Blogot írni jó

Valamikor nagy élet volt a Blogtéren. Szervezni kellett, mint annyi mindent, ha azt akarjuk, hogy működjön. Zebra fényképezett, megosztott velünk sok érdekes mozzanatot a megfigyeléseiből. Egy időben gyakran írt ki pályázatot a képei megverselésére. Kitett például egy téli fényképet valamilyen állatnyomokkal, ki volt az, hová ment, vagy mi jut eszünkbe róla, azt csak versben lehetett elmondani.

2005-ben sok szenvedés, eredménytelen kezelés után elaltattuk a Szürkét. Megrázó volt a történet, úgy éreztem, valahogy le kellene írni.

 Zebra téli képéhez társítva beszélni tudtam róla. 

 

Téli csapáson

Szürke cicánkat erre temettük

Bolhanyakörve ágon virít.

Két kutya gazdival télen is sétál,

Itt a nyomuk, hogy nincs feledés.

Nyár elején még hangos az udvar,

Két kutya húzza, közbe nevet,

Szürke cicánk meg osztja az áldást,

Jobb, mint a tévé, de bőre remeg.

Orvoshoz visszük, mégiscsak bágyadt,

Lázas szegényke, alig eszik.

Két ebünk toppant két első lábbal,

Hívja mulatni a szürke vitézt.

Macskabetegség gyötri a szürkét.

Nem kell a zsákmány, nem kell ital.

Messzire bújva fogy el az élet

Szürke ruhában alszik a rét.

Több éve ősszel (nyár derekán is)

Újra keressük, hol pihen ő.

Két kutya gazdival télen is sétál,

Itt a nyomuk, hogy nincs feledés.

2005-ben született a mostani fekete cicánk, a Mancur. Az ő története -eddig - vidámabb, de nem akarom telemacskázni a közös blogot.