2020. október 31., szombat

szólt a rádió...

 a rádióról szinte csak szép emlékeim vannak...

mit emlékek? manapság is, a a Bartókot szinte állandóan hallgatom, (különösen, hogy a tévém használhatatlan állapotban van jó ideje...)

de a régi rádió az más volt, különösen amikor egyeduralkodó volt, mikor még nem is volt vetélytársa a tévé

emlékszem, először egy kis néprádiónk volt...

majd világvevő, a zöld világitó  gombjával, csodálatos volt keresgélni rajta a hullámhosszak közt

de azért mindig visszatértem a Kossutra vagy a Petőfire...

anyukám is nagyon szerette, emlegette egy párszor, hogy a szülei mennyire örültek volna neki, ha lett volna akkor is, de akkor még nem volt.,, (én igy lettem később a szines tévével.még inkább a számitógéppel)

voltak kedvenc műsoraim, direkt gyerekeknek gyártottak, pl a Csin bumm cirkuszt , Bukfenc mindent tud...Szamóca bőgésével...

imádtam a hangjátékokat, szinházi közvetitéseket

és emlékszem pl Jehudi Menuhin hegedűjétékát rádióra tapasztott füllel hallgattam egy ismerősünknél (ahol épp nagy zajgás volt, 56 október végén...)

aztán még tanitásomba is bevontam, (emlegette is egy később ujságiró tanitványom, (kétes dicséretként, de mindenképp egy jó nivóra utalva) hogy én rádiókritikát irattam velük, 15 évesen, hét ezt nem, de be voltak osztva,mikor ki számol be óra elején,  elötte napi érdekes rádióadásról, 

mert én is (Klári!) a rádióújságot tollal szántottam át..

s mikor tanitani kezdtem, figyeltem  mely adása hozható kapcsolatba a tananyaggal....

boldog idők....

szinvonalasak is voltak a műsorok, másrészt kép hiján , a tartalom nagyobb szerepet kaphatott benne....

de még a rádióókabaré is nivós volt...

****

emlékszem még: voltam kislányommal a rádióban, a Bródy Sándor utcában , a hires Pagodában is , felvételt csináltak vele...az Oroszlánköröm dija alkalmából, majd a márványteremben szzerepelt valami Martzon Frigyes által rendezett kabaréműsorban  (legifjabbként) (ott voltam mint néző)

ja, és nehogy elfeledjem, hiszen ezért is van rádióm, Bartókra beállitva, kulturális ujságiróként , hetente az Irodalmi Újság szerksztője illetve riportere volt! (hiteles mikrofonengedéllyel!) Nagyon szerettem hallgatni nivós interjúit, annyira alázatosan és jól alákérdezett mindenkinek, az irók-költőknek. hogy szinte a láthatatlan rádióban is láttam ahogy előrehajol hozzájuk....

***

kifelejtetttem még valamit... technikai részt, részben..

volt nekem, lett, 64-ben egy kis zsebrádióm

rokonaimtól kaptam , mikor náluk nyaraltam, Svájcban meg Franciaorszgban, itt és ott

először azt hittem csak ottlétemre kapom, de hazahozhattam

nagy öröm volt,igaz, itthon más állomésokat foghattam, nem olyan jó zenékkel...

de volt egy kivétel Luxemberg, ott remek zenék mentek ... éjjelente, a paplan alatt hallgattam :)

2020. október 28., szerda

Rádióújság

 

Réges régen a magyar adók heti műsoráról a műsorújságban lehetett tájékozódni. Anyukám minden új számot átböngészett, a meghallgatni való műsorok időpontját bekarikázta, és ugyan így kezelte - amikor már volt tévénk -, az RTV-újságot is. Nálunk soha nem szólt se a rádió, se a tévé "csak úgy". .A híradóhoz, egy-egy filmhez, a legtöbb ismeretterjesztő műsorhoz bekapcsoltuk akkor, amikor annak eljött az ideje. Engem ma is zavar, ha olyan lakásban kell lennem hosszabb ideig, ahol rendes hallgatóság nélkül szól az élőbeszéd, a szimfonikus zene vagy akár a könnyűzene bármelyik válfaja. Anno telefonon hívtuk fel a pontos időt, az esti mesét és reggelre telefonos ébresztést kértünk. Ha a beállítható rádióébresztő szólalt volna meg, biztos dührohamot kapok. Az édesapám szerette a hullámosra zavart luxemburgi franciát bekapcsolni hajnalok hajnalán. Sokszor sírva keltem föl, hogy miért nem hagynak még picit aludni.  Fejfájással indultam az iskolába, a tömött villamoson tovább kísértett a fülemben a rádió utálatos hangja.


