Ó, nyájas olvasó!
Így szólított meg Karinthy Frigyes kábé tizenhárom éves
koromban. Az Est Hármaskönyve című örökbecsű antológiában találtam rá néhány
gúnyoros, de igen tartalmas „krokijára”, amelyekből kiderült, hogy aki ír,
abból él, hogy az olvasó megfizeti, amit olvas, tehát nagy felelősség nehezedik
mindkettőjükre. Az író írjon színvonalasan, az olvasónak pedig legyen annyi
esze és ízlése, hogy megfelelően tudja értékelni azt, amiért pénzt adott.
Olvasói státuszomban e két követelménynek tettem eleget, egyre nagyobb
igyekezettel és komolysággal. Oly annyira, hogy később a könyvbizniszben
dolgoztam vagy harminc évig mint hivatásos olvasó. Nem nagyszerű? Kivételes
helyzetbe jutottam. Bár a feladat nem volt egyszerű. A hatvanas évektől az
ezredfordulóig mindenféle irodalmi divatokhoz és társadalmi elvárásokhoz
kellett igazodni ebben a szakmában. Szerencsére túléltem, éppen a Karinthytól
tanult szemlélet segítségével.
Mint lektor, a hetvenes-nyolcvanas években messzire
eltartottam magamtól a munkahelyi olvasmányokat, jó esetben mesteremberek
munkáit. Saját szórakozásra, okulásra és tájékozódásra vagy klasszikusokat vagy
jó nevű kortársakat olvastam. Például
Esterházy minden sorát a mai napig különös szellemi élvezettel fogadom, legyen
az esszé, vagy mesélős részletekkel, netán dokumentumokkal bővített szöveg.
Igen, szöveg. Most soroljam, kik írnak mondatokat, amelyekből szöveg kanyarodik
a végére? Mert nem minden szöveg, ami annak látszik. De csitt.
Bevallom, verseket, versesköteteket, úgy, mintha a szerző
önéletrajza lenne, csak nyugdíjas korom óta olvasok. Legnagyobb élvezettel
Kálnoky László Homálynoki Szaniszlóját, és legteljesebb azonosulással Rakovszky
Zsuzsa verseskönyveit olvasom. Úgy látszik, mostanában csendesült el a világ
körülöttem annyira, hogy belső rezdülésekre is figyelni tudok. Az övékére meg
az enyémekre egyszerre.
Egy időben, jó negyven éve, saját szórakozásul csak
útleírásokat olvastam, illetve a Gondolat Kiadó mindenféle
ismeretterjesztő kötetét. Részint az új, még nem ismert vonzott, de erősen
közrejátszott, hogy legalább olvasás közben ne ott legyek, ahol vagyok.
Az olvasmány kiválasztásában az újdonság mindig szempont volt, és kissé a közvélemény is
befolyásolt. Például Murakamit a népszerűsége miatt kezdtem olvasni, de akkor
mindet ám, ami megjelent. Más népszerű magyar és nem magyar írókat viszont
csalódottan vagy dühösen tettem le, nem mondom meg kiket, nem akarok mások
tiszta lelkébe taposni.
Olvasói szokásaim az idők folyamán
sokat változtak. Ami hozzáférhető az interneten, azt képernyőről olvasom. Kényelmesebb, mint a könyvet tartani,
lapozgatni. Kaptam egy tabletet is, sok könyv ráfért, utazás közben, hogy ne
maradjak betű nélkül, magammal viszem. Mióta számítógépet használok, néhány
megjegyzésre javasolható gondolatot, frappáns megfogalmazást, megható(!) verset
wördbe másolok. Éppen a napokban olvastam újra, miket jegyeztem fel az idők
folyamán. Mit mondjak, a nyájas olvasó menthetetlen.
4 megjegyzés:
itt nincs like, de likeolom :)
:-)
Nekem maradt a spontán olvasás öröme, ahonnan nem kellett másik betűt találni, hogy feledhessem a feledésre érdemeseket. (Dehogynem, csak nekem teli voltak a napközbeni olvasmányok jogi csűr-csavarral, bükkfával és nyelvtani szörnyekkel.)
Mellesleg egyetértek. Menthetetlen.
stali
Köszönöm, Aliz!:)
Stali, így jött Ági kérdéseire válaszolva.
Megjegyzés küldése