Bárki írhat erről az évről, beszámolóink bizonyos tekintetben hasonlóak lesznek. Mindenkit egyformán sújtott a vírusjárvány, egyformán be voltunk zárva a lakásainkba (már akinek volt, mert a sajtó máig nem szól egy szót sem a hajléktalanokról.) Erről jut eszembe, hogy a gyülekezési tilalom miatt meleg ebédért sorban állókat se fényképeztek a médiában, pedig biztosan kaptak valahol valamit, ha nem is sokan és sokat. Mintha megszűnt volna az élet.
Bekötött szájjal ünnepeltük,. hogy az unokánk férjhez ment! Több mint egy éve nem tömegközlekedtünk, mindenhová autóval, időpontra, rövid időre távoztunk hazulról. Naponta olvastuk a figyelmeztetést, hogy az idősek ne menjenek sehová, kérjenek segítséget, akár egy zacskó köménymag hiányzik a kamra polcáról, akár a mosógép romlott el. A szerelő eddig is szívességet tett, ha vállalt egy munkát, hát még most! Rá kellett jönnünk, hogy az eddigi többé-kevésbé jól szervezett életünk nem folytatható. Könyvtár, hangverseny, étterem, kiállítások, vadaskert, kirándulás, utazás bel- és külföldre a tiltott gyönyörök kertjéről szól.
Szerencsére év elején elkezdődött az onkológiai kezelésem havonta több vizsgálattal fűszerezve, ezeket megkaptam. Tekintettel a rákos megbetegedésre, minden egészségügyi intézményben szinte azonnal fogadtak. Akik nem tudtak felmutatni ilyen invazív rombolást a szervezetükben mint én, egyszerű vesegörccsel, kis epekővel, begyulladt bölcsességfoggal, reumás fájdalmaikkal több hónappal későbbi időpontra kaphattak beutalót, már, ha felvették a telefont az illetékes rendelőben. Mindez közismert. Vannak persze jó példák is. A "felhő", ha működik, megspórol egy orvosi receptre várakozást, letölthető ugyanonnan a laborlelet, nem kell újra megjelenni a bekötött szájú betegek között.
Kétezer húszban elvesztettük mindannyian a korábbi életünket, s hogy mi következik, arról fogalmam sincs.
3 megjegyzés:
Sokan osztjuk bejegyzésed utolsó mondatát, Klári. Én magam pislákoló reménynek tekintem a vakcinát, alig várom, hogy rám kerüljön a sor.
Vegyes érzelmekkel telve, elég nehezen lehet ezekben az időkben objektívnek lenni, amikor látja az ember, hogy az intézkedések fejetlenek (beszélek a romániai viszonyokról), viszont az emberekben sikerült a pánikot csúcsra vinni.
Szégyen azokra nézve, akik visszaéltek a helyzettel, orvosok hatalmas hányada gerinctelenül az "intézkedések" mögé barikádolták magukat, míg mások tönkre mentek, ők bőven a pénzüknél maradtak. Merem ezt nyíltan állítani, mert feleségem gyógyszerészként a be nem fogadott betegek front vonalán próbált ott segíteni, ahol csak tudott. Míg a házi orvosok csak a távfogadással voltak elfoglalva (már amikor elérhetőek voltak), a betegek a gyógyszerészek gyakorlati érzékére voltak ráfanyalodva.
Kórházakról ne is beszéljünk. Egy egy kórház szekcióját átalakították kovid osztályra, ahol fogadtak pár beteget, és a többi részét teljesen lezárták. Nincs semmi értelme. Azon részlegekben senki nem dolgozik semmit!
Cinkos, cinikus hallgatás zajlik mindenhol, a jó román szokás szerint: csak rosszabb ne legyen. Ez szerintem rosszabb mint a vírus. Ilyenkor derül ki, hogy az egészségügy igazából hol rohad.
Türtőztetve magam, majd átgondolom ezt az évet, és megírom a bejegyzést...
Attila, biztos voltak jobb élményeink is mindannyiunknak. Akit közvetlenül érint az egészségügyi bizonytalanság, legyen bár elkötelezett gyógyszerész, érzékenyebben reagál a történtekre. Írd csak meg az egész évedet, távlati rátekintéssel gazdagabb lesz a beszámolód.
Megjegyzés küldése