Fordulópont hivatásomban

A szó nekem azt súgja, hogy olyan élményekről kellene itt beszámolni, amelyek korábbi életünket más vágányra terelték, új kihívásokra (de ronda szó) igennel válaszoltunk. Azért merem itt alkalmazni, mert van ebben egyfajta cukkolás: Tom Sawyer lábujjával rajzol a porba egy vonalat, és rákiált az új fiúra: „Ha át mered lépni ezt a vonalat, akkora pofont kapsz, hogy kiugrik a szemed.” És az új fiú azonnal átlépte a vonalat. Nos, nemcsak a gyerekek élete hoz pálfordulásokat, szakmaváltásokat, hanem a felnőtt embereké is. Mögöttesük az, hogy többféle tehetség lakik mindenkiben. Ha elég életrevaló, akkor a tehetségei mentén fog elhelyezkedni, ha úgy tetszik, beáll a hivatásának megfelelő sorba, mint az iránytű mutatója. Ettől kezdve önmagát adja, nem nézve se jobbra, se balra. Persze kisebb-nagyobb fordulópontok többször is adódhatnak. Olyik ember élete leginkább egy leporellóra hasonlít, mert hol erre, hol arra hányja a sorsa, mígnem célba ér – szerencsétlen esetben vesztegel.  
A fordulópontok megugrásához általában erős hit kell, az ismeretlen, de derengő jövőre függesztett tekintet, amely azt súgja: Ami most adódott, az a tied. És a tied lesz.
Ha életemet áttekintem, és csak a szakmai oldalát vizsgálom, akkor indulásra a zene kötötte le érdeklődésemet (máig megvan, ha nem is lettem hegedűs). Másodszor a pszichológusi, harmadszorra a kertészkedési lehetőség érintett meg, de ezekről lebeszéltek a benne dolgozók. A Goldbergerben dolgozva vállalkoztam volna textilmérnöki képzésre, mely a Műegyetemen történt volna. Ezzel szemben itt nem kívánom részletezni, hogy milyen okokból végül is a Kereskedelmi Főiskolát végeztem el. Párhuzamosan érlelődött bennem a publicista élet felé való fordulás. Jól megírt értekezések tereltek ebbe az irányban már a gimnáziumban. Harmincévesen az ÉS-t olvasva azt mondtam feleségemnek: Ilyen cikkekre képes volnék én is. Telt-múlt az idő. A kereskedelemben dolgoztam értelemszerűen. Utolsó ilyen munkahelyemen összeállítottam egy vállalati újságot, ami szűk körben tetszést aratott.
Munkanélkülivé kellett lennem ahhoz, hogy beiratkozzam egy újságírói tanfolyamra. Ezt elvégezve hamarosan megnyílt előttem az a terület, ahol magamat adhattam, tehetségemmel. Ennek azóta sincs vége. Szerkesztőségben dolgoztam vagy másfél évtizedig, s a szakirodalom egy szeletét művelem folyamatosan azóta is. Szerkesztek, korrigálok, lektori munkát végzek, írok. Tanúsíthatja mindezt blogom a maga 3000 posztjával. Az én fordulópontom szakmai szempontból 1992-ben következett be. Erről a http://evekesemlekek.blogspot.hu/ c. weboldalon már részletesen beszámoltam Mick néven.
Akadtak egyéb fordulópontjaim is: az érettségi, a főiskolai diploma megszerzése, bevonulás a seregbe jó két évre, a munkásélet hétköznapjainak megismerése testközelből, nősülésem, házasságunk, gyermekeim, unokáim érkezése, gyermekeim házassága, nyugdíjba vonulásom, egészségem meg-megbicsaklásai (kórházi tapasztalatok), rokonaim elvesztése, egy-egy megvilágosító lelkigyakorlat, stb. Ezek a leporelló lapjai. Mégis az írás felé mozdulást emlegetem, mert az volt olyan számomra, mint amikor a magzat beáll a szülőcsatornába, mert eljött az ő ideje, hogy kezdődjön egy alapvetően más. ezt máig így élem meg.
Ez a poszt szintén megjelenik a fenti weblapon. Mivel az ottani téma a címbeli, így válik érthetővé, hogy miért éppen erről az elméleti kérdésről írok Mikuláskor.