Ötvenhat után kivívtam, hogy az egykori cselédszobát saját szobámként használhassam, ettől kezdve a házi zajok megszűrve jutottak el hozzám. Az ötvenes évek rádióműsorairól (már amelyiket meghallgattam) nagyon jó emlékeket őrzök. A heti rádiókabaréhoz nagynénimmel együtt készültünk. Sokszor sütött kekszet vagy stanglit, titokban kis boros vagy rumos tea is jutott mellé. A nénim vidáman föl-fölnevetett a beszólásokon, a gúnyoros, politikailag még éppen elfogadható viccelődésen, a polgári magatartás megbocsátó bírálatán, elvégre mi is a polgárosult néphez tartoztunk.  Itt tanultam meg észrevétlenül, hogyan egyeztessem  a köröskörül látható valóságot a rádióhírek szólamaival. (Mai viszonyom a médiához úgyszólván változatlan. Ugyanekkor a sorok között is megtanultam olvasni, ami a világon semmit sem jelent, akkori enyhe szórakoztató jellegét mára inkább bosszúság váltotta fel.)

Legjobb, ha a kabarén kívül olyan rádióélményeket idézek fel, amelyek talán másokban is nyomot hagytak, feltéve, ha még élnek, akik hallhatták.

Van egy érdekes rádiós műfaj: a hangjáték. Egy időben szinte minden estére, éjszakára jutott egy-egy kimondottan színvonalas darab, köszönettel a jól képzett, nagy tehetségű színész-gárdának, és nemcsak szinkronhangjukkal kényeztették el a közönséget. Ma éppen Kiss Manyiról emlékezett meg valaki egy internetes fórumon, ő hozta elő belőlem  az egész emlékfolyamot és az elsüllyedt világot.

1963 első hónapjaiban egy késő estén egyedül tekergettem a rádió gombját. Semmihez se volt kedvem, de hirtelen megfogott egy női hang. Talán Békés Itala vagy nála idősebb valaki nyöszörgött, azt mondta, egyedül van, a telefonja rosszul kapcsolt, két ismeretlen férfi beszélgetését hallgatta ki akaratlanul. Bűntényre készülnek, valahová be akarnak törni. Az ötvenhatodik utcát jelölték meg találkahelyül, ez pedig nagyon közel van az ő lakásához. Talán csak nem hozzá készülnek? Még meg is gyilkolhatják! A félelem, a rettegés, a magány a színésznő hangján úgy jutott el hozzám, mintha én is az ötvenhatodik utca sarkán laknék New Yorkban. 

A  hangjáték vagy inkább monológ többi részére nem emlékszem, csak a rettegésre. Jó lenne rátalálni, ki írta a hangjátékot, hátha elolvasható a korabeli rádióújság ajánlásai között, hátha hallotta valamelyikőtök.

2020. október 27., kedd

Itt Cseke László a teenager partyval München postfach...

 Újra jelentkezem.
Mégpedig azért, mert a youtube-on kerestem rádió hívójeleket. Szerettem volna, ha ráakadok a Kossuth régi hívójelére, a Petőfiére, a Bartók saját zenéjéből alakított szignáljára, de az orosz, a belgrádi és egyéb európai szignálok is érdekeltek volna, sőt az Amerika hangja szignálja. 
Nos ezeket nem találtam, de Cseke László Teenager partyjának a kóstolójára  igen. Hátha érdekel titeket is.
Íme:

https://www.youtube.com/watch?v=RoaqGkuJjO4 
És üdv Mindnyájatoknak:
Mick 

2020. október 26., hétfő

Beethoven

Az első, ami eszembe jut a rádióról, az  Beethoven. A mesés zöld varázsszem, ami olyan különösen fénylett. Az egyik billentyűje kicsit repedt és törött volt, de évtizedeken keresztül szépen szólt és én imádtam a fényeit.Nos igen, a rádiónk egy Beethoven volt. 

