2018. július 16., hétfő

Királyi Pál utca 13/B




Ennek a háznak az udvarán látható Pest középkori falának egy részlete, valamint ebben a házban laktunk a 80-as években, az ablakomból éppen erre a városfalra láttam. Akkoriban még nem létezett a Bemutatóhely, nem is volt kibontva a régi fal a  ház bejárata mellett, mindössze kicsi részlete bukkant elő az ecetfák, a  bókoló hosszúszárú gyomok és más belvárosi vadnövények közül.
A Wikipédián részletesen olvasható a városfal és felfedezésének, megóvásának története.
 Magam inkább az utcához, a házhoz kötődő emlékekről számolok be. Amikor elkezdtük a lakáscsere megszervezését Lágymányosról bárhová, csak nagyobb legyen, mint a kétszobás, új építésű lakás, még a második gyerekünket váruk, őt akartuk tágasabb helyen fogadni. A kicsi úgy döntött, hogy nem érdemes erre a világra megszületnie, mi viszont már megszerveztük a költözést a cserepartnerrel, tehát jöttünk a Belvárosba a régi cselédszobás-hallos polgári lakásba.
Az első emeleti udvari szoba lett az enyém, életemben először kaptam saját íróasztalt, a kézikönyveknek többszintes állópolc jutott az íróasztal mellé, a kislányomnak saját szobája lett tanulóasztallal és gyerek-rekamiéval, nálam volt a zongorája, fatőkés, de jól szólt. A hallba ebédlőbútort vettünk (pont az idén adtuk el, jól szolgált évtizedekig, költözött velünk, ahová mentünk). Az utcait rendeztük be nappalinak, könyszekrények, fotelek, dohányzóasztal, férjem íróasztala, meg még két heverő egészítette ki a berendezést.
Szerettem itt lakni. Közel volt a Nemzeti Múzeum, a Kálvin tér az áruházakkal, a Tolbuchin körúti Nagycsarnok, pár megállóra esett a Zeneakadémia, minden évben vettünk zongorabérletet. A házzal szemben volt a gyerekkönyvtár, vele szemben a Szabó Ervin fiókja, a tér másik oldalán kicsit beljebb a Szabó Ervin könyvtár központi épülete, benne a Budapest gyűjteménnyel, eszméletlen sokat dolgoztam ott helyben, főleg olvastam, hogy új kiadásra találjak régi könyveket vagy érdekes ismeretterjesztő témákra bukkanjak és dolgoztassam fel újra. Mi volt még a közelben? Például a Központi Antikvárium, a vezetője óriási adatbázist gyűjtött össze jeles emberekről, viselt dolgaikról, kultúrtörténeti bázisára lehetett alapozni, ebben az időben még nem volt divat a digitalizálás. A Múzeum utcában, tőlünk egy sarokra működött a Kossuth-klub, a mindenkori mesterek fellépőhelye.
http://www.blvf.hu/keptar/category/16-kiralyi
https://hu.wikipedia.org/wiki/Pest_v%C3%A1rosfalai_%C3%A9s_v%C3%A1ros%C3%A1rk
A pesti városfal nemcsak a mi utcánkban, a környező helyeken is megmaradt. Az 1700-as években bontották le a rondellákat, legtovább a Kálvin téri Kecskeméti kapuhoz közeli épületmaradvány állt fönn, akkor tűntették el, amikor a Korona Szálló épült a Kecskeméti utca tér felőli oldalára. A középkori városfal több irányba nyílt, őrzi nevében például a Váci utca. A Bástya és a Magyar utca, meg a Múzeum körút egyes házainak udvarán ugyancsak láthatóak még a középkori építkezés emlékei. A fenti két link részletesen szól a témáról, érdemes odakattintani.
A ház régi lakói kulturált, kedves idősek voltak. Néhány fiatalabb házaspár költözött a fölsőbb emeletekre, mi nem barátkoztunk össze senkivel. Nem is lett volna rá időnk. A munkakörünk, hiába dolgoztunk kötetlen munkaidőben, arra volt jó, hogy még többet foglalkozzunk szerzőkkel, kéziratokkal, könyvkiadói aprómunkával, egyebekkel. Szerettem a nagy "kötetlenségben" a munkaebédeket. Szerkesztőtársaimmal körbeültük a hallban a nagy ebédlőasztalt, átvettük, ki hol tart a kötelező penzumokkal, milyen új könyvek jelentek meg más kiadóknál, meg még nem is tudom, így visszatekintve, mi volt az a nagyszerű többlet, ami kivételes tartalmat adott az életünknek ebben a belvárosi lakásban.

7 megjegyzés:

mick írta...

Nagy élet lehetett Nálatok a hallban. A metróépítést is ott éltétek meg? A Kálvin téren nagy felfordulás volt. Egyszer ott ragadtam munkakezdés előtt öt perccel. Befutottam onnan a Kecskeméti, Károlyi M., Petőfi u.-n át a Régiposta utcai munkahelyemre. Nem késtem el, de az első fél órában használhatatlan voltam.

klaribodo írta...

Mick, akkor már megvolt a metró. Jó nagy távot tettél meg a Régiposta utcáig. Mintha a 15-ös busz járt volna a környéken arrafelé, a Dimitrov téren volt a megállója. Na, de mára nem fontos, csak az, hogy jól legyünk.

Kelemen Éva írta...

A bejegyzésed utolsó bekezdése hatott rám leginkább. Milyen jó lenne egy időgépen visszafelé utazva "bekukkantani" egy ilyen "munkaebédre".

Szívesen olvasnék egyszer arról, hogy egy szerkesztő hogy éli meg a saját munkakörét. Mennyi benne a kötelesség, és mennyi a "szerelem"?

(Én imádtam a nyomdai fényszedést, hogy a 8 órás munkaidőmben "csak" betűk között élhettem.)

klaribodo írta...

Kedves Éva, én vagy szerelemből csinálok bármit, vagy sehogy. A többiek szintén vonzódtak valamilyen szinten a munka egészéhez, esetleg egy-egy részét élvezték legjobban. A. Éva volt a legsokoldalúbb, másik Éva a pontosság erényét gyakorolta minden ismeretterjesztő könyvében, harmadik társunk az írói módszereket leste, mit hogyan old meg például egy fordító. Versfordítást szerkeszteni különben a legérdekesebb munka, mert abból csak tanulni lehet stílust, empátiát, műveltséget és szerénységet.

klaribodo írta...

Még egyet: a fényszedés szép tiszta munka volt a nyomdában. Én még vinklibe raktam ki a sorokat, egy idős nyomdász látta, mennyire érdeklődöm, csupa szakmaszeretetből megmutatta, hol kezdőött a nyomdászság. Kerestem a sorkizárót, a szekrényben a betűtípusok és méretek elhelyezését is tudtam követni, csak szórakozásból, mert az iskolai taposómalom után egy igazi szakma mérhető eredménnyel nagyon tetszett.

Kelemen Éva írta...

Köszönöm szépen a válaszodat.

Névtelen írta...

Én ebbe a házba születtem 1964-ben és a kiállítótér már akkor is megvolt, csak senki nem látogatta a galambokon kívül, aminek vastag ürülékréteg és büdös volt az eredménye. Én a Babetta motoromat ott tároltam a 70-es évek végétől, így volt kulcsom és naponta bejártam egészen 83-ig, amikor elköltöztünk.