Közös blogunkban adott témához írtuk meg a
visszaemlékezéseinket. Érdekes, sokszor vidám összehasonlításokra adott
alkalmat ez a forma, de volt bennünk együttérzés az eredendően távoli
életélmények befogadására is. Nem mindenki volt teljesen nyitott a
természeténél fogva, esetleg a nézeteit nem akarta egyeztetni a nyilvánosság
előtt. Azért mondom ilyen általánosságokba burkolva, mert végigvettem, kik
voltak velünk kezdetben, és kik váltak meg tőlünk. Biztosan mindegyiknek volt
oka a távolmaradásra.
Magam viszonylag könnyedén vettem részt a blogos megnyilatkozásokban,
minthogy a téma adott volt, és mint jótanuló a házi feladatát, mindig megírtam,
kiemelve az oda vonatkozó emlékeimből a
mások számára kellemetlen vagy sértő mozzanatokat. (Ez se mindig sikerült, de a
papír türelmes.)
Az utóbbi években sűrűsödtek a problémáim. Mélyülnek a szakadékok, nem tudom és nem akarom
kimondani a kimondhatatlant.
6 megjegyzés:
Klári, ha a jelen nem is mosolyog legtöbbünk számára, a múlt talán megmarad olykor vígasztaló kincsestárnak...
Na jó. Eddig a Hogy is volt? kérdésre felelgettünk, már akit megérintett a felhívás. Ezúttal, tán nem először a hogy is van? kérdésre kell(ene) valamiféle választ adnunk.
Tarkaságunk kétségtelen, de hát a Varietas delectat talán ránk is áll.
Ide esszék kellenének a tartalmak kifejtéséhez, és nem biztos egy-egy poszt terjedelme megfelelő keretet ad hozzá.
hm...
Rózsa, engem pontosan a múlt nem vigasztal, sőt!
Mick, jól ráéreztél, esszé kellene most, de nem az én műfajom.
Aliz, én is tanácstalan vagyok.
Megjegyzés küldése