Felhő-mesék

A titokról 

 

A kép 2017 augusztusában készült, azt nem merem mondani, hogy hajnalban, mert a fél 5 már nem igazán az, de mindenképpen korán reggel. A Gerecse egyik völgyében, Péliföldszentkereszten táboroztunk egy busznyi gyerekkel és a hozzájuk szükséges mennyiségű felnőttel.  Előző este táborzáró tábortűz volt, ami sose tud korán befejeződni. Aztán még lecsitítani, alvásra bírni a gyerekeket, nekünk is még ejtőzni kicsit, úgyhogy jóval éjfél után kerültünk az ágyba. Nem is tudom, miért pattant ki a szemem olyan korán. Ahogy kinéztem az ablakon az erdő sötétje felé, hívott a csönd és a világosság, hogy kimenjek a teraszra. Onnan meg futottam is vissza rögtön a fényképezőgépért.

 Kosztolányi Hajnali részegség-e ugrott be hirtelen: Az égben bál van, minden este bál van! És, ahogy a mennynek csillogó tündérei minden éjjel hazamennek a bál után, az ég bárányai reggelente pedig elindulnak, hogy tegyék a dolgukat.

De fönn, barátom, ott fönn a derűs ég,
valami tiszta, fényes nagyszerűség,
reszketve és szilárdul, mint a hűség.
Az égbolt,
egészen úgy, mint hajdanába rég volt,
mint az anyám paplanja, az a kék folt,
mint a vízfesték, mely irkámra szétfolyt, 
....
Szájtátva álltam
s a boldogságtól föl-fölkiabáltam,
az égbe bál van, minden este bál van
és most világolt föl értelme ennek
a régi, nagy titoknak, hogy a mennynek
tündérei hajnalba hazamennek
fényes körútjain a végtelennek.  

A titok másik felének a pillanatát sikerült meglesnem. 


A kis felhő 

 Szófogadó kis felhő volt egyébként, szépen járt apja-anyja nyomában, tanulgatta a mesterséget. A kék eget különösen is szerette, úgy érezte, az egész égbolt az övé. De most valahogy elbámészkodott. Talán a játszóteret nézte, ahogy hintáznak a gyerekek, és arra gondolt, hogy őt is hogyan szokta hintáztatni a szél... Azért egyszer szívesen kipróbálná azt a másikat is. Vagy a mellette levő kispiacot figyelte? Büszkén nézte a zöldségeket, gyümölcsöket, virágokat, hogy igen, ezeket mind mi öntözzük, milyen fontosak is vagyunk! Aztán egyszer csak azt vette észre, hogy egyedül van! Nem félt, hiszen ő otthon van az égben, és messzire is látott, de kicsit furcsa volt. Merre tovább innen? Még el se gondolhatta, és apja-anyja már vissza is értek, és újra ott voltak mellette, közrefogták és együtt suhantak tovább. Már egy másik város, már egy másik ország... Jó lenne néha kicsit megállni, csak nézni ezt a gyönyörű világot - sejlett föl benne a gondolat.  De ő nagyon szeretett felhőnek lenni! Majd, ha nagy leszek, talán a széllel is birkózhatok, és megállok ott, ahol szeretnék.


 Amikor más színe van

  

Ehhez nincs mese, nem is kell, nem is lehet, maga a kép mesél. Fázós reggelről, utazásról,  mégis kisütő Napról, az életről...

Volt egy időszak, amikor azt játszottam, hogy haikukat írtam. Volt egy felhős is:

Égbolt-mező

Felhő-nyáj szalad,

szél űzi, hajtja őket,

süvítve csahol.