Mit nem adnék…

- Valamikor a kilencvenes években az Amerikát járt jezsuita szóhasználatában sűrűn szerepelt az internet szó: Majd megnézem az interneten, majd felteszem az internetre és így tovább. Az öregebbje megmorogta ezért: „Mit akar ez az internettel? Azt hiszi, a technika minden? Hogy bálványozza ezt a ’mindentudó’ eszközt! A tudásnak a fejünkben kell lennie, és amennyiben nincs, a könyvtárban utánanézhetünk a szükséges adatoknak, információknak.”
- Egy fiatalember hazajött Kanadából, és azon mérgelődött, hogy nálunk milyen hiányosak az internetre tett infók. Nem találta meg a budapesti templomok miserendjét a neten. Én nem győztem csodálkozni. Miért lenne minden hasznos és haszontalan információ a neten?   
- Egy alkalommal barátom telefonon kért segítséget. Nem tudom, hogy miért tőlem, de ha már így adódott, megpróbáltam segíteni neki. Az iránt érdeklődött, hogy kitől van az a mese, aminek egyik epizódjában a két fiatal… Mondom neki, hogy legyen egy kis türelemmel. Amíg beszélgettünk, a lényeget bepötyögtem a keresőbe, és rátaláltam a megfejtésre: Lázár Ervin, Szegény Dzsoni és Árnika a keresett mese. -Ez az! – hálálkodott az illető. – Nem tudnád átküldeni nekem faxon? – folytatta.
- De megpróbálom.
Kikerestem a mesét, kinyomtattam, s elfaxoltam barátomnak. Kérdése és a kért szöveg nála nyomtatásban való megjelenése között nem telt el tíz perc se. Azért ez a teljesítmény még nekem is tetszett.- Kollégám anyja évtizedekkel korábban meghalt. Fia felidézte a mama kedvenc magyarnótáját. Dúdolta, majd a fejét vakarta, s így szólt: - Mit nem adnék annak, ha valaki kitalálná a nóta folytatását. Hiszen anyám több versszakkal énekelte mindig. Mire a végére ért a mondókájának, a Google-keresőbe pötyögtetett kezdősor alapján ráakadtam a folytatásra. Idős kollégám, aki nem szerette az internetet, igen meglepődött, amikor énekeltem neki a folytatást. Olyannyira meghatódott, hogy elfelejtette korábbi sóhajtását. Ő máig tisztelettel tekint az internet információs tudására, én meg máig sem tudom, hogy mit nem adna nekem felfedezésemért.
- Szerkesztőségi munkámban és korrektori munkámban egyaránt segített az adatvadászatban az internet. Míg idősebb, az elektronikus eszköztől idegenkedő kollégáim kiértek a könyvtárba egy kérdéses adatért, én a gépben megtaláltam a szöveget, adatot, mikor mit. Sok hasznát vettem szövegek beemelésekor is a netnek. A kijelölt szövegtesteket ugye pillanatok alatt be lehet másolni a készülő fogalmazásokba.
- Van abban is igazság, hogy az internet egy hatalmas szemétlerakó hely, ahová sok ócskaságot is kiraknak, de a kitett dolgok egy része hallatlanul értékes, csak rá kell találnunk. Mint minden hasonlat, ez is sántít, de igaza mégsem vonható kétségbe. Inkább úgy kell rátekinteni, mint egy régiségkereskedésre. Az a kérdés, hogy amit ott látok, arra szükségem van-e, vagy se.     
- Az én igazi szenvedélyem a Youtube. Igazából feleslegessé tette az otthon tárolt CD-ket. Bármiféle komoly és kevésbé komoly zenét előhúzhatom a bűvész kalapból, mégpedig több változatban. Mivel pedig a zene birodalma az én kedvenc tartózkodási helyem, sokszor élek vele. Zenei koncertekre „megyek” székemen ülve, és egy virtuális slágermúzeumban dőzsölök kedvenceimet hallgatva.
- A legtöbbet azonban az adathalászó cégek kaszálják a neten. Gyorsan, naprakészen kapják az adatokat. Igaz ez a kereskedelmi statisztikákra, de igaz ez elhárításra is, amely szervek besúgóhálózatát kiváltotta az internet, leginkább a FB. Sajnos a rosszban sántikálók ugyanúgy élvezik a net-adta előnyöket, mint a jóra törekvők.
Használatakor nagyon észnél kell lenni. Teszem azt, a szépséges gyermekportrék felrakása könnyen pedofilok zsákmányává lehet. Az iskolások egymás kikészítéséről nem is beszélve, mely szintén sűrűn előfordul a virtuális térben.
A netre ugyanaz vonatkozik, mint az egyéb felfedezésekre. Az új eszközök se nem jók, se nem rosszak. Jóságuk azon múlik, hogy használóik jóra fordítják-e az eszközt, vagy éppen ellenkezőleg.