Életemnek két - máig ható - fordulópontja, így vagy úgy, de az utcákhoz kapcsolódik, onnan indul.
1985 lehetett, a tél vége, amikor - akkori kifejezéssel - szolgáltatóházat kezdtek építeni a templom mögötti nagy telken, azonban, hogy elegendő parkolóhely is legyen, a templomkertből akartak kihasítani hozzá egy darabot. Az idős plébános maga helyett inkább a jó műszaki érzékkel is rendelkező káplánt küldte el a tanácshoz az egyeztető megbeszélésre. Hogy ettől miért fordult az én életem, amikor se autóm, se a telek nem volt az enyém? Hát attól a mondattól, hogy "Légy szíves, tartsd meg helyettem a hittanórát!"
Miiit? Hogy én!? Igazi hittanórát???? Igazi gyerekeknek?
- Ne mondd, hogy nem tudod!
Pontosan emlékszem, 21 elsős ült a teremben, a nagyböjtről tartottam az órát, ahogy az amúgyis következett volna. Amikor befejeztem, már biztosan tudtam, hogy én akarom ezt csinálni.
A nagyterem egy harmonikafallal volt kettéosztva, a következő héten ott lapultam a fal túloldalán, hogy halljam, mit tudnak abból, amit én tanítottam nekik :)
Nem volt teljesen előzmény nélkül való a szándék, hiszen akkor már hosszabb ideje foglalkoztam gyerekekkel, csakhogy kötetlen módon, ami sokkal szabadabb viselkedést kínál a gyereknek, felnőttnek is. De így órán, meghatározott keretek között, komolyan, egészen más érzés és lehetőség volt! Motoszkált bennem a gondolat már korábban is, de nem bíztam abban, hogy alkalmas lennék rá.
Innentől már gyorsan peregtek az események, tavasszal plébánosi ajánlással jelentkeztem az akkor még féllegális hitoktatóképzőre (aki vállalta, azoknak a nevét leadták az Egyházügyi Hivatalba, mert névsort kellett adni) el is végeztem, és oklevéllel a zsebemben vártam. Vártam a csodára, hogy egyszer majd... talán...civilként is, de ááá, úgyse, sose, nem lesz itt olyan világ, hogy engedjék.
1989 szeptemberében, a plébánia történetének első világi hitoktatójaként álltam, ugyanabban a teremben, több, mint 40 gyerek előtt.
Idén a huszonötödik tanévemet kezdtem el,
A gyerekek meg... mint az Öreg néne őzikéjében: "az meg ott a gida fia" - már egy sereg unokám is van :)
5 megjegyzés:
Gratulálok és örülök, mert megtaláltad, ami a Te karizmád.
Valahogyan a legtöbb ember beleáll abba a dologba, amire eleve rendelve van. Tipikus példa rá a Tiéd.
De szép, de jó! Aki igazi pedagógus, az mindent tud tanítani. Hittant is. Miért gondoltad, hogy nem?
Mert én igazi közgazdász vagyok, Klári :) Napi 8-9 órában ma is azt űzöm. Közöm se volt a pedagógiához.
KÖZÖD NEM, DE KARIZMÁD IGEN!
Kriszta, fő, hogy megtaláltad sok jó képességed között a legjobbat. Mick is mondja! :)
Megjegyzés küldése