2005-ben már egyedül éltem.
Az özvegyi nyugdíj összegét igyekeztem havonta elszórni egy-egy útra, már nem is tudom, mikor merre jártam. Az biztos, hogy Prágában voltam, mégpedig az egyik unokahúgommal, aki még arra is rávett, hogy lépjek be egy társkeresős lapra.
Ez érdekes eredménnyel járt, igaz, nem ebben az évben hozott partnert az életembe, viszont máig tartó baráti kapcsolato(ka)t is köszönhetek ottjártamnak.
De a megidézett évnek kétség kívül legemlékezetesebb időszaka november vége-december eleje lett. Ekkor hagytam el először Európát és léptem Afrika földjére. No, nem mentünk messzire, Tunézia (Sousse) volt az úticél.
A velem egyidőben megözvegyült gyerekkori ismerős már befizetett útjának társa esett ki az utolsó pillanatban és vélte úgy, nem leszünk mi rossz szoba- és utastársak. Nyert. December 6-án a szállodánk udvari medencéje mellett a hőmérő lazán 28 fokot mutatott, mi élveztük ezt a kapott nyaralást, tettünk felfedező utakat Tunézián belül, mentünk az utazási iroda által szervezett egynapos útra. Nagyon tetszett a helyi idegenvezető mentalitása - ő Budapesten tanult, mérnök, a feleség magyar, a gyerekek többnyelvűek.
Azért ennek az évnek volt még néhány érdekes mozzanata. A tesóm balesete, az unokái zaklatása és ennek megfelelő zaklatottsága, az apjuk felelősségre vonása - letartóztatásáról a repülőgép itthoni leszállásakor értesültem. (Ebben az évben már szabadul. Mert jó magaviseletű. Bár én ebben sajnos nem hiszek.) De ez nem az én életemről szólna, legfeljebb az, hogy a gyerekei lelkének istápolásával ki is töltöttem a nyarat.
Egy kis betoldás még!
Mick megjegyzése rögtön felvillantotta, hogy ebben az évben volt egy ragyogó csapatépítő tréningünk is - igaz, a mi kis kollektívánk amúgy is hajlott csapatkénti működésre -, és bár az évek során kopott a létszám, cserélődött is, az a régi stabil mag ma is boldogan nosztalgiázik az akkor még töretlenül jó szellemű munkahelyi légkört felidézve. Többen már nyugdíjban, de az aktívak sem felednek minket.
Egy-egy év apró kis lenyomata életünknek. A maga sokszínűségével, a maga egyhangúságával, szóval, ahogyan megéljük a napjainkat.
Az özvegyi nyugdíj összegét igyekeztem havonta elszórni egy-egy útra, már nem is tudom, mikor merre jártam. Az biztos, hogy Prágában voltam, mégpedig az egyik unokahúgommal, aki még arra is rávett, hogy lépjek be egy társkeresős lapra.
Ez érdekes eredménnyel járt, igaz, nem ebben az évben hozott partnert az életembe, viszont máig tartó baráti kapcsolato(ka)t is köszönhetek ottjártamnak.
De a megidézett évnek kétség kívül legemlékezetesebb időszaka november vége-december eleje lett. Ekkor hagytam el először Európát és léptem Afrika földjére. No, nem mentünk messzire, Tunézia (Sousse) volt az úticél.
A velem egyidőben megözvegyült gyerekkori ismerős már befizetett útjának társa esett ki az utolsó pillanatban és vélte úgy, nem leszünk mi rossz szoba- és utastársak. Nyert. December 6-án a szállodánk udvari medencéje mellett a hőmérő lazán 28 fokot mutatott, mi élveztük ezt a kapott nyaralást, tettünk felfedező utakat Tunézián belül, mentünk az utazási iroda által szervezett egynapos útra. Nagyon tetszett a helyi idegenvezető mentalitása - ő Budapesten tanult, mérnök, a feleség magyar, a gyerekek többnyelvűek.
Azért ennek az évnek volt még néhány érdekes mozzanata. A tesóm balesete, az unokái zaklatása és ennek megfelelő zaklatottsága, az apjuk felelősségre vonása - letartóztatásáról a repülőgép itthoni leszállásakor értesültem. (Ebben az évben már szabadul. Mert jó magaviseletű. Bár én ebben sajnos nem hiszek.) De ez nem az én életemről szólna, legfeljebb az, hogy a gyerekei lelkének istápolásával ki is töltöttem a nyarat.
Egy kis betoldás még!
Mick megjegyzése rögtön felvillantotta, hogy ebben az évben volt egy ragyogó csapatépítő tréningünk is - igaz, a mi kis kollektívánk amúgy is hajlott csapatkénti működésre -, és bár az évek során kopott a létszám, cserélődött is, az a régi stabil mag ma is boldogan nosztalgiázik az akkor még töretlenül jó szellemű munkahelyi légkört felidézve. Többen már nyugdíjban, de az aktívak sem felednek minket.
Egy-egy év apró kis lenyomata életünknek. A maga sokszínűségével, a maga egyhangúságával, szóval, ahogyan megéljük a napjainkat.
4 megjegyzés:
Mi tagadás, elég szélsőséges élményeid keletkeztek 8 éve.
Ugye? Tisztára olyan, mint az élet!
stali
Az a kedves csapat olyan volt, mintha mind az Anyuék iskolájában tanultak volna.
*
Amiben te nem hiszel, abban én sem. :(
Rengeteget számít a jó szellemben végzett munka: szinte nem is munka!
Igen, az élet egyszer fent, egyszer lent...
Megjegyzés küldése