Elsőim egyvelege

Nem is tartok időrendet közöttük, csak úgy csapongok, ahogy eszembe jutottak, amikor összegondoltam.

Az első nylonharisnyát nyolcadikos koromban vehettem föl, amikor narrátor voltam a március 15-i ünnepségen. Mégse illett már, hogy egy ilyen fontos szerepet betöltő nagylány térdzokniban vagy a ráncosodó pamutharisnyanadrágban csúfoskodjon az egész iskola előtt. Jöjjön hát, az igazi, felnőtt harisnya az egész műsor alatt a "jaj, csak le ne csússzon!" izgalmával!

Az első mackómat Fábiánnak hívták. (Az ajándékozó után kapta ezt a furcsa nevet.) Barátságos, szép, nagy maci volt, és ha a hátáról a hasára fordítottam még brummogni is tudott. Nagyi varrt neki zöldkockás kötényruhát is. A ruha még most is megvan, de a mackónak nem tudom, mi lett a sorsa. Biztosan odaadtuk valakinek. Ha akkor tudtam volna, hogy ennyire benne marad a szívemben, dehogyis válok meg tőle olyan könnyen!

És akkor egy dupla egyes szám: életem első egyesét ötödikes koromban kaptam biológiából, mégpedig az ernyős virágzatúakból. Nem tanultam meg a sárgarépát. Hogy elfelejtettem-e vagy időm nem volt rá, azt már nem tudom, de mindegy is, az tény, hogy teljesen jogos volt. Azt hittem, a világ dől össze. Zokogva mentem haza.
A világ azóta is áll, sőt, otthon se okozott különösebb megrázkódtatást. Kettő-három követte még pályafutásom alatt, de azok már nem rendítettek meg ennyire. Akkor már normális iskolás voltam :)

Még egy dupla első ugrott be: első hittanórámon 42 elsős ült a teremben, soha nem felejtem el azt a pillanatot, amikor eléjük álltam! Az érzést sem lehet leírni, nem is kell megfogalmazni, csak újra és újra megtalálni azóta is. Harminc éve lesz ennek idén szeptemberben, és csak a létszám és a korosztály változik időről-időre.

Az első repülőutam (most, hogy csodálkoznának a mai fiatalok, akik már gyerekként járják a világot) 21 éves koromban volt, amikor is az Interflug IL-18-asával, macskaköves felhőkön, mentünk Berlinbe, szakszervezeti csereüdülésre. Még egy elsőség kapcsolódik ehhez az úthoz: akkor láthattam először a tengert! Ez egy máig tartó szerelem maradt.

Az első étel, amit önállóan el tudtam készíteni, az a tojáspörkölt volt. Elég korán lehetett, mert emlékszem, még anyu tanított meg rá.

És egy kihagyhatatlan első: az első iskolatáskám. Kicsi volt, fekete, mintha keménypapírból készült volna, lakkborítása volt (vagy olyasmi) és piros szegélye. Semmilyen zsebe, osztása nem volt belül, könnyű volt és, természetesen, hátitáska. Egy ugyanilyen, bőrszíjon nyakba akasztható, kis tízórais táska is tartozott hozzá. Csak elsőben hordtam, aztán már komolyabb táskám lett. Azt hittem, van róla fényképem, de ha van is, nem találtam meg. A táska most is megvan még, lent, a pincében, csak most nem akarom előásni. Viszont itt, fönt a lakásban bújik meg az első tolltartóm, íme! Elég volt még ekkora a postairónhoz, a kihegyezett ceruzához, aztán majd később "a" töltőtollhoz.

 Ha folytatásos mesét írnánk, biztosan még sok első eszembe jutna, de most - első nekifutásra :) legyen csak ennyi.