz órán egy szőlőlevelet kellett lefestenünk. Akkoriban még a szót sem ismertük - kreativitás. Alkotni viszont kötelező volt. Az én rajzlapom közepe végül kilyukadt a sok felesleges színezéstől-vizezéstől, és kaptam is egy hármast a rajzlapom aljára. Festeni azóta sem tudok, rajzolni sem. Megmaradt viszont bennem a csodálat, ahogy az osztálytársaim ugyanarról a szőlőlevélről, ahányan voltak, annyiféle változatban tudtak szebbnél szebb leveleket festeni. 

Ismerőseimben, barátaimban a kötődésen túl ma is elsőként a kreatív oldalukat keresem és figyelem. Nem gondolom, hogy ez normális megközelítés lenne, de engem mindig elvarázsol, ha azt látom, hogy valakiben nagyobb az alkotás iránti vágy - bármely területen - mint az átlag emberben.

Ha jól meggondoljuk, valamennyien, ébredésünktől kezdve elkezdünk alkotni. Kezdjük a reggeli készítéssel. Aki családban él - esetleg már csak a párjával -, már a feltálalt reggelivel alkothat aznapra egy "kis csodát". Ebédnél, kávézásnál az apró terítési trükkök is besorolhatóak az "alkotóképesség"be.

A szép és hasznos foglalkozások, szakmák, később megmaradhatnak hobbi szinten. Igen, ahogy Mick írta, sokakat másolásra késztetnek a kreatív oldalak. A mai világban viszont nagyon sok jó példát látunk, hogy milyen sokan alkotnak egyedi táskákat, lábbeliket, ruhákat, bútorokat, kiegészítő tárgyakat. Olyan megoldásokat hoznak százával, amitől időnként leesik az állunk. Nyilvánvaló, hogy valamennyiük látott valahol egy-egy olyan apró ötletet, amit továbbfejlesztve elkészíthette a csak rá jellemző újabb kreációját.

Unokáim óvodáiban nagyon szerettem belesni a csoport szobákba. Mindig elvarázsolt az a színes világ, ahogy az óvónők a nyári tisztasági festés után újra megalkották a gyerekek számára a legideálisabb funkciós tereket, ahol a már alkotni képes 3-6 éves gyerekek is nagy kedvvel ültek le rajzolni, festeni, ragasztani, hogy az adott évszakban fellelhető termésekből alkossanak. Az alsó tagozatba már úgy érkeznek az óvodás gyermekek, hogy még az ügyetlenebb kezű gyermekek is ügyesen használják az ollót, ragasztót, stb.

Saját kreativitásom talán egyetlen területen nyilvánult meg, amikor kötőgépet, majd varrógépet kaptam. Ott igyekeztem minden pamutból és ruhaanyagból a saját elképzeléseimet megvalósítani. Többnyire elégedett voltam az elkészített ruhadarabjaimmal, még akkor is, ha azt egy szakember erősen meg tudta volna kritizálni. De mi ez ahhoz képest, amit az Iparművészeti Egyetemen láthatnék egy-egy diploma munka kapcsán. Igen, mindnyájan tudjuk, hogy olyan alkotózsenik, mint Michelangelo és Leonardo, nem minden évszázadban születnek. Ettől eltekintve valóban úgy kellene minden szülőnek a saját gyermekében felfedezni, hogy miben tehetséges, miben tud a legtöbbet kihozni magából, hogy azzal egy esetleges szakmai út felé is terelni tudja gyermekét.

Ahogy Borka írta a kommentjében, millió ága-boga van a témának, és még hosszan lehetne hozni a példákat. Nekem az a véleményem, hogy a kreativitás, mint a tehetség is - valahol - isteni adomány lehet. Aki kap belőle nagyon boldog lehet. A többieknek meg marad a "másolás". 

De!!! Tehetségesen másolni sem utolsó dolog.