 


Még  nagyon kicsi voltam, talán úgy 4-5 éves, de már attól az időtől kezdve remek játékunk volt a rádióhallgatással. Apa a keresőt tekergetve más és más adókat fogott be, nekem pedig ki kellett találnom, milyen nyelven beszélnek. Hamar és könnyen felismertem a németet, az angolt, a franciát, a spanyol és az olasz kicsit nehezebben ment, de a sok olasz vers dallama, amiket Apa szavalt nekem, segített. A szláv nyelveket nem igazán tudtuk beazonosítani, csak tippeltünk. (eléggé szégyenlem is, hogy egyetlen nyelvet se tanultam meg tisztességesen....)
Ha olyan zenét sikerült találni, ami a szüleim kedvére való volt, Apa vezényelt a szoba közepén én pedig ámulva figyeltem, milyen lelkesen dirigál. :) Persze Beethoven volt a kedvencem. A IX. Meg a Sors. 

Ebből a kora kisgyermekkori időből a focimeccs/rádió emlékem is nagyon éles. Talán még drága anyai nagyapám is élt, és a család férfitagjai együtt hallgatták a meccset...Ma ez már szinte hihetetlen, mi volt élvezetes kép nélkül.:) Később a "vadásztölténygyári" kapcsolatok révén lett televíziónk, egy Munkácsy, de ha azon nézték a meccset, lehalkították és a rádióból Szepesi közvetítését hallgatták. (Vitrayról  mindenképp a műkorcsolya tévés közvetítéseire asszociálok)

62 karácsonya bánatot és könnyeket hozott, meghalt Nagyapa. Pár hónap alatt elvitte az alattomos kór. Anya egy akkor még ritkaságszámba menő táskarádiót vitt be neki még a nyáron a kórházba. Ez a rádiócska sok sok évet megért, behorpadt az eleje, kifakult, igencsak öregecske volt, de szólt bőszen és kicsit ugyan recsegőn, de vihettük magunkkal mindenhová. Konyhába, kertbe, főleg a nagy málnaszedésekre emlékszem, amikor kissámlin ültünk a málnásban, sokszor órákon át, és a rengeteg érett málnából szörpöt csináltak, Anya és Nagyanyám. 



Aztán jöttek az algériai évek. Majd én hazakerültem nagymamikámhoz. A konyhában a kis zöld rádióból a Szabó család szólt, igyekezett nem elmulasztani.Esténként az Amerika hangját hallgatta, a Szabad Európát nem kedvelte annyira, azt mondta túl reakciós. Ebből még nem sokat értettem. A mese, - emlékeztek?:  "Jó estét Gyerekek, remélem ágyban vagytok már"- ami érdekelt.

Algériából, a második hazajövetelemkor hoztam egy táskarádiót, vagy 20 évig remekül működött, de persze a márkájára nem emlékszem. Talán Philips volt. Jóval méretesebb, mint az öreg kis zöld, és még kihúzható antennája is volt.

A kamaszévekben a már emlegetett Luxi, meg a Komjáthy féle "Csak fiataloknak" nekem nem volt állandó rádiózós műsor. De persze azért szerettem és hallgattam is néha. A vízállásjelentést viszont imádtam...Hogy miért, arról már fogalmam sincs :)))) A hajóvonták találkozása tilos, ez volt a kedvencem. És persze tudtam sorban, mit mi fog követni a felsorolásnál. Mára teljes feledésbe merült ez a teljesen felesleges "tudásom".

Mikor saját otthonunk lett, talán ez a rádió volt velünk egy ideig. A rádióval való játék nálunk a "Ki nyer ma?" lett. Fél egykor kezdődött, azt hiszem. Kb. két óvodáskorú  aranyhajúnkat akkor ebédeltettem. Játék és muzsika 10 percben. Amikor ezután felhangzott, hogy "Aki kérdez:..." -mi mindhárman tippeltünk, hogy aznap vajon ki fog kérdezni. Czigány György, Meixner Mihály, vagy más...Jó kis játék volt, no meg a zenehallgatást is élveztük.

Ahogy teltek az évek, a rádió kiszorult velem a konyhába. Főként a hétvégi főzés-sütés körítéseként. A 168 óra és a Gondolat-jel nélkül nem telhetett el a szombat délután és a vasárnap délelőtt. Szinte gyászként éltem meg, amikor alávaló és galád módon elbántak Mester Ákosékkal....

