Szép új évezred

Megtöröm a csendet, hátha mások is kedvet kapnak. :)

Tehát a kétezredik év. Még el sem jött, de már tárgyalták, cikkeztek róla, szakembereket kérdeztek meg, vitatkoztak, hogy egyáltalán ezzel fog-e kezdődni az új évszázad (sőt évezred), vagy majd a következővel? Érvek születtek pro és kontra, máig se nagyon dőlt el, kinek volt igaza. Aztán felemlegettek az eddigi századfordulók idején még nem létező veszélyeket: mivel mindent az informatika ural, össze fog-e omlani a rendszer attól, hogy egyik pillanatról a másikra nem egyessel, hanem kettessel kezdődik majd az évszám? Nem lesz áram, víz, gáz, távfűtés... vagy lesz?

Budatétényben laktunk akkor, és bár nem nagyon hittem, hogy Szilveszter éjszakáján sötétbe borulunk, de azért az utolsó pillanatban vettem a közértben két csomag kommersz háztartási gyertyát, flakonokba ivóvizet eresztettem, valamint megnyugodva tudatosítottam magamban, hogy a házban a gázfűtés mellett meghagyták a nagy cserépkályhát, a melléképületben pedig régről nagy mennyiségű fa és szén van felstószolva, végszükségben éppen fűteni is tudnánk, ha minden kötél szakad.

Aztán eljött a január elseje és nem omlott össze semmi, volt áram, víz és minden más is, csak annyi változott, hogy 2000-et írtunk.

Nem sok minden történt velem abban az évben, de az a kevés mind nagyon hosszan tartott. A budatétényi ház csak átmeneti helyünk volt és semmi remény nem látszott valami végleges megoldásra, ráadásul a kiköltözést folyamatosan sürgették, ez egész évben nyomasztott, de nagyon, akkoriban úgy éreztem, az állandó feszültség éveket vesz el az életemből. Tavasztól kezdve nyakamon voltak a hatalmas kert és a benne lévő gyümölcsös rendben tartásának alig megoldható gondjai, nehéz hónapok voltak.

Nyár elején aztán szó szerint egyik óráról a másikra megbetegedtem, vírusos tüdőgyulladást kaptam, de mire ezt diagnosztizálták, eltelt majd' két hét, ami persze még lassította a gyógyulást. Augusztus közepéig voltam otthon, eleinte naponta, majd kétnaponta és így fokozatosan ritkuló gyakorisággal röntgeneztek (néha csodálkozom, hogy ennek ellenére még élek :) ), ötféle antibiotikumot szedettek be velem sorban (sőt ezek ellenére is még élek), mire végre számottevő mértékű javulásnak indultam. Az egész nyárból csak erre az orvoshoz járkálásra emlékszem, látom magam, ahogy a kánikulában kötött kardigánban szédelgek le a buszhoz, hogy bevigyen Budafokra, hazafelé meg eleinte taxiba ültem, mert azokon a  végig emelkedő utcákon egész egyszerűen képtelen lettem volna felmenni. 

Míg otthon voltam, elhatároztam, hogy ha ezt kiheverem, változtatok, legalábbis ami a tempót illeti. Mert valahogy az járt a fejemben, hogy az az örökös rohanás, amit akkor már évek óta  műveltem, az az oka mindennek, legalábbis az immunrendszer gyengítésében biztosan része van. Majd visszafogom magam, lassítok, nem fogok annyit cipekedni, blablabla... Lehet találgatni: betartottam-e, betarthattam-e ezt a következő években? 

Az nyert, aki azt mondta, nem. :)