2015. július 10., péntek

Maros vize - Élet vize


meleg van, de már a töltésen legurulva megérezni a folyó friss illatát...
ez nem változik! évtizedek óta ugyanaz. Jut eszembe, hogy van egy pár hónapos fotóm is, ami a strandon készült, 1943 augusztusában még (következő nyáron deportáltak, jó hogy előtte még megfordulhattam a Maroson)...aztán is de hányszor... és ahogy tekerem a biciklit, jut eszembe, amikor még nem volt meg ez az erdei műút, a töltés tetején baktattunk végig nagynénémmel a tűző napon (rajta mindig volt széleskarimájú szalmakalap - amit én nagyon ósdinak tartottam, de rajtam is lehetett azért valami fehér vászon-) ... volt úgy hogy az unokabátyám felrakott a biciklivázára, és közben ugratott (ma is azt teszi), de legtöbbször anyuval mentünk ki, biciklivel ő mindig csomagolt uzsonnát is előbb, pl főtt kukoricát konyharuhába tekerve!),amit alig győztem kivárni, meg rendbe is tette a lakást előbb...de én csak kajabáltam anyuuuu, mikor megyünk már le a strandra?...nem volt olyan nyári nap, amikor jó idő volt, hogy ne mentünk volna ki, (anyukámék Maroslátogató dinasztia voltak, remekül úsztak, anyu bajnok is, én is hamar megtanultam, s át is úszogattam hamarosan a Marost - ), gimista koromban a barátnőkkel mentünk ki..., egyetemistaként, ha itthon voltam, könyvek társaságában, kezdő tanárként, még a szeptemberi tanitási órák után is, kihasználni az utolsó jó napokat is -akkor volt a legszebb, legnyugodtabb, legsimogatóbb a Maros... menekvésként is , még beszippantani elraktározni a Maros illatát (ugyanazt , amit most is érzek) és a látványát... aztán jópár év szünet, kihagyás, elhanyagolt part, fürdési tilalom... Most már lehet újra szabályosan is fürödni!, és újjáéledt a part, öltözők, zuhanyozók büfé pavilon, stég, nomeg a kalandpark és drótkötélpálya csábitják az embereket... engem nem ezek vonzanak, "

csak" maga a folyó, a Maros... meg talán az emlékek... tán önmagam,- a régi itt is heverésző énjeimmel is -, ami talán legbelül ugyanúgy nem változott, mint a folyó, az örökös változásai(nk) ellenére sem...
itthon vagyok. partjai(nk) mellett...

tudom, valahol itt van az a pár hónapos is, az a tornászkodó kisiskolás, a barátkozó kamaszlány, a rajongó bakfis, a csinosnak tartott gimnazista, az olvasó-komoly,elmélyült egyetemista, a kissé  kiábrándult de azért jó dolgokért lelkesedő és lelkesitő tanár.... és szünet, és most itt , ez a 70-es öregasszony, elnehezülten, tétován botorkálva, a vizes homokban, pancsoló kisbabákat is nézegetve, hasonlítgatva saját unokájához, -ezek picit nagyobbak már,- ideképzelve őt is... majd... a partra, ahogy egyszer ő (a nagyanyja ) is itt ült...70 éve... már...
mert az élet folyik, mint a Maros
és örök...
"és örökké lesz nyár..."




és volt is...a fotón anyukám lánykorában a Marosban, barátaival (Ő jobbról első)  


12 megjegyzés:

klaribodo írta...

A simogató Maros...érzem én is, milyen jó, pedig azon a strandon sose jártam.

Kriszta írta...

Aliz, ezt olyan jó volt olvasni!

mick írta...

A verset Te írtad a Marosról, s ha nem, írtál róla verset?

aliz írta...

többet is, de miért kérded? :) "verset" is meg mást is... Örök szerelem:)
mire (melyikre) gondolsz?

mick írta...