Ma már nem hallgatok rádiót. Zene mindig szól, ha a konyhában teszek-veszek. De a saját spotify-os válogatásom, minimális reklámmal, viszont nélkülözve minden hírt, szólamot és politikai együgyűséget. :)


Majd' elfelejtettem:

https://www.youtube.com/watch?v=nPCtRkw6IOQ

https://www.youtube.com/watch?v=o-0ygW-B_gI

2020. október 22., csütörtök

Rádiós élményeimből

Túl tág a téma könyvtárnyi irodalommal. Maradok a poszt adta terjedelemnél, csak néhány benyomásomat fogalmazom meg dióhéjban.
50-es évek. Telefunken világvevő rádiónk volt. A közép-, rövid-, 
hosszúhullámot fogta.  A rövidhullámú adások fédingesek, el-elhalványuló adások voltak akkor is, ha nem „zavarták” az adást mesterségesen. A SZER-t, Amerika hangját rendszeresen hallgatta apám. Máig emlékszem hívójelekre, hangulatos zenékre, amelyek egy-egy műsort felvezettek.
Nagyanyám albérlője egy góbé, minden egyes híradást meghallgatott a Kossuth adón. S amikor elhangzott: „Híradásunk véget ért”, vagy „déli krónikánk véget ért”, nem mulasztotta el megjegyezni: Az életetek ért volna véget. Anyánk sokat hallgatta a Kossuth adásait. Igen sok operettet közvetítettek (Rákosi kedvenc műfaja volt), elég sok esztrád zenének nevezett katyvaszt. Nem szerettem. Hetente jelentkezett a politikai kabaré is. A jó ebédhez szól a nóta évtizedekig ment.Gyerekkoromban vasárnap délelőtt szólt a csinn-bumm cirkusz és a Miska bácsi levelesládája gyerekeknek. Moha bácsi meséi is ez idő tájt hangzottak el. Szerettem az Édes anyanyelvünk adását (Lőrincze László), Buga doktor okfejtését.
60-as évek. A nagy újdonság a nyugati slágerek divatja, a rock, a beat, a rhythm n blues megjelenése volt. Cseke László Tinédzser partija és luxemburgi rádió adásai. Szerettem a rádiójátékokat, a hangversenyközvetítéseket, sokan a Szabó család c. rádiósregényt. (vagy az később indult?)  Szerettem Pernye ndrás dzsessztörténeti sorozatát.
Illés és Omega Echo együttesek megteremtik a magyar szövegű beatzenét. Generáció nő fel rajtuk. A csöves rádiók mellett a tranzisztorosok is megjelennek.
A magnó konkurrenciát támaszt a rádiózásnak, a televíziós adások elindulása úgyszintén.
70-es évek. A tévé térnyerése eluralja a szabadidő felhasználását. S egyre inkább tért hódít a háttérrádiózás. Talán erre az időre esik, hogy a Szokolokat kezdik felváltani a hordozható sztereórádiók, s ezek nagy népszerűségnek örvendenek. Ugyanígy a magnós rádiók egy majd két kazettával.
A technikai fejlődés megállíthatatlan. Az igazi áttörést a rendszerváltozás hozza. A tévé és rádiótársaságok, azegyes hullámhosszok gazdára találnak, Divatba jönnek a kereskedelmi csatornák.
Szórt a piac. A Bartók komolyzenei adásai mellett megjelenik a Klasszik rádió is, s Antal Imre konferálása mellett hatalmas konkurenciát támaszt. 
A megvásárolt csatornák többször gazdát cserélnek. 
Nem részletezem a rádiózás háttérbeszorulásának a lépéseit. Inkább csak megjegyzem, hogy a tévéhez képest jobban szeretem a rádióműsorokat. Persze nem mindet és nem hallgatom állandóan, de nem egy rádióállomás színvonalas értékes műsorokat sugároz. S nem fárasztja a szemet, nem kell merev nyakkal a képernyőre fókuszálni, szabadabban hagy, miközben kellemes melódiákkal kecsegtet vagy értékes gondolatokkal gazdagít.
Álmatlan éjszakákon átsegíti a hűséges hallgatókat. 

A rádiózásomról

        A használt kütyük vásárlása az életemben visszanyúlik a gyermekkoromba, amikor apámnak sosem volt pénze zsírúj rádiót venni például, vagy lemezjátszót. Igaz, hogy nemigen lehetett jó rádiókat venni üzletekben. Mindig is nagy álmunk egy VEF rádió volt, akkoriban Kolozsváron ez egy etalon volt, hogy a VEF rádió mindent fog, azaz a Kossuth rádió mellett a Petőfi is bejön, és a Szabad Európa rádiója, nem annyi sistergéssel, mint egyéb rádiók. De sosem lett VEF rádiónk. Csak elképesztő drágán lehetett hozzájutni, de azt nemigen merték csempészni, mert a rádiózás eme hullámhosszai tiltottak voltak.

A nevükre nem emlékszem, de mindenféle rádió járt nálunk, legtöbbnek valami baja volt, csak ez ment rajta, vagy csak az ment rajta. Az első időkben inkább ilyen lámpás rádiók jártak nálunk, én szerettem a varázsszemüket, némely a hangerő hatására békés zölden villogott, főleg ha éjszaka ment halkan, sokszor úgy aludtam el, hogy néztem a varázsszemét, amely aztán álomba varázsolt. Éjszakára aztán csak sercegett a rádió halkan, vagy sípolgatott, mintha tengerhullámok hozták volna a hangot a messze távolból, és ez nekem tetszett. Mert ugye, szegények voltunk, és akkoriban nem létezett gyermekszoba, mindnyájan egy szobában aludtunk. Így a rádió egy családi közkincs volt, egy oltárféle, és ha elromlott, vagy valamiért nem volt áram és csendben kellett aludni éjszaka, megéreztük, és rosszul aludtunk.

Napközben folyton a Kossuth rádió szólt nálunk, amíg Kolozsvár szívében laktunk, a régi történelmi, tégla házak alagsoraiban. Ott jól befogtuk a Kossuth rádiót. De mihelyt kiköltöztünk a Monostor negyedbe, amikor anyukám a vállalat révén társadalmi lakáshoz jutottunk, egy beton tömbház földszintjén, ott nem tudtunk befogni semmilyen számunkra fontos rádiót, a Kossuthot, illetve a Szabad Európát. Ekkor találta ki apám, hogy a keleti ablakunk külsejére, mely az utcáról nem látszott, egy drótból font rácsfélét húzott ki és azt használtuk antennának. Ezt nagyon firkásan kellett kitalálni, hogy ne jöjjön rá senki, hogy az milyen célt szolgál. Azt mondtuk, hogy ruhaszárító. Az élelmes szem észrevette, hogy a drót szigetelve van szépen kihúzva, hogy betonhoz ne érjen, a cél az volt, hogy bár szerpentin jellegű, de a drót minél hosszabb legyen, de szerencsére annyira azért senki nem értett hozzá. Az emberek, főleg a románok nem törődtek külföldi rádió adók hallgatásával, a Szabad Európa rádiót is kevesen vállalták be. Ez a szárítónak álcázott rádió antenna elég jól bevált.

A monostori lakásunkban már lett gyerekszobánk, öcsémmel osztóztunk egy szobán, és mivel nem szerette, hogy éjjel zúgjon a rádió, lemondtam róla. A szüleim szobájából így is kiszűrődött az éjszakai rádiózaj.

Aztán elkezdtem én is mindenféle táskarádiót összevásárolni, főleg szemét árakon, azokat próbáltam javítgatni, pofozgatni, de ezek a modern rádiók már nemigen fogták a Kossuthot vagy a Szabad Európa rádiót. Így ráfanyalodtam a helyi rádiókra, az egyes, illetve kettes bukaresti rádió állomásra és ritkán a kolozsvári adóra. Akkoriban a napi talán egy órás magyar műsorsugárzás sem volt különb a román adásoktól, így az számomra nem volt tét, hogy hallgassam. Ugyanazt a propagandát mondták el magyarul is, amire aztán a forradalom után azt mondták, hogy kitartottak az elnyomás alatt, és láss csudát, az akkori “kitartók” ma is kitartanak a helyi magyar rádiós kultúrában. És én ezért sem hallgatni, sem tisztelni nem tudom őket. Nyálasak. Infantilisen nyálasak.