Mert versrészlettel zárod a strandos beszámolódat. Arra gondoltam, hogy egyik kedves témád ez a folyó.

aliz írta...

jaj, de hát az nem vers! mért lenne az? témámnak persze kedves. úgy látszik nálam egybemosódnak a műfajok, A vers se igazán vers, s a próza se igazán az ezek szerint.
egy versem: Örök Marosom - idelinkelem majd, jó?) vagy irjam a bejegyzés alá inkább?

(egyébként most is a Marosról jöttem, fotókkal)

aliz írta...

ja, vagy csak erre a kis idézetre gondoltál: "örökké lesz nyár". a folytatása (..."és szerelem", és Szécsi Pál hangján hallom...:)

mick írta...

Nem ismertem a dalt.

aliz írta...

pedig szép, és valóban "költői"...

https://www.youtube.com/watch?v=X12hLDx1dcw

mick írta...

Köszönöm, most már ismerem.

aliz írta...

Öreg, örök Marosom

én láttalak már
első nyaramon
ott ültem gyékényen
a partodon
aztán következő nyáron
valahol távol
egy lágerben
a halál partjaira
elűzötten
idegenben
De visszajöttem
mert itt születtem
partodon, Marosom
anyám hazahozott
mert ő is itt
s mi hűek vagyunk
a hűtlenekhez is
Aztán itt halt meg
nem sokkal
a deportálásunk után
betegen hazaérve
a nagyanyám
ő is kijárt hozzád
törzsvendég
szalmakalappal fején
míg tehette
de a deportálás után
csak fekvésre futotta ereje
aztán már arra se
egyszer vitték csak le
a kertbe, hova valaha
húsz orgonabokrot ültetett.
Most itt ülök
újra partodon
én is
hűen hozzád hűtlenem
vized apadatlanul folyó
s én lassan kiszáradó
de maradtam, ki voltam
belül ifjú s bohó
hozzád szóló:
Te csak folyj csendesen
(mint abban a dalban
mit még anyámtól tanultam...
„...borulj a vállamra kedvesem”...
s susogjanak parti fáid
mik közt számháborúztam
egykor – kis úttörőkatona
a tábora most újraépült
gyönyörű...
de semmi se a régi
csak a folyó és a fák
bár azok is
új levelekkel
s új vizekkel
mert az élet
megy tovább
Partodon állok
ugyan mire várok
s mióta már
Az öröklétre tán
pedig már abban vagyok
abban vagyunk valamennyien...
múlunk s maradunk
akárcsak te kedvesem
örök Marosom
te vén folyó
s mégis sose elfolyó
új vizcseppei sodrásában
a változás változatlanságában
megmaradó
a régi, de újhajtású fák
susogásában
titkokat eláruló
S nem is várok
már semmit
csak vagyok
most
és mindörökre
mint minden élő
a Mindenséggel
eljegyezve
elválaszthatatlanul
Ide is fekszem melléd
öreg folyóm
a szabad ég alatt
már sose leszek
egyedül egymagam
…...............

aliz írta...

(és egyszer elhozom
ide az unokám
ő a Duna partján
született
akár az apám
(hasonlit is rá
ahogy én is)

így folytatódunk hát
mi is tovább
ahogy folynak
a folyók

jól ki van ez találva

igen, a folyók,
a természet
tudja, mi a dolga
csak az ember
olykor
belerondit,
beleszemetel
folyóba
s emberéletekbe is
(mikor elveszi
idő előtt
s erőszakkal
istent játszva
nem a természet
rendje szerint

s harcol, verseng
eloroz
nem elég neki
mit a természet kioszt)

fekszem itt a Maros partján
kemény a pad
homokja jobb lenne megint,
legfeljebb egy gyékény rajta
mint amin akkor ültem
negyvenhárom nyarán
(elején születtem)
mikor már megvoltak
elvesztésünkre irt
kemény törvényeik
(a Maros erről
mit se tehetett)
s nyomán következő
nyaramon el is
hurcoltak oda
hol nem volt folyópart...
sőt semmi part csak örvény
(de anyám jól tudott úszni
s engem is kihúzni)

most akkora az unokám
mint akkor én...
legyen boldog
békés élete

akármilyen folyó
mentén!