Miközben apám tényleges kitartását ülte a szamosújvári börtönben, tizenhat évesen egy raktárban dolgoztam, majd 17 évesen anyukám révén felvettek a “Clujana” cipőgyár víztisztító részlegére, amit azért említek, mert ott volt Kocsis bácsinak egy kis villanyszerelő műhelye, és mivel koránkelő volt, ő már ötkor ott volt, csak ült a sötétben és hallgatta a Kossuth rádiót. Azon a ponton nagyon jól bejött. Így én is már korán, ötkor ott voltam, és ketten hallgattuk a sötétben a Kossuth rádiót. Mindegy mi szólt, nekünk jó volt. Arról álmodoztunk, hogy nálunk is Magyarország van, és azok a hírek minket is érintenek. Kocsis bácsi egy kiábrándult és félretett kommunista volt. Amikor én megismertem, már csendes rendszerkritikus volt. Sokszor csodálkoztam, hogy apám annyit sem mondott, mint ő, mégis apám veszélyes volt a rendszerre nézve. Igen, mert ő nem volt sosem kommunista, hanem első perctől nemcsak ellenezte, hanem már fiatalon ellenaktivált. Egy életre meg volt pecsételve a sorsa.

A Szabad Európa rádiót mi románul hallgattuk, mert az szólt Romániához, akkoriban ez az anyaországgal való bratyizás csak elfojtott álom volt, mert számunkra tiltott volt ismeretségeket ápolni Magyarországgal, főleg nekünk, soha nem kaphattunk útlevelet Magyarországra sem. Leveleinket is felbontották, ügyelnünk kellett, miket írogatunk.

A 89-es forradalom féleség után minden megváltozott. A Szabad Európa rádió megszűnt, a Kossuth rádió is elkezdett nyugatiasodni, lassan kilépett életünkből. Jött aztán az, amit ma a gazdaságkor csúcsán tapasztalunk: a hallgathatatlan rádió.

Idén volt egy szánalmas kísérletem, létrehoztam a saját netes rádiómat, “Barakk rádió”-nak neveztem, ezzel fel akartam eleveníteni a régi rádiózás hangulatát, naivságomban azt hittem találok még olyan lelkes munkatársakat, akikkel ezt létrehozhatom. Hiába a művész hajlamú ismerőseimmel, egyik sem látta érdemesnek vele foglalkozni, pedig reméltem. Rájöttem, nem adják hangjukat, nem akarnak beszállni egy lúzer projektbe. Egyre azt mondták, millió rádió van, hiába erősködtem, hogy pediglen ilyen nincs, rájöttem, hogy senki semmit nem akar csinálni, ha nincs rá valamilyen támogatási keret. Egy hónapot szántam rá életemből, elindítottam, töltögettem a tartalmakat, kerestem a régi jó magyar zenéket, amiket már senki nem sugároz, és lestem az új születendő együtteseket, szerintem elég jól ledemóztam amit szerettem volna létrehozni. Reméltem, hogy házi stúdióm megleli hivatását.

Nem feltétlenül a kiadások bátortalanítottak el a Barakk rádió folytatására, hanem a teljes érdektelenség pontosan az olyan személyek részéről, akikről szólt az egész. A rádió működtetéséhez bérelendő szerver, illetve egy alapszerződés az Artisjus jogvédővel nem lett volna egy kibírhatatlan összeg. De úgy cakk-pakk elment a kedvem, úgy tűnt, egy olyan dologért eszem magam, amire tulajdonképpen nincs szükség. Természetesen, ha ezután felmerül egy kulturális, nonprofit, reklámmentes rádió létrehozásának igénye, én szívesen részt vállalok benne, egyetlen kitételem lenne, hogy se politikai, se felekezeti háttere ne legyen. Kizárólag a művelt kultúra és zene érdekében tenném.

Én a mai napig hallgatok netrádiót, főleg a reklámmentes adókat, rengeteg régi zenét felvettem már a nemzetközi repertoárból. Sajnos magyar rádiót nemigen van mit hallgatnom, egyrészt a szöveges tartalom egyértelműen vagy pártpropagandás, vagy idióta kereskedelmi.

Hiába a sok lehetőség, mert mind egy lére megy.

Bocsánat, hogy utolsóként elsőnek jelentkezem, de ha ti is írtok, így válok utolsóvá.

Hát így a rádiózásomról.





2020. október 19., hétfő

 

Kedves játszótársak, ha egy mód van rá, ne hagyjuk elhalni ezt a blogot, ha már eddig megért tíz évet! Hátha jót tenne kicsit kiszakadni a jelenből és visszagondolni a múltra, például a régi-régi rádióhallgatásokra, a rádióból szerzett maradandó élményekre, mindenre, amit annak idején nekünk a rádió jelentett. Próbáljuk meg!